SlideShare a Scribd company logo
1 of 12
“Színházat mindenkinek!”




   Utcaszínházi Alkotóközösség
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                              Színházat mindenkinek!




TARTALOM




1.   Bemutatkozik az Utcaszínházi Alkotóközösség

2.   Áramlat a színházban – workshoppok, technikák tanulmányozása

3.   Előadások

     Sehonnai Sehonnai Király – Mese
     Johnny utolsó megbízatása
     Fogócska
     Karnevál

4.   Börtön

5.   Játszó telep - Van ahonnan még az eget sem látni

6.   Peremvidék – Az ember annyi amennyit befogadhat

7.   Áramlat a színházban – a kutatás

8.   2011-es Naptár

     Kapcsolat
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                        Színházat mindenkinek!



1. Bemutatkozik az Utcaszínházi Alkotóközösség




Az Utcaszínházi Alkotóközösség színházi, táncos és cirkuszi alkotók összefogása, annak keressük
régi és új módjait, miként lehet megszólítani azokat, akik gazdasági, szociális vagy földrajzi okok
miatt nem részesülhetnek az élő előadóművészetek elevenítő hatásából.

Az elnevezésben megjelenő utca szó, arra is utal, hogy küldetésünk speciális voltából fakadóan
kénytelenek vagyunk megélhetésünket az államilag garantált színházi struktúrákon kívül, meg-
szerezni.

Az Utca-szak igazi utazó társulat, érkezésünket követő 30. percen belül, bárhol, gyakorlatilag
egyetlen elektromos kábel nélkül képesek vagyunk színházat teremteni. Különlegesen erős esz-
tétikát hozunk létre csupán néhány tárgy segítségével, előadásaink tereit jól tréningezett agyak
és testek alakítják.

Az elmúlt három évben kidolgoztuk saját kortárs személyes és fizikai Commedia dell’Arténkat. A
ma emberének meséljük a ma történeteit. Tekintélyes, a régióban egyedülálló gyűjteményünk 35
Perocco és 7 Sartori (köcsön) maszkból áll.

Az archetípikus maszkokat a közvetlen kommunikáció eszközeiként is használjuk: egy különleges
színházi eseményt dolgoztunk ki, amelyben felajánljuk maszkjainkat a közösségnek, ahol éppen
járunk, hogy meséljenek, játszanak el történeteket. Az emberek szinte mind elfogadják játék-
kezdeményezésünket és fél óra múltán a legkisebb húzódozás nélkül játsszák el életük abszurd
és igaz meséit a maszkok mögé bújva.

A mód,ahogy velük dolgozunk hasonló ahhoz, ahogy mi az alkotóközösségben egymás között
működünk: „nyitott nem lineáris dinamikus rendszerré” alakulva, megpróbálunk minden
résztvevőt egyformán integrálni, minden gondolatnak és ötletnek egyforma figyelmet adni. Ez
a nem hierarchikus kiindulás rendkívül célravezető, a nagyobb energia és kreativitás irányába.

Munkánkat 2010-ben az évad legjobb Utcaszínházi előadásának járó díjjal ismerték el a Vidor
Fesztiválon.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                        Színházat mindenkinek!



2. Áramlat a színházban – workshoppok, technikák tanulmányozása




Először Stefano Rotától és Andrea Collavinótól próbáltuk ellesni a Commedia dell Arte technikáját,
majd a csodálatos Eleonora Fuser és a nemzetközileg is elismert Perocco mester következett.
Ezután 2010 tavaszán egyre inkább elszakadtunk a klasszikus forma-morzsáktól, amelyeket olasz
mestereinktől felkapkodtunk, és figyelmünket első sorban a testre irányítottuk. Rendszeres (heti
3-4 alkalom) testtudati munkára épülő, de a maszkra specializálódó műhelygyakorlatainkon,
amelyeket Lipka Péter vezet, saját kulturális hátterünkkel kezdtünk el improvizálni, magunkra
öltöttük a maszkokat, mind technikai mind emberi értelemben. Megpróbálunk szabadon ku-
tatni és kíváncsian fogadni egymás teremtményeit, amelyekké a maszkok alatt változunk.

Egy személyes világ tárult fel, amelyben a figurák vallomásos háttere egészen új utat nyitott. Egy
nyelv született, amely olyan végleteket egyesít mint a dráma terápia belső realizmusa és a sza-
badtéri színház intenzitása - többé nem egy előadást próbálunk, hiszen mi magunk vagyunk az
előadás. A workshoppokban rejlő lehetőség jócskán kitágította a horizontot számunkra – gya-
korlatilag hetek alatt két új előadás született a műhelyek figuráiból és etűdjeinkből.

A közönséggel találkozva alapvető felfedezésünk az improvizáció hatásával volt kapcsolatos.
Az élő improvizáció szintetizál, egyenrangúan magába olvaszt minden elemet, gondolatot. A
megjelenő élet, az áramlat a pillanatban átüti a jelen-idő előtt tornyosuló falat. A legegyszerűbb
emberek az életre magára reagálnak közvetlen módon és kapcsolódnak csodálatos mély-
rétegekhez. A színház így, mint a kapcsolatteremtés, a kommunikáció és az empátia gyors,
magától értetődő eszköze jelenik meg, és jóval túlmutat a művelődés szó által megragadott
feladaton. A színház aktív közösségformáló hatása a részvétel és a beavatás szintjei felidézik az
élő előadóművészetek eredendő funkcióját.

Az elmúlt időszakban tartott tréning programunkkeretében három mesterkurzust (Andreas
Schantz, Andrea Collavino, Méhes Csaba) is hirdettünk az utcai improvizáció technikáinak elsa-
játítására és további hármat (Lipka Péter, Oleg Zsukovszkíj, Simon Balázs) tervezünk a tavasszal.
A workshoppokat a sokszínűség, a kölcsönös egymásra hatás jellemzi, az utca-szak társulatához
ilyenkor táncosok, színészek és cirkuszi előadók is csatlakoznak.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                               Színházat mindenkinek!



