SlideShare a Scribd company logo
1 of 110
„A peptid bioregulátorok az orvostudomány jövője”

(Professor Khavinson)
„LÉTEZIK REÁLIS LEHETŐSÉG AZ EMBER ÖREGEDÉSI
FOLYAMATÁNAK IRÁNYÍTÁSÁRA”

Az öregedés jellegzetes tünete, hogy a szervezet kevésbé tud adaptálódni. Ennek oka a test sejtjeinek,
szerveinek és rendszereinek csökkenő funkcióiban keresendő. Az öregedés során a különböző szervek és
rendszerek kölcsönhatásában szabálytalanságok keletkeznek, amelyek a szervezet belső
környezetének csökkenő ellenőrzéséhez, az immunrendszer és önszabályozás gyengüléséhez vezetnek.
A kutatók kiemelt figyelmet fordítanak az öregedési folyamat során előforduló változásokra szervezetünk
főbb rendszereiben (az immun, szív és ér, központi ideg - és endokrin rendszerben) Megállapítható, hogy
az öregedő szervezet ösztönzéséhez használt élettani eszközök alkalmazása tudományosan alá van
támasztva az öregedési folyamatokról alkotott korszerű elképzelésekkel, ami azt jelenti, hogy létezik reális
lehetőség az ember öregedési folyamatának irányítására.

Nem más állítja ezt, mint a Szentpétervári Intézet professzora, Dr. Khavinson, a világszerte méltán elismert
gerontológus. Dr. Khavinson több évtizede kutatja az öregedés folyamatát. E témában több száz tanulmányt
publikált és több könyvet jelentett meg, 26 monográfia és 165 szabadalom tulajdonosa. Az ő megközelítése
a szervezet sejtmediátorok (peptidek) által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A peptidek
funkciói közé tartozik az információcsere az immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek
kölcsönhatása során. A szervezet patológiai állapotában az információcsere folyamata megbomlik. Ennek
következtében a torzított információkat szállító peptidek szintézise és felhalmozása gátolja a szervezet
rendszereinek harmonikus működését.

Az élettanilag aktív rövid peptideket bármilyen korban célszerű használni az anyagcsere-folyamatok
normális szint-tartásához, a megelőzéshez és különböző betegségek gyógyításához, a súlyos betegségek,
sérülések, műtétek utáni rehabilitációnál, a szervezet öregedési folyamatának lassítása érdekében.
KOMOLY TUDOMÁNYOS HÁTTÉR

 Khavinson professzor, a
 Szentpétervári Egyetem világhírű
 gerontológusa volt az a
 tudós, akinek a világon először
 sikerült természetes úton
 peptidet előállítania.
 Felfedezésért 2010. november 28-
 án Nobel díjra jelölték.

 Az általunk forgalmazott
 bioregulátor termékek az ő
 munkájának gyümölcsei.


 (Nobel Prize Laureates Robert Huber, Yuan Lee, Ivar
 Giaever and Associate Member of the Russian
 Academy of Sciences Prof. V.Kh. Khavinson at the St.
 Petersburg Meeting of Nobel Laureates «Science and
 Progress of Mankind», 2003)
A PEPTIDEK JELENTŐSÉGE
A peptid bioregulátorok szerepe,
a szervek és szövetek újjáépítése,
megbomlott funkcióinak
visszaállítása, és a génaktivitás
szabályozása. Hogyan dolgoznak a
peptidek? A rövid peptidek
összekötődnek a megfelelő gének
pontosan meghatározott részeivel,
előidézve a DNS molekulák
kibontását és a bennük lévő adatok
leolvasását. Így jön létre a szövetek
korrekciója, azaz a rendellenesség
nélküli sejtosztódás.
FONTOS…
          A Szentpétervári Bioregulációs és
          Gerontológiai Intézetben létrehozott teljesen
          új, nagy hatékonyságú technológia, amely a
          fiatal állatok (borjak) szervezetéből és
          szövetéből nyeri ki a kis molekulatömegű
          peptid frakciót, lehetőséget nyújtott arra, hogy
          kizárólag cégünk részére létrehozásra
          kerüljön Dr. Khavinson munkája által, a 7
          egyedülálló peptid készítményt magában
          foglaló bioregulátorok új osztálya, a világon
          egyedülálló folyékony peptidek lánca, a
          mesotel termékcsalád, és sejtkozmetika
          termékcsalád.

          A termékeknek nincs mellékhatásuk, és
          gyorsan dolgoznak. Bátran állítjuk, hogy e
          termékek a         Dr. Khavinson tudományos
          munkájának eredményeképpen, igazi értéket
          képviselnek, és valódi szövet-újjáépítő
          hatásuknál fogva, egész egyszerűen
          utánozhatatlanok.
          Dr. Khavinson egyedülálló munkája cégünkön keresztül jut el
          az emberekhez.

          (A képen Dr. Khavinson a NPCRIZ megnyitó ünnepségén)
FONTOS MEGJEGYEZNÜNK:

  A tudósok munkáját segítő fiatal borjak nem
  kísérleti állatok, és semmilyen körülmények között
  nem okoznak nekik fájdalmat. Egy állatot egyszer
  műtenek meg, mégpedig altatásban. A rövid műtét
  természetesen nem egy egész szervet érint, hanem
  egy nagyon apró, mikro-nagyságú szövetet. A
  műtét után az állatokat számukra a
  legmegfelelőbb, humánus körülmények
  között, nyugodt, steril környezetben tartják.
PEPTID BIOREGULÁTOROK

  Az ember öregedési folyamatának irányítása tehát a
 tudomány mai állása szerint reális, mely
 megközelítés a szervezet sejtmediátorok (peptidek)
 által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A
 peptidek funkciói közé tartozik az információcsere az
 immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek
 kölcsönhatása során.
TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTIDEK




A NPCRIZ besorolása alapján a 2. osztályú geroprotektorok közé tartozik a
    természetes
rövid peptidek által alkotott, a különböző szervek és szövetek újjáépítőinek,
sejt bioregulátorainak lánca. Ezek a kapszulás étrend kiegészítők - a peptidekből,
aminosavból, vitaminokból és mikrorészecskékből álló komplexumok -, valamint az új,
természetes folyékony peptidek.
A TERMÉSZETES RÖVID PEPTIDEK
 Legújabb ismereteink szerint, a szövet specifikus rövid peptidei összekötődnek a
 megfelelő gének pontosan meghatározott részeivel, előidézve a DNS molekulák
 kibontását és a bennük lévő adatok leolvasását. Az idővel és az élet múlásával
 kialakuló peptidhiány jelentősen felgyorsítja a szövetek elhasználódását és a
 szervezet öregedését. A helyzet az, hogy a sejtek és szövetek adekvát
 működéséhez adekvát peptid mennyiség szükséges, amelyek fenntartják a
 gének működését optimális üzemmódban. A különböző sejtekben működő
 peptidek azokban is szintetizálódnak.