                                                    3. Előadások


               Sehonnai Király – Mese                                       Johnny utolsó megbízatása




Rendkívül         köz-    A színpadon látványos, akroba-       Az     előadás,      bár   Az előadás pont ezért, a devi-
vetlen     hangvételű     tikus elemekkel átszőtt, magas       történeti       elemeit    ancia ismerős, borzongató és
előadás a Sehonnai        színvonalú mozgáskultúrával          a valóságból veszi         csábító világán keresztül érinti
Király, mely a társu-     megformált, dinamikus játék          (droghasználat,       az   a kamaszokat (és felnőtteket
lat figura és történet    zajlik. Nézőink szorosan köve-       erőszak hier-archiája,     egyaránt)          foglalkoztató
improvizációiból          tik a történetet, saját fantá-       a lelki és fizikai abú-    témákat: Mi a halál? Milyen
                          ziájukban a színészekre vetítve                                 a halál? Mi az élet? Mi az élet
született. Szereplők      egészítik ki a jelenetek képeit.     zus, korrupció és a        értelme? Mi az ember szerepe
és gyerekek állandó                                            gyilkosság), nem a         a földi életben. Hogyan marad-
interakcióban, szinte                                          dokumentum          drá-   hatunk önmagunk egy ross-
közös térben, együtt      Mesénk olyan témákat is              ma igényességével,         zul felépített társadalomban?
élik át a történteket.    megélhetővé       tesz,   mint       hanem inkább egy           Válhatunk-e egyáltalán önma-
Ennek megfelelően         felelősség vállalás, szerencse       nagyvárosi legendári-      gunkká, vagy ez a függetlenség
a szövegeket a be-        és szerencsétlenség, képesség        um szürreális szem-        csak illúzió az emberi közösség
mutató után fél           a saját sors megváltoztatására.      léletével közelít a bűn    fogságában? Mi az erkölcs, és
évvel is rögtönzik        Előadásunkban tartózkodtunk          fogalmához. Mikor          hozzá képest mi a szituáció
színészek, akik a         a sztereotípiáktól, a negatív        középiskolások k al        igazságának megfelelő („he-
mesélő vezetésével, a     és pozitív szereplők képe            találkozunk, gyakran       lyes”) viselkedés? Miért cse-
                          konzekvensen árnyalt és so-                                     lekszik valaki aljas módon? A
maszkokat váltva ele-     hasem mentes a szelíd humor-         megkérdezzük tőlük,        darab szerethető karaktereiből,
venítik meg Márton        tól.                                 hogy mi tett rájuk         hogyan válik bűnelkövető és az
a leendő király nagy                                           utoljára erős hatást,      ellenszenvesekből áldozat?
utazásának       közel                                         és nem ér váratlan
húsz       szereplőjét,                                        meglepetés,        hogy    A droghasználat a da-rab
                          Gyerekek és felnőttek magukra                                   központi     motívuma.    A
fontos eseményeit,        ismerhetnek Marci herceg és          a leggyakoribb hiv-
                                                                                          droghasználat következményei
találkozásait.            Rozi királylány csalódott, dühös,    atkozás horror vagy        azonban nem diabolizáltan,
                          irígy vagy makacs és önfejű tu-      akció film.                hanem nyersen, mulatságosan
                          lajdonságaiban.                                                 és objektíven kerülnek bemu-
                                                                                          tatásra.
                          5 éves kor alatt csak szülői felü-                              A társadalom számára kényes
                          gyelet mellett ajánljuk.                                        témák keltette „provokáció”
                                                                                          megértését és feldolgozását
                                                                                          az előadást követő beszélgetés
                                                                                          és játék, a játékban átélt közös
                                                                                          kreatív működés segíti.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                       Színházat mindenkinek!



                                         3. Előadások


          Fogócska                   Karnevál – köztéri előadás W. Shakespeare, Vízkereszt vagy
                                                bánom is én című vígjátéka nyomán




A Fogócska nem egy meg-           Kísérletet teszünk W. Shakes-               A darab 17 szerepét (Sha-
szokott     értelemben     vett   peare        Vízkereszt      című           kespearehez          hasonlóan)
előadás. Csodálatos lények ker-   vígjátékának utcai interpre-                szerepkettőzésekkel      oldjuk
getik egymást a tömegben. A       tációjára. A történet főszereplője          meg, tehát összesen három lány,
három méteres madarat lehe-       az élet nagy karneválja maga.               öt fiú és egy zenész-bohóc hoz-
tetlen elkapni, a Gólem átren-    Ahol valójában senki sem ön-                za mozgásba a karneváli világot.
dezi a várost, a Tatár fékezhe-   maga, mindenki álöltözetben                 A végeredmény egy 45-50
tetlen, a Malacok egyenesen       jár, és rabja valaminek vagy                perces romantikus mese és egy
égetni valóak! Egy jómadár        valakinek, ami nem engedi                   100 perces a vágyakat a maguk
pedig igyekszik feltűnés nélkül   szabadon élni: egy képnek ön-               természetében, szelídítetlenül
elvegyülni.                       magáról, egy hajszolt szerel-               felvonultató felnőtt előadás
                                  emnek, egy ügyes szerepnek,                 lesz.
                                  saját nagyságának vagy éppen
Rendezvények mesteri ani-         kicsinységének.
mációja – valóságos tömegosz-                                                 Az előadást, sok olyan ember
latás.Tűzzsonglőrök vagy gólya-                                               is látni fogja, akinek egész biz-
lábasok, zaj, vagy diszkréció     Ebben az előadásban a masz-                 tosan ez lesz élete első szín-
– amit a helyzet megkíván!        kjaink nyújtotta lehetőségeket              házi élménye. Ugyanakkor az
                                  szeretnénk a végletekig feltárni.           archetípikus játékbeli elvek és
                                  A maszkok használata belát-                 keretek a Vízkeresztnek olyan
                                  hatatlan fontosságú segítség a              regisztereit szólaltatják majd
                                  szövegben rejlő nyersebb te-                meg, hogy az előadás azokat is
                                  atralitás megközelítéséhez. A               meg fogja lepni akik már meg-
                                  maszk megoldás lehet ez pedig               annyi megfejtését ismerik a
                                  az ikrek felcserél-hetőségének              szövegnek.
                                  problémájára, amely a történet
                                  hihetőségének záloga.
                                                                              Bemutató (ha rendelkezésre áll-
                                                                              nak majd a próbákhoz szüksé-
                                                                              ges források): 2011 július.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                        Színházat mindenkinek!



4. Börtön




Olyan érzékeny és figyelmes közönséggel sehol nem találkoztunk, mint a BV intézetekben. 2007
óta rendszeres munkánk eredménye ez a Tököli Fiatalkorúak intézetében megvalósuló terv: 2011
szeptemberétől az ELTE PPK Neveléstudományi tanszék Kriminál és Börtönpedagógiai Szak-
mai Műhelyével együttműködésben 180 órás Közösségi Színházi programra készülünk, amely-
ben, heti rendszerességű munkában: improvizációs, mozgási és verbalizációs készségfejlesztő
gyakorlatok zajlanak majd, és önismereti munka a színház eszközeivel, pszichológus szakem-
berek támogatásával, a foglalkozásokon közvetlenül felhasználva a tranzakció analízis fogalmi
készletét. A munka hosszú távú célja, hogy a fiatal fogvatartottak közösségi-színházi csoportja
előadásokat hozzon létre.

2011 tavaszán az UtcaSZAK tehetségkutató és fejlesztő programot kezdeményez. A programban
a Tököli Fiatalkorúak Intézete is részt vesz. A börtönben tartott Johnny előadásokkal és az ezekhez
szervesen kapcsolódó workshop sorozattal a célunk, hogy a bűnelkövető fiatalkorú, fiatal felnőtt
átélje az előadásban bemutatott, a szenvedélyeik által rabságban tartott szereplők sorsait; a
bűnelkövetés határát, jelentőségét, következményeit, majd az előadást követő „feldolgozó”
foglalkozáson pedig a korábbi néző, most résztvevő az élmény során keletkezett érzéseit inte-
grálja látásmódjába. Ezáltal képes lehet saját valóságáról, hasonló tapasztalatairól ő maga is kog-
nitív, objektív, koherens narratívát alkotni, melynek társadalmi haszna nem megkérdőjelezhető.

Ide sorolható még e fenti programnak egy változata, amelyet Agora Családsegítő Alapítvánnyal
és a Kuplung befogadó hellyel közösen szervezünk. Az előadáson, a feldolgozó beszélgetésen
és a kreatív színházi munkán keresztül, kulturálisan hátrányos helyzetű 10-21 éves fiatalok
számára az alapvető életbeli készségek elsajátítását ösztönözzük, és a DICE kutatás tanulsága
szerint, várhatjuk a résztvevők eredményesebb működését az iskolában, a párkapcsolatban, ál-
lampolgári ügyekben, a közösségi életben.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                      Színházat mindenkinek!



5. Van ahonnan még az eget sem látni – “Játszótelep”




2007

Tatabánya-újvárosi lakótelepen van egy nyolcvan lépcsőházból álló városrész, ahol alig húsz
méterre egymástól építettek tíz emeletes, balkon és erkély nélküli épületeket. Aki a földszinten
lakik, szinte csak a szemben lévő házat látja az ablakából.

Tíz perc leforgása alatt ötven gyerek gyűlt össze körülöttünk. Az ablakokban, mint páholyokban
helyezkedtek el a felnőttek, a kamaszok is amúgy nem figyelve figyeltek. A beton ping-pong asz-
talok és a hengerelt acél űrhajó között, fontosnak és értelmesnek tűnt választott mesterségünk.
Akkor és ott döntöttünk úgy, hogy komolyan szeretnénk perifériás színházzal foglalkozni.

2011

Többször is próbáltunk megfelelő hátteret teremteni a Tatabányán megízlelt lehetőségek rend-
szeres folytatásához most az OSI támogatásával végre megvalósulhat “Játszótelep” programunk,
melynek keretében április és szeptember között Magyarország 18 lakótelepén (Budapest – Ha-
vanna, Békásmegyer, Káposztásmegyer, Fehérvári úti, Kispest, Kőbánya, József Attila, Rákospa-
lota, Csepel; Vidék Miskolc – Avasi, Szeged – Újszeged, Székesfehérvár, Győr, Pécs – Uránváros,
Debrecen, Tatabánya – Újváros, Salgótarján) egy-egy teljes napot töltünk majd el.

Egy nap három különböző akciót tervezünk. Minden akció célközönsége szerint más és más:
reggel 9.30-kor lenne az első és este 7-kor az utolsó. A napot a Sehonnai Király című gye-
rekeknek szánt előadásunkkal kezdenénk, amelyet rögtön egy maszkos műhely foglalkozás
követ. Délutánt a Fogócska című szabad elvegyüléssel folytatnánk a munkát, majd kora este
eljátszanánk Johnny utolsó megbízatása című inkább felnőtteknek szóló kanavászunkat. Az
előadások szüneteiben, mi és velünk együtt dolgozó szociológus és pszichológus önkéntesek
beszélgetést kezdeményezünk nézőinkkel.

A programhoz társulhat még a helyi közösségek szervezésében mindenféle más közösségi prog-
ram is, kiemelve megjelenésünket.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                        Színházat mindenkinek!



6. Az ember annyi amennyit befogadhat – Peremvidék




Az Csereháti Roma Önsegítő Egyesület és Utcaszínházi Alkotóközösség három éve tartó
együttműködésének első közös vállalkozása ez a hosszú távú, több fázisból álló, tehetség-kutató
védelmező és fejlesztő program, amely kulturálisan hátrányos helyzetű 8-21 éves csereháti fiata-
lok számára kívánja biztosítani a rendszeres, kreatív színházi munkán keresztül olyan alapvető
életbeli készségek elsajátítását, mint a jelen- vagy készenlét, az összpontosítás, a tudatosan
tervezett cselekvés, a képzelet és gondolat irányítása, a test és elme együtt munkája, a szorongá-
sok, gátlások felismerése, az érzelmek ki- és bekapcsolódása, a páros és közösségi kapcsolatok
kezelése, a szabálykövetés és a közösségi kommunikáció.

Január és április között felkeresünk 25 Roma-közösséget a Csereháton, minden faluban eltöltünk
produkcióinkkal és műhelyünkkel egy-egy napot, és mindenhol megtesszük ugyanazt a felaján-
lást: ha az érdeklődő fiatal előkészít egy rövid saját produkciót, részt vehet a tavaszi szünetre
szervezett intenzív, bentlakásos alkotói műhelyen.

A nyár folyamán új Karnevál előadásunkat visszük el ugyanezekbe a közösségekbe. A nyári
táborba minden fiatalt meghívunk, a belépő továbbra is egy produkció. A hosszabb két hetes
tábor már komoly, ismétlődő elvárásokat állít minden készség terén a résztvevők elé.

A színházi munkát kiegészítő mesterségek veszik körül, a maszk, a ruhák, a kellék-tárgyak, a
cirkuszi eszközök, a parókák, valamint az irodalmi és tervezői műhelyek egész sora nyújt kreatív
feladatot azoknak, aki valamiért a közvetlen színpadi munkában, na és persze az elmaradhatat-
lan zenekarban sem találják a helyüket.