 Ezért az életkor előrehaladtával a sejtek működése megbomlik, ezáltal
 megbomlik a peptidek újratermelése, aminek következtében a sejtfunkciók újfent
 kárt szenvednek. A szövetek degenerációja erősödik, ami végső soron klinikai
 esetet jelent. Ezért a rövid peptidek használata az egyik legfontosabb innováció
 a gyógyászatban és jelentősen képes lassítani az öregedés
 folyamatát, köszönhetően a szövetek proliferációjának és regenerációjának
 ösztönzése, valamint sejtszám növelésük révén. Még egy fontos előnye a
 peptideknek a daganatellenes hatás.
Jelenleg a peptidek használata a legjobb kompromisszum nélküli megoldás a
daganatos betegségek revitalizációja és megelőzése területén, mivel
lehetőséget teremt a sejtek és szövetek megújítására. Nemcsak a ciklikus
folyamatok szabályozásával és összehangolásával éri ezt el, hanem a szövet-
újjáépítő rendellenesség nélküli sejtosztódás bővülő lehetőségével is.

Gyakorlatból tudjuk, hogy a rövid regulátor peptidek nem transzformálódnak az
emésztő rendszerben, ezért könnyen és nyugodtan használhatja szinte bárki,
mivel a szernek nincs mellékhatása.

A természetes peptidek hatásukat egyenletesen fejtik ki, mivel a szövetek
irányából jövő visszajelzésekhez bizonyos mennyiségű peptid felhalmozásra
van szükség (homing hatás) a hiány feltöltése céljából. A sejtek csak ezután
kezdik visszaállítani normális működőképességüket „megállítva a hintázást és
az összes folyamatot az arany középútra terelve” (V. Kh. Khavinson, 2009)
VENFORT TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID
Fiatal állatok ereiből nyert peptid frakciók
 komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív
 hatással vannak az érfalak különböző sejtjeire,
 regenerálják, újraépítik a sejtszöveteket és
 optimalizálják sejtek anyagcseréjét, valamint az
 érrendszer funkcióit.

Ajánlás:

 magas vérnyomás, agyi erek és agyi
 keringési zavarok, agyi
 érelmeszesedés, ér-elmeszesedés a
 végtagokban, visszér, aranyér,
 szívkoszorúér-betegség, különböző
 eredetű angiopáthiák (kis és nagy
 verőerek károsodása), endarteritis
 (szemben lévő erek elzáródása,
 érszükülete következtében
 keletkezett gyulladás)
 Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula
 ajánlott, étkezés közben
SZIGUMIR TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID

Fiatal állatok porcos és csontos
szöveteiből nyert peptid frakciók
komplexuma. A kiválasztott peptidek
szelektív hatással vannak a porcos és
csontos szövetek
sejtjeire, újjáépíti, korrigálja és szabályozza
a porc, ízület és csontszövetek
sejtjeit, optimalizálja a szövetek sejt-
anyagcseréjét, funkcióját, valamint az
ízületek és gerinc funkcióit.

Ajánlás:

Gerincbetegségek, reuma, csontritk
ulás, köszvény, ízületi gyulladások
(arthritis), ízületi kopás és
gyulladás, osteochondrosis


Használat: naponta 1, maximum 2
kapszula ajánlott, étkezés közben
VLADONIX TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID

 Fiatal állatok csecsemőmirigyéből nyert peptid frakciók
 komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással
 vannak az immunrendszer sejtjeire, korrigálják és
 szabályozzák az immunrendszer sejtjeit, optimalizálják a
 szövetek sejtanyagcseréjét, funkcióját, valamint az
 immunrendszer funkcióit.

 Ajánlás:

 primer és secunder immundeficiencia (első és másodlagos
 immunhiányos állapotok), daganatos betegségek preventív
 és utókezelésénél, krónikus mérgezések, szívroham és
 stroke utáni rehabilitáció, műtét utáni
 rehabilitáció, kúraszerű szervezet fiatalítási programok
 esetén Fiatal állatok porcos és csontos szöveteiből nyert
 peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek
 szelektív hatással vannak a porcos és csontos szövetek
 sejtjeire, újjáépíti, korrigálja és szabályozza a porc, ízület és
 csontszövetek sejtjeit, optimalizálja a szövetek sejt-
 anyagcseréjét, funkcióját, valamint az ízületek és gerinc
 funkcióit.


 Használat: naponta 1, maximum 2        kapszula
 ajánlott, étkezés közben
SZVETINORM TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID

 Fiatal állatok májából nyert peptid frakciók
 komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív
 hatással vannak a máj
 sejtjeire, újjáépítik, korrigálják és
 szabályozzák a máj sejtjeit, optimalizálják a
 szövetek sejt-
 anyagcseréjét, funkcióját, valamint a máj
 funkcióit.


 Ajánlás:

 különböző máj- epe anyagcserezavarok
 korrekciója, csökkent májfunkció, különböző
 eredetű krónikus
 májgyulladások, mérgezés, krónikus
 mérgezések, különböző eredetű
 bőrbetegségek, sárgaság, korrigálja a kórós
 zsíranyagcserét, ezáltal gyógyítja az
 érelmeszesedést, elhízást, cukorbetegséget


 Használat: naponta 1, maximum 2
 kapszula ajánlott, étkezés közben
CERLUTEN TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID

 Fiatal állatok agyából nyert peptid frakciók
 komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív
 hatással vannak az agy és az idegrendszer
 sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák az agy és
 az idegrendszer sejtjeit, optimalizálják a
 szövetek sejt-
 anyagcseréjét, funkcióját, valamint az agy és
 idegrendszer funkcióit.


 Ajánlás:

 Az összes idegrendszeri és agyi eredetű
 betegség megelőzésére, kezelésére ajánlott.
 Normalizálja az agyi aktivitást, szabályozza
 működését. Károsodott memória és
 koncentrálóképesség zavara, agyi
 érelmeszesedés, stroke utáni
 kezelés, Alzheimer-és Parkinson, krónikus
 fáradtság
 szindróma, depresszió, idegfájdalmak és
 ideggyulladás.


 Használat: naponta 1, maximum 2
 kapszula ajánlott, étkezés közben
TIROGEN TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID

 Fiatal állatok pajzsmirigyéből nyert peptid
 frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek
 szelektív hatással vannak a pajzsmirigy
 sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák a
 pajzsmirigy sejtjeit, optimalizálják a szövetek
 sejt-anyagcseréjét, valamint a pajzsmirigy
 funkcióit.

 Ajánlás:

 Az összes pajzsmirigy betegségre és az
 ezekből eredő másodlagos betegségek
 kezelésére jó.
 Anyagcserezavarok, metabolikus zavarok
 (hormonális problémák, hormonszabályozás
 visszaállítása), pajzsmirigy csökkent vagy
 fokozott működése (hypo-és
 hyperthyreosis), golyva, autoimmun
 pajzsmirigy-gyulladás, pajzsmirigy betegségek
 megelőzése.


 Használat: naponta 1, maximum 2
 kapszula ajánlott, étkezés közben
SZUPREFORT TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID

 Fiatal állatok hasnyálmirigyéből nyert
 peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott
 peptidek szelektív hatással vannak a
 hasnyálmirigy sejtjeire, újjáépítik és
 szabályozzák a hasnyálmirigy
 sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt-
 anyagcseréjét, valamint a pajzsmirigy
 funkcióit.


 A hasnyálmirigy minden betegségére
 jó, kifejezetten: hasnyálmirigy funkció
 zavar krónikus hasnyálmirigy-
 gyulladás, hasnyálmirigy-elégtelenség, a
 lipid és szénhidrát anyagcsere
 normalizálása, cukorbetegség, emésztési
 folyamatok korrekciója

 Használat: naponta 1, maximum 2
 kapszula ajánlott, étkezés közben
A SZINTETIKUS PEPTIDEK FOGALMA
A szintetikus rövid peptidek gyakorlatilag a természetes peptidek
teljes analógja, de egyszerűbbek, mert a „szintetika” nem egy
egész bioregulátor peptid hasonmása, hanem csupán a peptid és
a DNS legfontosabb, „cölöpös” részén történő
összekapcsolódásának mása.

Vagyis a szintetikus peptidek fogalma alatt a természetes peptidek
molekulájában meglévő aminosav „cölöpös” sorrendiség
hasonmását értjük. Az ilyen finomítás nagyon rövid időn belül
lehetővé teszi az érzékelhető hatás elérését. A „szintetika”
gyorsan és keményen dolgozik, ezért az is előfordulhat, hogy a
szövet nem tud gyorsan átépülni és a paciens kellemetlen
érzésekre panaszkodik azon megcélzott szerveknél, ahol a peptid
elkezdi kifejteni szövet korrigáló hatását. Ez nem
mellékhatás, hanem egy teljesen normális és átmeneti
jelenség, de igényli az adagolás dinamikus beállítását.
A TERMÉSZETES FOLYÉKONY PEPTIDEK

 Még bonyolultabbá válik a helyzet, ha ez nemcsak egy belső használatra szánt szintetikus
 peptidek csoportja, hanem egy külső használatú peptideket, aktív összetevőket és
 transzdermális végrehajtókat tartalmazó szintetikus egyvelegről van szó.

 Ezért, a munkatársak tapasztalataira támaszkodva, 2008 végén az alábbi feladat állt a kutatók
 előtt: új természetes peptid komplexumok létrehozása, amelyek legalább olyan gyorsan
 műkődnek, mint a „szintetikák”, de kellemetlenségek nélkül.

 Dr. Khavinson munkájának eredményeképpen rendkívül nagy tisztaságú peptid
 frakciókból származó konfigurációk kerültek létrehozásra, amelyek képesek áthatolni
 szinte bármilyen fiziológiai akadályon közvetítők (végrehajtók) nélkül. Így született meg
 Khavinson professzor újabb alkotása, a külső használatú természetes folyékony peptid
 regulátorok új nemzedéke.

 Az új peptid vonal mottója: „gyorsaság, hatékonyság, biztonság”

 A peptid komplex (PK) felvitele az alkar belső vénás részére történik és bedörzsölésre kerül
 teljes felszívódásig. 7-15 perc elteltével a peptidek összekapcsolódnak a dendrit sejtekkel,
 amelyek eljuttatják őket a nyirokcsomókhoz, ahol a peptidek „átszállnak” és a vér áramlatával
 eljutnak a szükséges szervekhez és szövetekhez és elkezdik kifejteni szövethelyreállító
 hatásukat.
PK-01 SZÍV- ÉS ÉRRENDSZER
Komplex peptid a szív- és érrendszer
kezelésére

Újjáépíti a szív- és érrendszer sejtjeit, megelőzi
vagy gyógyítja a szív- és érrendszeri betegségeket.
Korai öregedés megelőzése megelőzésére,
érelmeszesedés, magas vérnyomás,
szívinfarktus és a stroke postinfarct
rehabilitáció és post-stroke betegségek.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes
felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan,
cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges.
Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
PK-02 PERIFÉRIKUS ÉS KÖZPONTI IDEGRENDSZER

Komplex peptid a periférikus és központi
idegrendszer kezelésére

Újjáépíti a a periférikus és központi idegrendszer
sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a periférikus és
központi idegrendszer betegségeit. Korai öregedés
megelőzése , agyi szklerózis és stroke, stroke
rehabilitáció, az idegrendszer gyulladásos és
degeneratív betegségei

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes
felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan,
cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges.
Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
PK-03 IMMUNRENDSZER
Komplex peptid az immunrendszer kezelésére

Újjáépíti az immunrendszer sejtjeit, megelőzi vagy
Gyógyítja az immunrendszerrel kapcsolatos
betegségeket. Ajánlott a szervezet összes sejtjének
korai öregedése ellen- a várható élettartam
emelkedésére, az immunrendszer erősítésére,
immun-rendellenességek korrekciójára.
Bejutva a szervezetbe megtalál, regenerál és
újjáépít minden károsodott szövetet és helyreállítja
azok funkcióit. Ezért nagyon fontos szerepe van
a rák megelőzésében is.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes
felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan,
cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges.
Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
PK-04 ÍZÜLETEK
Komplex peptid az ízületi betegségek
kezelésére

Újjáépíti az ízületek sejtjeit, megelőzi
vagy gyógyítja az ízületi betegségeket.
Korai öregedés megelőzése, arthrosis
(porckopás), arthritis (ízületi gyulladás),
osteochondrosis (csontritkulás), reuma

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük
teljes felszívódásig. Az első 10 napon
folyamatosan, cseppenként , emelve az
adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb
mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml,
1 hónapig elegendő.
PK-05 CSONTOK
Komplex peptid a csontok kezelésére