A tábort záró előadásban, mindenki munkája megjelenik. Rövid történeteket játszunk majd el,
olyanokat, amelyek a tábor ideje alatt íródnak.

Reményünk, hogy az egyre erősödő és változó, szelektálódó és rétegződő közösség, az évek
során nem csak egymással és velünk, hanem a színházi munka egyre összetettebb feladataival
rendszeresen találkozik majd.

Talán nem utópia, hogy a negyedik évben velük közösen egy olyan darabot alkotunk, amelyet
a Cserehát és Magyarország sok-sok településére is elvihetünk, és a formáció Edelényi kistérség
Roma közösségi-ifjúsági színtársulataként folytathatja tovább a színházi munkát.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                                                                        Színházat mindenkinek!



7. Áramlat a színházban – a kutatás




Az ’Energia és Információ Áramlata a Színházban’ című kutatási programban az Eötvös Lóránd Tu-
dományegyetem Pszichológiai Intézetével közösen tanulmányozzuk a próbateremben és szin-
kron flow (EEG) laboratóriumban a színházi esemény alkotóelemeit. Azokat az alapkérdésekhez
keresünk egyszerű hozzáférést, amelyek rendszeresen felmerülnek a színházi munkafolyamat
közben: mint az összpontosítás, a tudatosan tervezett cselekvés, a jelen- vagy készenlét, a test és
elme együtt-munkája, a szorongások, gátlások felismerése, az érzelmek ki- és bekapcsolódása,
a képzelet és gondolat irányítása, a páros és közösségi kapcsolatok a színpadon, vagy a színész
munkája a közönség jelenlétében.

A tartósan pozitív érzelmek hatására félelem-mentes állapotba kerülünk, ekkor felsőbb
agyterületeink rendkívüli hatékonysággal kezdenek működni, képesekké válunk a körülöttünk
zajló eseményeket a maguk teljességében befogadni. Ez a színház évezredes lehetősége. A szín-
ház könnyedén képes bevonni a feloldódó nézőt egy interpersonal térbe, de kötelessége ugy-
anitt szoros felelősséget is vállalni a bevitt impulzusok minőségéért.

Az új tudomány – interactive neurosciences (Siegel 2004) – az ezekben az ember-közi mechaniz-
musokban megjelenő felelősséget teszi végre elkerülhetetlenül tudatossá az számunkra. Kap-
csolatainkért saját példánkkal felelünk. A világ, az egymásrautaltság megértése helyett, mégis
individualizációra és versengésre ösztönöz, pedig egymástól-egymásról tanulunk.
Utcaszínházi Alkotóközösség
                    Színházat mindenkinek!



8. 2011-es Naptár
Utca-szak Közhasznú Egyesület
1142 Budapest, Dorozsmai út 13 / b.




E-mail: utcaszak@gmail.com
Web: http://specstreet.wordpress.com
Facebook: http://www.facebook.com/Utcaszak

More Related Content

Viewers also liked

Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)
Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)
Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)HarunyahyaAlbanian
 
Learning Design a gyakorlatban
Learning Design a gyakorlatbanLearning Design a gyakorlatban
Learning Design a gyakorlatbanPapp Gyula
 
687- Vilnius-2-Lithuania
687- Vilnius-2-Lithuania687- Vilnius-2-Lithuania
687- Vilnius-2-Lithuaniamireille 30100
 
KM-Report may-2015
KM-Report may-2015KM-Report may-2015
KM-Report may-2015Mobidays
 
Visualisoi viestisi
Visualisoi viestisiVisualisoi viestisi
Visualisoi viestisiLumoLink
 
Ne islam message sheha
Ne islam message shehaNe islam message sheha
Ne islam message shehaLoveofpeople
 
Beyond pixels, screens and best practices designing with ux in mind
Beyond pixels, screens and best practices  designing with ux in mindBeyond pixels, screens and best practices  designing with ux in mind
Beyond pixels, screens and best practices designing with ux in mindCarbon Interactive Pte Ltd
 
Asian_Lottery
Asian_LotteryAsian_Lottery
Asian_LotteryKim Zafra
 
Tjedan dana i mjesec dana
Tjedan dana i mjesec danaTjedan dana i mjesec dana
Tjedan dana i mjesec današkola
 
Atmel loves innovation (Chinese version)
Atmel loves innovation (Chinese version)Atmel loves innovation (Chinese version)
Atmel loves innovation (Chinese version)Sander Arts
 
Foamma- Upholstery foam rolls
Foamma- Upholstery foam rollsFoamma- Upholstery foam rolls
Foamma- Upholstery foam rollsFoamma
 
Bootstrap & Mobile-Web
Bootstrap & Mobile-WebBootstrap & Mobile-Web
Bootstrap & Mobile-Web景智 張
 

Viewers also liked (14)

Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)
Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)
Bota e miqve tonë të vegjël milingonave. albanian (shqip)
 
Learning Design a gyakorlatban
Learning Design a gyakorlatbanLearning Design a gyakorlatban
Learning Design a gyakorlatban
 
687- Vilnius-2-Lithuania
687- Vilnius-2-Lithuania687- Vilnius-2-Lithuania
687- Vilnius-2-Lithuania
 
Creando infografías
Creando infografíasCreando infografías
Creando infografías
 
KM-Report may-2015
KM-Report may-2015KM-Report may-2015
KM-Report may-2015
 
Visualisoi viestisi
Visualisoi viestisiVisualisoi viestisi
Visualisoi viestisi
 
Ne islam message sheha
Ne islam message shehaNe islam message sheha
Ne islam message sheha
 
Beyond pixels, screens and best practices designing with ux in mind
Beyond pixels, screens and best practices  designing with ux in mindBeyond pixels, screens and best practices  designing with ux in mind
Beyond pixels, screens and best practices designing with ux in mind
 
Asian_Lottery
Asian_LotteryAsian_Lottery
Asian_Lottery
 
Tjedan dana i mjesec dana
Tjedan dana i mjesec danaTjedan dana i mjesec dana
Tjedan dana i mjesec dana
 
Atmel loves innovation (Chinese version)
Atmel loves innovation (Chinese version)Atmel loves innovation (Chinese version)
Atmel loves innovation (Chinese version)
 
Foamma- Upholstery foam rolls
Foamma- Upholstery foam rollsFoamma- Upholstery foam rolls
Foamma- Upholstery foam rolls
 
Bootstrap & Mobile-Web
Bootstrap & Mobile-WebBootstrap & Mobile-Web
Bootstrap & Mobile-Web
 
FR-One Grand brochure web
FR-One Grand brochure webFR-One Grand brochure web
FR-One Grand brochure web
 

Similar to Színházat mindenkinek!