Újjáépíti a csontok sejtjeit, megelőzi
vagy gyógyítja a csontozattal
kapcsolatos betegségeket. Kifejezetten
ajánlott a csontsejtek korai öregedése,
ellen és csontritkulás, törések esetén.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük
teljes felszívódásig. Az első 10 napon
folyamatosan, cseppenként , emelve az
adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb
mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml,
1 hónapig elegendő.
PK-06 PAJZSMIRIGY
Komplex peptid a pajzsmirigy
kezelésére

Újjáépíti a pajzsmirigy sejtjeit, megelőzi vagy
gyógyítja a pajzsmirigy- betegségeket.
Pajzsmirigy sejtek korai öregedésének megelőzése,
anyagcsere és hormonális problémák, strúma, golyva,
csökkent vagy fokozott pajzsmirigyműködés,
Hashimoto-thyreoiditis (a pajzsmirigy
alulműködése amely a pajzsmirigy
krónikus és fájdalommentes
gyulladásához és végeredményben
pusztulásához vezet), pajzsmirigy
ciszta, mastopathia (pajzsmirigy-ciszta).

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük
teljes felszívódásig. Az első 10 napon
folyamatosan, cseppenként , emelve az
adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb
mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml,
1 hónapig elegendő.
PK-07 HASNYÁLMIRIGY
Komplex peptid a hasnyálmirigy és a
rák kezelésére

Újjáépíti a hasnyálmirigy sejtjeit, megelőzi vagy
gyógyítja a hasnyálmirigy- betegségeket.
A hasnyálmirigy sejtek korai öregedésének megelőzése,
krónikus hasnyálmirigy-gyulladás, diabetes mellitus
(cukorbetegség), csökkent glükóz tolerancia, a
cukorbetegség, szív- és érrendszeri szövődményei
esetén alkalmazható.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes
felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan,
cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig.
Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10
ml, 1 hónapig elegendő.
PK-08 MÁJ ÉS EPE
Komplex peptid a máj kezelésére

Újjáépíti a máj és epe illetve epeutak sejtjeit, megelőzi vagy
gyógyítja a máj és epe- betegségeket. A máj és eperendszer
sejtek korai öregedésének megelőzése, anyagcserezavar,
elhízás, akaratlan mozgások, cholecystitis
(epehólyag-gyulladás), mérgezés, krónikus mérgezés
(vegyi anyagok, gyógyszerek, alkohol),
májcirrózis, krónikus vagy akut májgyulladás,
egyéb májbetegségek esetén alkalmazható.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig.
Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az
adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség
nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
PK-09 FÉRFI REPRODUKTÍV RENDSZER
Komplex peptid a férfibetegségek
kezelésére.

Újjáépíti a férfi reproduktív rendszer sejtjeit,
megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. Korai öregedés
megelőzése, krónikus prosztatagyulladás, BPH
(a prosztata jóindulatú megbetegedése),
meddőség, merevedési zavar, egyéb nemi zavarok

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük
teljes felszívódásig. Az első 10 napon
folyamatosan, cseppenként , emelve az
adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb
mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml,
1 hónapig elegendő.
PK-10 NŐI REPRODUKTÍV RENDSZER
Komplex peptid a női betegségek
kezelésére.

Újjáépíti a női reproduktív rendszer sejtjeit,
megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. Korai
öregedés megelőzése, krónikus adnexitis
(gyulladás), menstruációs funkció,
klimax, csökkent libidó, meddőség,
petevezeték-mióma, mastopathia (ciszták)

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes
felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan,
cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges.
Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
PK-11 VESE ÉS HÚGYUTI SZERVEK
Komplex peptid a vese és hugyuti
szervek kezelésére.

Újjáépíti a vese és húgyuti szervek sejtjeit, megelőzi
vagy gyógyítja betegségeit. A vese és húgyuti szervek
sejtjeinek korai öregedése ellen, krónikus
vesemedence-gyulladás, interstitialis nephritis,
glomerulonephritis (a glomerulusok gyulladásos
elváltozásaival járó gyulladás), vesekő, krónikus
Veseelégtelenség

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes
felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan,
cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig.
Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges.
Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
PK-12 TÜDŐ- ÉS LÉGZŐSZERVRENDSZER
Komplex peptid a tüdő- és légzőszervrendszer
kezelésére.

Újjáépíti a tüdő- és légzőszervrendszer sejtjeit,
megelőzi vagy gyógyítja betegségeit.
A tüdő- és légzőszervrendszer sejtjeinek
 korai öregedése ellen, krónikus bronchitis
(krónikus hörghurut) tüdőgyulladás,
tüdőtágulás, légúti allergia, asthma
bronchiale, egyéb légúti betegségek.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes
felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan,
cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum
8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges.
Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
PK-13 BŐR
Komplex peptid a bőr kezelésére.

Regenerálja a bőr sejtjeit, megelőzi vagy
gyógyítja betegségeit. A bőr korai öregedésének
megelőzése, minden bőrbetegség, bőr tónusának,
szerkezetének javítása, bőrhibák "kijavítása"

Újjáépíti a bőr szöveteit és tökéletes szerkezetű
bőrszövetet képes kialakítani. Ezért ajánlják
kozmetikai kezelésként is.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük
teljes felszívódásig. Az első 10 napon
folyamatosan, cseppenként , emelve az
adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb
mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml,
1 hónapig elegendő.
PK-14 VÉNÁK
Komplex peptid a vénák kezelésére.

Újjáépíti a vénák sejtjeit, megelőzi
vagy gyógyítja betegségeit. A vénák
sejtjeinek korai öregedése ellen.
trombózis, visszér, aranyér,
thrombophlebitis (mélyvénás
trombózis), véna trombózis miatt
kialakult fekély esetén.

Használat: reggel az alkarba dörzsöljük
teljes felszívódásig. Az első 10 napon
folyamatosan, cseppenként , emelve az
adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb
mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml,
1 hónapig elegendő.
MEZOTEL TERMÉKEK BELSŐ HASZNÁLATRA
                                A belső használatra szánt MEZOTEL termékcsalád
                                folyékony alapú termékei, professzor Khavinson és
                                Gorgiladze immunológus professzor közös munkája,
                                az 1-es osztályba tartozó geroprotektorok azaz
                                bioregulátorok közé tartoznak. Eddig 3 termékkel
                                rendelkezünk. Az első a MEZOTEL, amely tartalmaz
                                kolint, kolloid ezüstöt-, valamint gotu kola-t és Gojit.
                                A második – MEZOTEL BEAUTY, amely a fentieken
                                kívül tartalmaz még nagy tartalomban cink et és
                                vitaminokat. A harmadik, a MEZOTEL NEO, amely a
                                cinken kívül tartalmazza az összes fenti összetevőt és
                                még resveratrolt is.



A mezothelium szó jelentése: sejthártya. A Mesotel termékcsalád olyan ritka
összetevőket tartalmaz, amelyek erőteljesen hozzájárulnak az öregedés
lelassításához, a szervezet méregtelenítéséhez, az ideg-és immunrendszer
működésének erőteljes javításához, és a fizikai szellemi teljesítmény
fokozásához, erős antioxidáns és revitalizációs hatással bírnak.
MEZOTEL
A Mesotel egy sor alapkomponenst tartalmaz, többek között-
az Oroszországban egyedüliként hivatalosan
bejegyzett, belső használatra szánt- az acetilkolin elődjének
tartott és a revitalizációhóz elengedhetetlen kolin-
bitartarátot, amely a Mesotel termékek fő aktív összetevője. A
MEZOTEL összetevői a peptidek mellett, a kolin, az ezüst
kolloid, a gotu cola és a goji.



Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés elött vagy közben.
Kiszerelés: 120 ml, másfél hónapig elegendő.
KOLIN
 1.Normalizálja és erőteljesen növeli az idegsejtek energia potenciálját, így
 optimalizálja az agyi tevékenységet.
 2.Javítja a memóriát, koncentrációt és fokozza a kognitív funkciókat az
 agyban
 3.Növeli az ellenállást a túlterheltséggel, stresszel, kimerültséggel szemben
 4.Erőteljesen fokozza a szellemi és fizikai aktivitást
 5.Lassítja az öregedés folyamatát


 A kolin számos fontos biológiai folyamatban vesz részt. Foszfatidil-kolinként
 megőrzi a sejthártya épségét, és olyan alapvető élettani működésekben
 működik közre, mint a sejtek információ-átadásai, energiaellátása, illetve a
 sejten belüli kommunikáció. Nem megfelelő kolin bevitele ezeket a folyamatokat
 hátrányosan érintheti. A kolin ezenkívül részt vesz a sejtstruktúrák és -funkciók
 megőrzésében is. Figyelemre méltó, hogy a kolin hiány a sejtkultúrában
 apoptosishoz (a sejthalál egy formája) vagy programozott sejthalálhoz vezet. Ha
 ugyanis a sejthártya kolin tartalma a szükségesnél alacsonyabbá válik, ez
 fokozza a ceramid kibocsátást, és úgy tűnik, a ceramid felgyülemlése aktivál egy
 enzimet, a kaszpázt, ami apoptosist indukál.
ERŐTELJES SEJTSZINTŰ FIATALÍTÓ HATÁS, KISIMÍTJA A
      RÁNCOKAT, ELTÜNTETI A PIGMENTFOLTOKAT.

 A pigmentfoltok a lizoszomális ( nagy zsírtartalmú) táplálkozás
következtében kialakult, az emésztés zsírtartalmú maradványának
tartott barna foltok. Ezek az un. öregedési vagy ,,elhasználódási"
pigmentek,melyek megtalálhatók a
bőrön, májban, vesében, szívizomban, mellékvesében és
ganglionsejtekben. Minél több a pigmentfolt annál gyorsabb az
öregedési folyamat is. A kolin képes eltávolítani a sejtekből a
lipofuscint, az öregedési pigmentet, amely felgyülemlése a sejtekben
gyorsítja a szervezet elöregedési folyamatát. Ezáltal jelentős mértékben
sejtfiatalító hatást gyakorol a szervezetre, és jelentős mértékben
meghosszabbíthatja az életet. A már több mint 35 éve tartó, az
acetilkolin elődjeinek hatékonyságát rendszeresen vizsgáló kutatások
arra engednek következtetni, hogy az acetilkolin életkori hiányának
visszaállítása lehetővé teszi az átlagéletkor 20-25 %-os növelését.

 Ezen kívül a kolin a szabad gyökök gátlószere, ráadásul a
mezotelek összetételében az antioxidációs aktivitása
többszörösére nő az ezüstkolloiddal történő együtthatás
következtében.
A KOLLOID EZÜST
Minden kórokozót elpusztít. Az ezüst kolloid
áthatolva az egysejtű élőlények sejtfalán
(baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) gátolja
azokat a tiol-enzimeket, amelyek a kórokozók
anyagcseréjében részt vesznek, és azok
pusztulását okozza. A vírusok fehérjeburkának
szerkezetét károsítja, és szaporodásra
képtelenné teszi őket. A vastagbélben lévő
bélflórát nem károsítja, mivel legkésőbb a
vékonybélben kerül felszívódásra.




A Science Digest magazin közlése szerint (1978 márciusi szám) a
vizsgált kb. 650 féle mikroorganizmus közül az ezüst kolloid
kémcsőben hat percen belül minden kórokozót elpusztított. Egy
szintetikus antibiotikum jó esetben 6-12 baktériumtörzset képes
hatástalanítani.
A KOLLOID EZÜST A LEGHATÁSOSABB MÉREGTELENÍTŐ

 A kolloid ezüst tiszta, természetes formáját
 használjuk, amely egy 1-500 millimikron nagyságú
 részecskékből álló rendszer. A kolloid oldat, ellentétben az
 ezüst sóval, nem halmozódik fel a szervezetben, és ezért
 teljesen ártalmatlan még a rendszeres alkalmazása mellett is.
 A kolloid ezüst nem lép kölcsönhatásba más
 gyógyszerekkel, és nem befolyásolja azok hatását.

 1.Legbiztonságosabb és leghatékonyabb természetes
 fertőtlenítő
 2.Több mint 650 fajta kórokozót képes elpusztítani 6 perc alatt
 3.Elpusztítja és gátolja a
 baktériumok, vírusok, gombák, paraziták szaporodását.
A KOLLOID EZÜST SZINTE MINDENRE JÓ
 A kolloidális ezüst oldat gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, illetve a test
 belsejében megbúvó fertőzések, gyulladások esetén használható. Alkalmazható
 torokgyulladás, nyelvgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás és
 sérülés, fogínypanaszok, fogszuvasodás, légzőszervi és orrüregi
 fertőzések, influenza, tüdőgyulladás, fülgyulladás, szemgyulladás, kötőhártya
 gyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok és candida fertőzés kezelésére.
 Használatával kivédhető többek között a láb, a köröm, a körömágy, a fül, a
 hónalj, a hüvely és egyéb testrészek gombásodása. A fejbőrbe masszírozva
 segít megszüntetni a korpásodást, és a fejbőr viszketését.