AdyLi 2013 június
AdyLi 2013 júniusAdyLi 2013 június
AdyLi 2013 júniusBogi Balogh
 
70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldala
70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldala70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldala
70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldalaBernadett Jobbágy
 
Dolgok Allasa - Veszprem 2014
Dolgok Allasa - Veszprem 2014Dolgok Allasa - Veszprem 2014
Dolgok Allasa - Veszprem 2014Harsányi Réka
 
Bűn az élet... akkor miért éled?
Bűn az élet... akkor miért éled?Bűn az élet... akkor miért éled?
Bűn az élet... akkor miért éled?Ambrus Attila József
 
Mitológia iBook PDF mentés
Mitológia iBook PDF mentésMitológia iBook PDF mentés
Mitológia iBook PDF mentésKazasE
 

Similar to Színházat mindenkinek! (7)

AdyLi 2013 június
AdyLi 2013 júniusAdyLi 2013 június
AdyLi 2013 június
 
Mesetörténet
MesetörténetMesetörténet
Mesetörténet
 
70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldala
70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldala70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldala
70 perc, 1 pillanat, a lemez két oldala
 
Dolgok Allasa - Veszprem 2014
Dolgok Allasa - Veszprem 2014Dolgok Allasa - Veszprem 2014
Dolgok Allasa - Veszprem 2014
 
Bűn az élet... akkor miért éled?
Bűn az élet... akkor miért éled?Bűn az élet... akkor miért éled?
Bűn az élet... akkor miért éled?
 
Mesemondas
MesemondasMesemondas
Mesemondas
 
Mitológia iBook PDF mentés
Mitológia iBook PDF mentésMitológia iBook PDF mentés
Mitológia iBook PDF mentés
 

More from H©

A magyar agár modern kori szerepe
A magyar agár modern kori szerepeA magyar agár modern kori szerepe
A magyar agár modern kori szerepe
 
Bányászati kommunikáció
Bányászati kommunikációBányászati kommunikáció
Bányászati kommunikáció
 
(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról
(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról
(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról
 
Italianissimissima si presenta
Italianissimissima si presentaItalianissimissima si presenta
Italianissimissima si presenta
 
Piano marketing per ristoranti
Piano marketing per ristorantiPiano marketing per ristoranti
Piano marketing per ristoranti
 
A kereskedelem perspektívái 2009
A kereskedelem perspektívái 2009A kereskedelem perspektívái 2009
A kereskedelem perspektívái 2009
 
Ki mit főz, azt eszik 2. - Szponzoráció
Ki mit főz, azt eszik 2. - SzponzorációKi mit főz, azt eszik 2. - Szponzoráció
Ki mit főz, azt eszik 2. - Szponzoráció
 
Ki mit főz, azt eszik - Marketingkommunikació
Ki mit főz, azt eszik - MarketingkommunikacióKi mit főz, azt eszik - Marketingkommunikació
Ki mit főz, azt eszik - Marketingkommunikació
 
e ID
e IDe ID
e ID
 
Üzenet a konyhából
Üzenet a konyhábólÜzenet a konyhából
Üzenet a konyhából
 
Zöld iroda
Zöld irodaZöld iroda
Zöld iroda
 

More from H© (11)

A magyar agár modern kori szerepe
A magyar agár modern kori szerepeA magyar agár modern kori szerepe
A magyar agár modern kori szerepe
 
Bányászati kommunikáció
Bányászati kommunikációBányászati kommunikáció
Bányászati kommunikáció
 
(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról
(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról
(Nagyon) röviden a politikai marketingkommunikációról
 
Italianissimissima si presenta
Italianissimissima si presentaItalianissimissima si presenta
Italianissimissima si presenta
 
Piano marketing per ristoranti
Piano marketing per ristorantiPiano marketing per ristoranti
Piano marketing per ristoranti
 
A kereskedelem perspektívái 2009
A kereskedelem perspektívái 2009A kereskedelem perspektívái 2009
A kereskedelem perspektívái 2009
 
Ki mit főz, azt eszik 2. - Szponzoráció
Ki mit főz, azt eszik 2. - SzponzorációKi mit főz, azt eszik 2. - Szponzoráció
Ki mit főz, azt eszik 2. - Szponzoráció
 
Ki mit főz, azt eszik - Marketingkommunikació
Ki mit főz, azt eszik - MarketingkommunikacióKi mit főz, azt eszik - Marketingkommunikació
Ki mit főz, azt eszik - Marketingkommunikació
 
e ID
e IDe ID
e ID
 
Üzenet a konyhából
Üzenet a konyhábólÜzenet a konyhából
Üzenet a konyhából
 
Zöld iroda
Zöld irodaZöld iroda
Zöld iroda
 

Színházat mindenkinek!