 Beszámolók szerint hatásosnak bizonyult az AIDS, őzkullancs okozta Lyme-
 kór, agyhártyagyulladás, nyirokérgyulladás, ízületi gyulladás esetében is. Az
 allergia és szénanátha esetén gyorsan megszünteti a megfázásos jellegű
 tüneteket, a szemviszketést percek alatt elmulasztja. Felülfertőződés nélkül
 orvosolja az égési sérüléseket, vágott sebeket, horzsolásokat.
 Napégésre, pattanásos bőr kezelésére fantasztikus. A jó minőségű kolloidális
 ezüstnek - betartva az ajánlásokat - nincsenek káros
 mellékhatásai, mivel testazonos részecskékről van szó.
GOTU KOLA
Gotu Kola, az egyik legerősebb fiatalító növény. Bár a
jógik arra használták, hogy meditációjuk során a
koncentrációjuk még jobb legyen, ezzel összefüggő
hatásai folytán eredményesen javítható a mentális
visszamaradottság és az IQ szint is növelhető.

A Gotu Kola bizonyítottan növeli az
intelligenciát, javítja a memóriát, kiiktatja a fizikai
kimerültséget, mentális fáradtságot és a depressziót.
Megsokszorozza az életerőt, felturbózza az
immunrendszert, és ezáltal jelentősen növeli az
élettartamot. Ez az indián növény, az ájurvédikus
orvoslás legfontosabb eszköze, a legfontosabb
eszköz, hogy ösztönözze és erősítse az ideg- és
agysejtek működését.
A GOTU KOLA HATÁSA A BŐRRE
 A gotu kola fiatalító hatása az összetételében megtalálható
 biopolimereknek, a szövetvisszaállitás erős ösztönzőinek köszönhető.

 Azon ritka növények közé tartozik, amelyek jelentős mértékben tartalmaznak
 kollagént, így képes erőteljesen javítani a kötőszövetek állapotán és a bőr
 rugalmasságán még idősebb korban is. Nemcsak a kötőszövetet, a bőrt is
 jelentős mértékben erősíti és még képes regenerálni, helyrehozni a
 károsodott szöveteket is. Ez egyedülálló asiaticosid tartalmának
 köszönhető, amely feloldja a lapra a kórokozók viaszos borítórétegét, lehetővé
 téve az immunrendszer számára, hogy elpusztítsa azokat.

 Így megszünteti még a krónikus és kezelhetetlen bőrbetegségeket is, beleértve
 a leprát, szifiliszt, ekcémát és pikkelysömört, különböző bőrkiütéseket, égési
 sérüléseket, sebeket, hegeket, belső és külső fekélyeket, gyulladásokat. Egy
 francia kutatás során, 1966-ban kimutatták, hogy császármetszés után
 alkalmazva igen hatékonyan segíti elő a gyógyulást. A seb jóval gyorsabban
 gyógyult, mint hagyományos kezelés esetén. A hajhullást, amely szintén
 bőrbetegség, képes leállítani, sőt, fokozni a haj és a körmök „erejét”
NAGYON ERŐS MÉREGTELENÍTŐ
Erős vértisztító, segít eltávolítani az agyból a lerakódott
toxikus anyagokat, valamint szervezetünkből a
nehézfémeket és a különféle drogokat is.
GOJI
Nagyon erős természetes antioxidáns. Erősíti az
erek szerkezetét, javítja a vérellátást, megelőzve
ezáltal a trombózist. Elősegíti az újrahasznosítás
folyamatát, és növeli a bevitt vagy újrahasznosított
anyagok hatékonyságát.
Hatalmas mennyiségű hatóanyagot tartalmaz:
poliszacharidok, fenolsavak, vitaminok (Bl, B2, C,
E, karotin, riboflavin, nikotin), xanthines, leucin,
fitoszterol - daukosterin (β-sitosteril-β-D-glükozid),
betain, lefoglalják, fizalin, alkaloidok, fehérjék,
taurin, 19 aminosavat, ásványi anyagok és
nyomelemek (kalcium, magnézium, vas, réz,
mangán, cink).

A béta-karotin koncentráció a goji bogyóban
nagyobb mint a sárgarépában, és a kollagén illetve
fehérje tartalma magasabb mint a méhpempőé.
Ezért nagymértékben képes erősíteni az
immunrendszert, lassítani az öregedési folyamatot.
Szerotoninaktiváló hatásánál fogva javítja a
hangulatot, segíti az alvást, enyhíti a fáradtságot és
kirobbanó energiát ad. Klinikai vizsgálatok
kimutatták, hogy a goji erősíti a sejtfalakat, amely
hozzájárul növekedésükhöz és a
regenerációjukhoz.
MEZOTEL BEAUTY
A fent már megemlített összetevőkön
(Kolin, Kolloid ezüst, Gotu Cola, Goji)
kívül, nagy mennyiségben tartalmaz
cinket.


Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés
előtt vagy közben. Kiszerelés: 120
ml, másfél hónapig elegendő.
CINK
Ha van nyomelem, amely létfontosságú és emellett igazi fiatalítónak lehet
nevezni, akkor az a cink.

A legfőbb hormonok testünkben -tesztoszteron, növekedési hormon, inzulin és az inzulin-
szerű növekedési faktor 1 (IGF-1) - nem léteznek nélküle. E hormonok a cinket, mint fő
enzimforrásukat használják a legfontosabb funkcióink betöltésére. A cink összesen 200
ilyen enzimet aktivizál, és az egyik legfontosabb antioxidáns szerepét tölti be.

Növeli a szervezet ellenálló képességét
Optimalizálja a spermium termelést és a tesztoszteron-szintézist
Vitaminok tekintetében: biztosítja a megfelelő anyagcserét
Szabályozza a peptidek működését, a DNS szintézist,ezáltal pedig a sejtosztódási
folyamatokat
Segíthet a meddőség gyógyításában.
Segít a prosztatapanaszok elhárításában.
Meggyorsítja a belső és külső sebek gyógyulását.
Eltünteti a körmökről a fehér foltokat.
Megkönnyíti az izérzésbeli zavarok rendeződését.
Fokozza a növekedést és a szellemi frissességet
Csökkenti a koleszterinlerakódásokat.
Hozzájárul a mentális zavarok kezeléséhez.
MIT TUD A CINK?
A cink úgy működik a szervezetben, mint egy közlekedési rendőr. Ellenőrzi és irányítja az
anyagcsere folyamatokat, az enzimrendszereket, fenntartja a sejtek épségét.
Nélkülözhetetlen a fehérje színtézishez, a sav-bázis egyensúlyhoz, az
inzulinképződéshez, az izmok összehúzó képességéhez, az agyműködéshez
(skizofréniában pozitív hatását tapasztalták). Szükséges a DNS
szintézishez, sebgyógyuláshoz. Alkoholistáknak és cukorbetegeknek nagyobb cink adagra
van szükségük. A cinkhiány a prosztata megnagyobbodását okozhatja, hiánya
érelmeszesedést, és a körmökön fehér csíkokat okozhat. A cink segítséget jelent ízlelés-
zavaroknál, meddőségnél, prosztatabántalmaknál, növekedészavarnál, impotenciánál, sza
bálytalan menstruációnál, szenilitásnál. Fokozza a szellemi frissességet, segít a mentális
zavarok kezelésében. A javasolt napi felvétele 15 mg felnőttek számára, de a terhes és
szoptató nők többet igényelnek. Fontos szerepe van a szaporodási szervek
kialakulásában. Erős izzadással naponta akár 3 mg cinket is veszíthet a szervezet, ez
különösen igaz a sportolók esetében. Az ételek elkészítése során a cink nagy része elvész
vagy felhasználhatatlanná válik a szervezet számára. A cinkszegény talajú vidékeken
fontos a cinkpótlás.

A cink központi szerepet tölt be az anyagcsere folyamatokban, összehangolja az egyes
enzimek működését, megőrzi a sejtek épségét. Alapvető szerepe van a vér PH-értékének
beállításában, így segít fenntartani a szervezet belső egyensúlyát. Bizonyos védelmet
nyújt a környezetszennyezéssel szemben is, mivel megakadályozza az ólom és a
kadmium beépülését a szervezetbe. Meggyorsítja a belső és külső sebek gyógyulását.
MEZOTEL NEO
A kolin, kolloid ezüst, gotu kola, goji
összetevők mellett a ma ismert legjobb
zsíranyagcsere-szabályozót a
resveratrolt
is tartalmazza nagy mennyiségben.

Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés
elött vagy közben. Kiszerelés: 120
ml, másfél hónapig elegendő.
RESVERATROL
 A resveratrol legfontosabb tulajdonságai:

 1.Erős antioxidáns
 2.Csökkenti a vér koleszterinszintjét
 3.Megakadályozza az érelmeszesedést
 4.Szabályozza, optimalizálja a zsíranyagcserét
 5.Jótékony hatással van a bőrre, serkenti a kollagén szintézist
 6.A női hormonok funkcióit javítja
 7.Csökkenti a csontritkulás veszélyét


 A resveratrol (trans-3,5,4'-trihydroxystilbene), egy, a vörös szőlőfajták héjában
 megtalálható anyag. Néhány éve került a tudományos érdeklődés
 középpontjába, a „Francia Paradoxon” egyik lehetséges magyarázataként, más
 szavakkal, hogy miért olyan alacsony a szív-és érrendszeri megbetegedések
 száma az egyébként magas zsírtartalmú étrendet követő franciák között. Ma
 már hatékony antioxidánsként, rák megelőzőként, és fitoösztrogénként
 tekintenek rá a tudósok. Úgy is hirdették: „Az üvegbe zárt Francia Paradoxon”.
A RESVERATROL SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI HATÁSAI

 Sok kutatás sugallja, hogy az alkoholfogyasztás (különösen a vörösbor)
 csökkentheti a szív koszorúér megbetegedéseket. Néhány kutatás azt is
 bebizonyította, hogy a resveratrol hatékony antioxidáns. Megakadályozza az
 alacsony sűrűségű lipoproteinek (LDL, low-density lipoprotein) peroxidációját, és
 megvédi a sejteket az oxidálódott LDL káros hatásaitól, valamint a lipidek
 peroxidációjától. Azt gyanítják, hogy mivel hidrofilikus és lipofilikus
 tulajdonságokkal rendelkezik, így sokkal hatékonyabb lehet, mint a már régóta
 antioxidánsként is ismert C-vagy E-vitamin. Ugyancsak bebizonyították, hogy
 csökkenti a trombociták felhalmozódásának veszélyét is, így csökkentve az
 érelmeszesedés kockázatát.
A RESVERATROL HATÁSA A RÁKRA

 A rák megelőzése tekintetében kimutatták, hogy antioxidáns hatása
 van, tehát gátolja a szabadgyökök kialakulását, valamint anti-mutagén
 hatása is van. A jelek szerint a resveratrol csökkenti a tumor fejlődését a
 ciklooxigenáz-1 enzim gátlásán keresztül – ez egy olyan enzim, mely az
 arachidonsavat olyan gyulladást okozó anyagokká alakítja, melyek
 serkentik a tumort növekedését. Egyes kutatások szerint a resveratrol
 az emberi promileukotikus leukémia sejtek differenciálódását
 okozza, valamint gátolja a ribonukleotid reduktáz enzim működését – ez
 az enzim szükséges a burjánzó sejtek DNS-szintéziséhez.
A RESVERATROL ÖSZTROGÉN HATÁSA
 A resveratrol és a dietil-stilbestrol (egy szintetikus ösztrogén) szerkezeti
 hasonlósága indította el a resveratrol esetleges fitoösztrogén hatását
 célzó kutatásokat (olyan növényi összetevő, melynek ösztrogénszerű
 hatásai vannak). Ezek a hormonok a sejtek ösztrogén receptoraihoz
 kapcsolódnak. Az ösztrogénreceptor komplex a DNS bizonyos
 szakaszaival lép kölcsönhatásba, hogy így stimulálja az ösztrogén-
 érzékeny géneket. Ha egy anyag az ösztrogénreceptorokhoz
 kapcsolódik, és válaszreakciót vált ki az endogén ösztrogénekre, akkor
 az ösztrogén agonistának, ha megakadályozza az endogén ösztrogén
 által kiváltott válaszreakciókat, akkor azonban ösztrogén antagonista
 anyagnak nevezzük. A resveratrol kémiai szerkezete nagyon hasonlít
 egy szintetikus ösztrogén agonistáéra, a dietil-stilbestrolra, ami azt
 sugallja, hogy a resveratrol szintén ösztrogén agonistaként működik.
MEZOTEL TERMÉKEK KÜLSŐ HASZNÁLATRA


                                    A külső használatra szánt MEZOTEL termékcsalád
                                    folyékony alapú termékei, professzor Khavinson és
                                    Gorgiladze immunológus professzor közös munkája, az
                                    1-es osztályba tartozó geroprotektorok közé tartoznak.
                                    Tagjai az arcra és nyakra, az egész testre, valamint a
                                    hajra és fejbőrre használt készítmények, melyek teljes
                                    korrekciós kezelést végeznek el, közvetlenül a problémás
                                    területeken. E kezelések hatékonysága ezért is
                                    kiemelkedő, mert a hatóanyagok teljes mértékben
                                    felszívódnak, képesek behatolni a bőr mélyebb
                                    rétegeibe majd a bőrsejtekbe is, így pont oda kerülnek,
                                    ahol szükség van arra, hogy szövetregeneráló
                                    folyamatokat indítsanak be.