  • 1. “Színházat mindenkinek!” Utcaszínházi Alkotóközösség
  • 2. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! TARTALOM 1. Bemutatkozik az Utcaszínházi Alkotóközösség 2. Áramlat a színházban – workshoppok, technikák tanulmányozása 3. Előadások Sehonnai Sehonnai Király – Mese Johnny utolsó megbízatása Fogócska Karnevál 4. Börtön 5. Játszó telep - Van ahonnan még az eget sem látni 6. Peremvidék – Az ember annyi amennyit befogadhat 7. Áramlat a színházban – a kutatás 8. 2011-es Naptár Kapcsolat
  • 3. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 1. Bemutatkozik az Utcaszínházi Alkotóközösség Az Utcaszínházi Alkotóközösség színházi, táncos és cirkuszi alkotók összefogása, annak keressük régi és új módjait, miként lehet megszólítani azokat, akik gazdasági, szociális vagy földrajzi okok miatt nem részesülhetnek az élő előadóművészetek elevenítő hatásából. Az elnevezésben megjelenő utca szó, arra is utal, hogy küldetésünk speciális voltából fakadóan kénytelenek vagyunk megélhetésünket az államilag garantált színházi struktúrákon kívül, meg- szerezni. Az Utca-szak igazi utazó társulat, érkezésünket követő 30. percen belül, bárhol, gyakorlatilag egyetlen elektromos kábel nélkül képesek vagyunk színházat teremteni. Különlegesen erős esz- tétikát hozunk létre csupán néhány tárgy segítségével, előadásaink tereit jól tréningezett agyak és testek alakítják. Az elmúlt három évben kidolgoztuk saját kortárs személyes és fizikai Commedia dell’Arténkat. A ma emberének meséljük a ma történeteit. Tekintélyes, a régióban egyedülálló gyűjteményünk 35 Perocco és 7 Sartori (köcsön) maszkból áll. Az archetípikus maszkokat a közvetlen kommunikáció eszközeiként is használjuk: egy különleges színházi eseményt dolgoztunk ki, amelyben felajánljuk maszkjainkat a közösségnek, ahol éppen járunk, hogy meséljenek, játszanak el történeteket. Az emberek szinte mind elfogadják játék- kezdeményezésünket és fél óra múltán a legkisebb húzódozás nélkül játsszák el életük abszurd és igaz meséit a maszkok mögé bújva. A mód,ahogy velük dolgozunk hasonló ahhoz, ahogy mi az alkotóközösségben egymás között működünk: „nyitott nem lineáris dinamikus rendszerré” alakulva, megpróbálunk minden résztvevőt egyformán integrálni, minden gondolatnak és ötletnek egyforma figyelmet adni. Ez a nem hierarchikus kiindulás rendkívül célravezető, a nagyobb energia és kreativitás irányába. Munkánkat 2010-ben az évad legjobb Utcaszínházi előadásának járó díjjal ismerték el a Vidor Fesztiválon.
  • 4. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 2. Áramlat a színházban – workshoppok, technikák tanulmányozása Először Stefano Rotától és Andrea Collavinótól próbáltuk ellesni a Commedia dell Arte technikáját, majd a csodálatos Eleonora Fuser és a nemzetközileg is elismert Perocco mester következett. Ezután 2010 tavaszán egyre inkább elszakadtunk a klasszikus forma-morzsáktól, amelyeket olasz mestereinktől felkapkodtunk, és figyelmünket első sorban a testre irányítottuk. Rendszeres (heti 3-4 alkalom) testtudati munkára épülő, de a maszkra specializálódó műhelygyakorlatainkon, amelyeket Lipka Péter vezet, saját kulturális hátterünkkel kezdtünk el improvizálni, magunkra öltöttük a maszkokat, mind technikai mind emberi értelemben. Megpróbálunk szabadon ku- tatni és kíváncsian fogadni egymás teremtményeit, amelyekké a maszkok alatt változunk. Egy személyes világ tárult fel, amelyben a figurák vallomásos háttere egészen új utat nyitott. Egy nyelv született, amely olyan végleteket egyesít mint a dráma terápia belső realizmusa és a sza- badtéri színház intenzitása - többé nem egy előadást próbálunk, hiszen mi magunk vagyunk az előadás. A workshoppokban rejlő lehetőség jócskán kitágította a horizontot számunkra – gya- korlatilag hetek alatt két új előadás született a műhelyek figuráiból és etűdjeinkből. A közönséggel találkozva alapvető felfedezésünk az improvizáció hatásával volt kapcsolatos. Az élő improvizáció szintetizál, egyenrangúan magába olvaszt minden elemet, gondolatot. A megjelenő élet, az áramlat a pillanatban átüti a jelen-idő előtt tornyosuló falat. A legegyszerűbb emberek az életre magára reagálnak közvetlen módon és kapcsolódnak csodálatos mély- rétegekhez. A színház így, mint a kapcsolatteremtés, a kommunikáció és az empátia gyors, magától értetődő eszköze jelenik meg, és jóval túlmutat a művelődés szó által megragadott feladaton. A színház aktív közösségformáló hatása a részvétel és a beavatás szintjei felidézik az élő előadóművészetek eredendő funkcióját. Az elmúlt időszakban tartott tréning programunkkeretében három mesterkurzust (Andreas Schantz, Andrea Collavino, Méhes Csaba) is hirdettünk az utcai improvizáció technikáinak elsa- játítására és további hármat (Lipka Péter, Oleg Zsukovszkíj, Simon Balázs) tervezünk a tavasszal. A workshoppokat a sokszínűség, a kölcsönös egymásra hatás jellemzi, az utca-szak társulatához ilyenkor táncosok, színészek és cirkuszi előadók is csatlakoznak.
  • 5. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 3. Előadások Sehonnai Király – Mese Johnny utolsó megbízatása Rendkívül köz- A színpadon látványos, akroba- Az előadás, bár Az előadás pont ezért, a devi- vetlen hangvételű tikus elemekkel átszőtt, magas történeti elemeit ancia ismerős, borzongató és előadás a Sehonnai színvonalú mozgáskultúrával a valóságból veszi csábító világán keresztül érinti Király, mely a társu- megformált, dinamikus játék (droghasználat, az a kamaszokat (és felnőtteket lat figura és történet zajlik. Nézőink szorosan köve- erőszak hier-archiája, egyaránt) foglalkoztató improvizációiból tik a történetet, saját fantá- a lelki és fizikai abú- témákat: Mi a halál? Milyen ziájukban a színészekre vetítve a halál? Mi az élet? Mi az élet született. Szereplők egészítik ki a jelenetek képeit. zus, korrupció és a értelme? Mi az ember szerepe és gyerekek állandó gyilkosság), nem a a földi életben. Hogyan marad- interakcióban, szinte dokumentum drá- hatunk önmagunk egy ross- közös térben, együtt Mesénk olyan témákat is ma igényességével, zul felépített társadalomban? élik át a történteket. megélhetővé tesz, mint hanem inkább egy Válhatunk-e egyáltalán önma- Ennek megfelelően felelősség vállalás, szerencse nagyvárosi legendári- gunkká, vagy ez a függetlenség a szövegeket a be- és szerencsétlenség, képesség um szürreális szem- csak illúzió az emberi közösség mutató után fél a saját sors megváltoztatására. léletével közelít a bűn fogságában? Mi az erkölcs, és évvel is rögtönzik Előadásunkban tartózkodtunk fogalmához. Mikor hozzá képest mi a szituáció színészek, akik a a sztereotípiáktól, a negatív középiskolások k al igazságának megfelelő („he- mesélő vezetésével, a és pozitív szereplők képe találkozunk, gyakran lyes”) viselkedés? Miért cse- konzekvensen árnyalt és so- lekszik valaki aljas módon? A maszkokat váltva ele- hasem mentes a szelíd humor- megkérdezzük tőlük, darab szerethető karaktereiből, venítik meg Márton tól. hogy mi tett rájuk hogyan válik bűnelkövető és az a leendő király nagy utoljára erős hatást, ellenszenvesekből áldozat? utazásának közel és nem ér váratlan húsz szereplőjét, meglepetés, hogy A droghasználat a da-rab Gyerekek és felnőttek magukra központi motívuma. A fontos eseményeit, ismerhetnek Marci herceg és a leggyakoribb hiv- droghasználat következményei találkozásait. Rozi királylány csalódott, dühös, atkozás horror vagy azonban nem diabolizáltan, irígy vagy makacs és önfejű tu- akció film. hanem nyersen, mulatságosan lajdonságaiban. és objektíven kerülnek bemu- tatásra. 5 éves kor alatt csak szülői felü- A társadalom számára kényes gyelet mellett ajánljuk. témák keltette „provokáció” megértését és feldolgozását az előadást követő beszélgetés és játék, a játékban átélt közös kreatív működés segíti.
  • 6. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 3. Előadások Fogócska Karnevál – köztéri előadás W. Shakespeare, Vízkereszt vagy bánom is én című vígjátéka nyomán A Fogócska nem egy meg- Kísérletet teszünk W. Shakes- A darab 17 szerepét (Sha- szokott értelemben vett peare Vízkereszt című kespearehez hasonlóan) előadás. Csodálatos lények ker- vígjátékának utcai interpre- szerepkettőzésekkel oldjuk getik egymást a tömegben. A tációjára. A történet főszereplője meg, tehát összesen három lány, három méteres madarat lehe- az élet nagy karneválja maga. öt fiú és egy zenész-bohóc hoz- tetlen elkapni, a Gólem átren- Ahol valójában senki sem ön- za mozgásba a karneváli világot. dezi a várost, a Tatár fékezhe- maga, mindenki álöltözetben A végeredmény egy 45-50 tetlen, a Malacok egyenesen jár, és rabja valaminek vagy perces romantikus mese és egy égetni valóak! Egy jómadár valakinek, ami nem engedi 100 perces a vágyakat a maguk pedig igyekszik feltűnés nélkül szabadon élni: egy képnek ön- természetében, szelídítetlenül elvegyülni. magáról, egy hajszolt szerel- felvonultató felnőtt előadás emnek, egy ügyes szerepnek, lesz. saját nagyságának vagy éppen Rendezvények mesteri ani- kicsinységének. mációja – valóságos tömegosz- Az előadást, sok olyan ember latás.Tűzzsonglőrök vagy gólya- is látni fogja, akinek egész biz- lábasok, zaj, vagy diszkréció Ebben az előadásban a masz- tosan ez lesz élete első szín- – amit a helyzet megkíván! kjaink nyújtotta lehetőségeket házi élménye. Ugyanakkor az szeretnénk a végletekig feltárni. archetípikus játékbeli elvek és A maszkok használata belát- keretek a Vízkeresztnek olyan hatatlan fontosságú segítség a regisztereit szólaltatják majd szövegben rejlő nyersebb te- meg, hogy az előadás azokat is atralitás megközelítéséhez. A meg fogja lepni akik már meg- maszk megoldás lehet ez pedig annyi megfejtését ismerik a az ikrek felcserél-hetőségének szövegnek. problémájára, amely a történet hihetőségének záloga. Bemutató (ha rendelkezésre áll- nak majd a próbákhoz szüksé- ges források): 2011 július.
  • 7. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 4. Börtön Olyan érzékeny és figyelmes közönséggel sehol nem találkoztunk, mint a BV intézetekben. 2007 óta rendszeres munkánk eredménye ez a Tököli Fiatalkorúak intézetében megvalósuló terv: 2011 szeptemberétől az ELTE PPK Neveléstudományi tanszék Kriminál és Börtönpedagógiai Szak- mai Műhelyével együttműködésben 180 órás Közösségi Színházi programra készülünk, amely- ben, heti rendszerességű munkában: improvizációs, mozgási és verbalizációs készségfejlesztő gyakorlatok zajlanak majd, és önismereti munka a színház eszközeivel, pszichológus szakem- berek támogatásával, a foglalkozásokon közvetlenül felhasználva a tranzakció analízis fogalmi készletét. A munka hosszú távú célja, hogy a fiatal fogvatartottak közösségi-színházi csoportja előadásokat hozzon létre. 2011 tavaszán az UtcaSZAK tehetségkutató és fejlesztő programot kezdeményez. A programban a Tököli Fiatalkorúak Intézete is részt vesz. A börtönben tartott Johnny előadásokkal és az ezekhez szervesen kapcsolódó workshop sorozattal a célunk, hogy a bűnelkövető fiatalkorú, fiatal felnőtt átélje az előadásban bemutatott, a szenvedélyeik által rabságban tartott szereplők sorsait; a bűnelkövetés határát, jelentőségét, következményeit, majd az előadást követő „feldolgozó” foglalkozáson pedig a korábbi néző, most résztvevő az élmény során keletkezett érzéseit inte- grálja látásmódjába. Ezáltal képes lehet saját valóságáról, hasonló tapasztalatairól ő maga is kog- nitív, objektív, koherens narratívát alkotni, melynek társadalmi haszna nem megkérdőjelezhető. Ide sorolható még e fenti programnak egy változata, amelyet Agora Családsegítő Alapítvánnyal és a Kuplung befogadó hellyel közösen szervezünk. Az előadáson, a feldolgozó beszélgetésen és a kreatív színházi munkán keresztül, kulturálisan hátrányos helyzetű 10-21 éves fiatalok számára az alapvető életbeli készségek elsajátítását ösztönözzük, és a DICE kutatás tanulsága szerint, várhatjuk a résztvevők eredményesebb működését az iskolában, a párkapcsolatban, ál- lampolgári ügyekben, a közösségi életben.
  • 8. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 5. Van ahonnan még az eget sem látni – “Játszótelep” 2007 Tatabánya-újvárosi lakótelepen van egy nyolcvan lépcsőházból álló városrész, ahol alig húsz méterre egymástól építettek tíz emeletes, balkon és erkély nélküli épületeket. Aki a földszinten lakik, szinte csak a szemben lévő házat látja az ablakából. Tíz perc leforgása alatt ötven gyerek gyűlt össze körülöttünk. Az ablakokban, mint páholyokban helyezkedtek el a felnőttek, a kamaszok is amúgy nem figyelve figyeltek. A beton ping-pong asz- talok és a hengerelt acél űrhajó között, fontosnak és értelmesnek tűnt választott mesterségünk. Akkor és ott döntöttünk úgy, hogy komolyan szeretnénk perifériás színházzal foglalkozni. 2011 Többször is próbáltunk megfelelő hátteret teremteni a Tatabányán megízlelt lehetőségek rend- szeres folytatásához most az OSI támogatásával végre megvalósulhat “Játszótelep” programunk, melynek keretében április és szeptember között Magyarország 18 lakótelepén (Budapest – Ha- vanna, Békásmegyer, Káposztásmegyer, Fehérvári úti, Kispest, Kőbánya, József Attila, Rákospa- lota, Csepel; Vidék Miskolc – Avasi, Szeged – Újszeged, Székesfehérvár, Győr, Pécs – Uránváros, Debrecen, Tatabánya – Újváros, Salgótarján) egy-egy teljes napot töltünk majd el. Egy nap három különböző akciót tervezünk. Minden akció célközönsége szerint más és más: reggel 9.30-kor lenne az első és este 7-kor az utolsó. A napot a Sehonnai Király című gye- rekeknek szánt előadásunkkal kezdenénk, amelyet rögtön egy maszkos műhely foglalkozás követ. Délutánt a Fogócska című szabad elvegyüléssel folytatnánk a munkát, majd kora este eljátszanánk Johnny utolsó megbízatása című inkább felnőtteknek szóló kanavászunkat. Az előadások szüneteiben, mi és velünk együtt dolgozó szociológus és pszichológus önkéntesek beszélgetést kezdeményezünk nézőinkkel. A programhoz társulhat még a helyi közösségek szervezésében mindenféle más közösségi prog- ram is, kiemelve megjelenésünket.
  • 9. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 6. Az ember annyi amennyit befogadhat – Peremvidék Az Csereháti Roma Önsegítő Egyesület és Utcaszínházi Alkotóközösség három éve tartó együttműködésének első közös vállalkozása ez a hosszú távú, több fázisból álló, tehetség-kutató védelmező és fejlesztő program, amely kulturálisan hátrányos helyzetű 8-21 éves csereháti fiata- lok számára kívánja biztosítani a rendszeres, kreatív színházi munkán keresztül olyan alapvető életbeli készségek elsajátítását, mint a jelen- vagy készenlét, az összpontosítás, a tudatosan tervezett cselekvés, a képzelet és gondolat irányítása, a test és elme együtt munkája, a szorongá- sok, gátlások felismerése, az érzelmek ki- és bekapcsolódása, a páros és közösségi kapcsolatok kezelése, a szabálykövetés és a közösségi kommunikáció. Január és április között felkeresünk 25 Roma-közösséget a Csereháton, minden faluban eltöltünk produkcióinkkal és műhelyünkkel egy-egy napot, és mindenhol megtesszük ugyanazt a felaján- lást: ha az érdeklődő fiatal előkészít egy rövid saját produkciót, részt vehet a tavaszi szünetre szervezett intenzív, bentlakásos alkotói műhelyen. A nyár folyamán új Karnevál előadásunkat visszük el ugyanezekbe a közösségekbe. A nyári táborba minden fiatalt meghívunk, a belépő továbbra is egy produkció. A hosszabb két hetes tábor már komoly, ismétlődő elvárásokat állít minden készség terén a résztvevők elé. A színházi munkát kiegészítő mesterségek veszik körül, a maszk, a ruhák, a kellék-tárgyak, a cirkuszi eszközök, a parókák, valamint az irodalmi és tervezői műhelyek egész sora nyújt kreatív feladatot azoknak, aki valamiért a közvetlen színpadi munkában, na és persze az elmaradhatat- lan zenekarban sem találják a helyüket. A tábort záró előadásban, mindenki munkája megjelenik. Rövid történeteket játszunk majd el, olyanokat, amelyek a tábor ideje alatt íródnak. Reményünk, hogy az egyre erősödő és változó, szelektálódó és rétegződő közösség, az évek során nem csak egymással és velünk, hanem a színházi munka egyre összetettebb feladataival rendszeresen találkozik majd. Talán nem utópia, hogy a negyedik évben velük közösen egy olyan darabot alkotunk, amelyet a Cserehát és Magyarország sok-sok településére is elvihetünk, és a formáció Edelényi kistérség Roma közösségi-ifjúsági színtársulataként folytathatja tovább a színházi munkát.
  • 10. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 7. Áramlat a színházban – a kutatás Az ’Energia és Információ Áramlata a Színházban’ című kutatási programban az Eötvös Lóránd Tu- dományegyetem Pszichológiai Intézetével közösen tanulmányozzuk a próbateremben és szin- kron flow (EEG) laboratóriumban a színházi esemény alkotóelemeit. Azokat az alapkérdésekhez keresünk egyszerű hozzáférést, amelyek rendszeresen felmerülnek a színházi munkafolyamat közben: mint az összpontosítás, a tudatosan tervezett cselekvés, a jelen- vagy készenlét, a test és elme együtt-munkája, a szorongások, gátlások felismerése, az érzelmek ki- és bekapcsolódása, a képzelet és gondolat irányítása, a páros és közösségi kapcsolatok a színpadon, vagy a színész munkája a közönség jelenlétében. A tartósan pozitív érzelmek hatására félelem-mentes állapotba kerülünk, ekkor felsőbb agyterületeink rendkívüli hatékonysággal kezdenek működni, képesekké válunk a körülöttünk zajló eseményeket a maguk teljességében befogadni. Ez a színház évezredes lehetősége. A szín- ház könnyedén képes bevonni a feloldódó nézőt egy interpersonal térbe, de kötelessége ugy- anitt szoros felelősséget is vállalni a bevitt impulzusok minőségéért. Az új tudomány – interactive neurosciences (Siegel 2004) – az ezekben az ember-közi mechaniz- musokban megjelenő felelősséget teszi végre elkerülhetetlenül tudatossá az számunkra. Kap- csolatainkért saját példánkkal felelünk. A világ, az egymásrautaltság megértése helyett, mégis individualizációra és versengésre ösztönöz, pedig egymástól-egymásról tanulunk.
  • 11. Utcaszínházi Alkotóközösség Színházat mindenkinek! 8. 2011-es Naptár
  • 12. Utca-szak Közhasznú Egyesület 1142 Budapest, Dorozsmai út 13 / b. E-mail: utcaszak@gmail.com Web: http://specstreet.wordpress.com Facebook: http://www.facebook.com/Utcaszak