E készítmények használata, összetételüket, hatásmechanizmusukat, és kifejtett hatásukat
tekintve, jóval célravezetőbb, mintha mezoterápiás kezelésen vennénk részt. A
különbség, már az első kezelés előtt- és után, szemmel látható.
FORDULÓPONT A KOZMETIKÁBAN
  Az anti-aging kozmetikában eddig alapkomponensként használt
  deanolt (TNRE) kicseréltük egy jóval hatékonyabb összetevővel, amelyet
  Neovitollal egészítettünk ki, annak érdekében, hogy fokozzuk
  eredményességét. Jellegénél fogva az NRE-4, a deanol kettős molekulája, egy
  nagy hatékonyságú többfunkciós vegyület, melynek hatóereje az eredetinél
  négyszer nagyobb. Ez az anyag nem mérgező, nem okoz érzékenységet vagy
  allergiát, biztonságosan használható a szem környékén is.

  Az NRE-4 és Neovitin együttesen, komplex bőrfiatalító hatást fejt ki, korrigálja a
  bőrhibákat, kisimítja a ráncokat, visszaállítja a bőr
  nedvességtartalmát, valamint a bőrszövet sejt-anyagcseréjét, és a
  mikrocirkulációt. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt termelést. (E
  három komponens a bőr rugalmasságáért felelő kötőszövet fő alkotóelemei).
BŐR IMPEDANCIA

A készítmények által kifejtett hatások fokozzák az olyan
folyamatokat is mint például a bőr impedancia.

Bőr impedancia-
A szervek kölcsönösen cserélnek elektromos impulzusokat , hogy
szabályozzák és szinkronizálják működésüket az optimális
eredményesség érdekében. A bőr is egy szerv, amely össze van
kapcsolva az összes többi szervvel és részt vesz a hőmérséklet
szabályozásában. Az elektromos impedancia amit a bőr felületén
mérünk, az érzőideg-információ-átadás hatékonyságát, a szerveket
összekötő neurális hálózat elektromos aktivitását méri.
MEZOTEL AZ ARC ÉS A NYAK TERÜLETÉRE



                     Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr
                     szerkezetét. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt-
                     termelést, ezáltal helyreállítja bőr rugalmasságát.
                     Visszaállítja a bőr nedvesség tatalmát, hatékonyan
                     hidratálja, kisimítja, megfiatalítja az arc és nyak bőrét.
                     Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejt-anyagcserét

                     HASZNÁLAT:
                     Vigyen fel a megtisztított bőrre 2-3 ml mezotelt,és
                     masszírozó mozdulatokkal dörzsölje be teljes felszívódásig
                     Alkalmazza naponta, 3 hónapon át.

                     KISZERELÉS:
                     50ml, egy -másfél hónapra elegendő
MEZOTEL BODY AZ EGÉSZ TESTRE

                    Korrigálja a bőrhibákat, újjáépíti a bőr szerkezetét.
                    Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt-
                    termelést, ezáltal helyreállítja bőr rugalmasságát.
                    Visszaállítja a bőr nedvesség tatalmát, hatékonyan
                    hidratálja, kisimítja, megfiatalítja a bőrt. Optimalizálja a
                    mikrocirkulációt és a sejt-anyagcserét.

                    HASZNÁLAT:
                    Vigyen fel a megtisztított bőrre 4-6 ml mezotelt,és
                    masszírozó mozdulatokkal dörzsölje be teljes felszívódásig
                    Alkalmazza naponta, 3 hónapon át.

                    KISZERELÉS:
                    50ml, egy -másfél hónapra elegendő
MEZOTEL A HAJRA ÉS FEJBŐRRE


                      Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejtanyagcserét,
                      helyreállítja a nedvesség egyensúlyt. Újjáépíti a fejbőr
                      szerkezetét, ezáltal optimális feltételeket biztosít a haj
                      növekedéséhez. Megakadályozza a korpásodást, erősíti
                      hajhagymákat, megakadályozza a korai őszülést és a
                      hajhullást, serkenti a haj növekedését. Megerősíti és
                      rugalmassá teszi a haj szerkezetét

                      HASZNÁLAT:
                      Masszírozzon a fejbőrbe 2-3 ml mezotelt, és hagyja hatni
                      30 percig.

                      KISZERELÉS:
                      50ml, egy-másfél hónapra elegendő
FITOTEÁK
 A legújabb generációjú exkluzív „ Ájurvéda” fitoteák alapját az ájurvéda és a
 hagyományos füvek, fűszerek alkotják a különböző folyamatok egyensúly megteremtések
 elvére épülve. A teák szintén a Szentpétervári Intézet egyik tudósának Gorgiladze
 immunológus professzornak a munkái. A keleti recepturában megpróbálta kicserélni az
 ájurvéda füveket és fűszereket hagyományosakra, de lélekben, energiában,
 mikrorészecske összetételükben az eredetihez közeliekkel.

 Azonban a keleti gyógyászatban létezik
 egy sor olyan természetében és
 összetételében egyedülálló
 növény, melyeknek a klasszikus
 gyógyászatban egyszerűen nincs
 alternatívája. Ezek a növények képezik e
 teák legfontosabb összetevőit.
 Elősegítik a szervezet
 önszabályozását, önkitisztulását, immun
 rendszerének erősítését és az öregedési
 folyamatok lassítását. Egy filterből két
 napra elegendő tea készíthető.
AGNIMAX – IMMUNRENDSZER ÉS MÉREGTELENÍTÉS


                   Érezhető antioxidációs és
                  immunmoduláló tulajdonsággal bír.
                  Felgyorsítja a szervezet energetikai és
                  biokémiai folyamatainak lefolyását.
                  Elősegíti a szervezetben és szövetben a
                  toxinok elégetését. Ösztönzi a
                  regenerációs folyamatokat. Helyreállítja
                  az emésztést.
GELMAX - IMMUNRENDSZER ÉS MÉREGTELENÍTÉS

                   Érezhető immunmoduláló, parazita ellenes
                  tulajdonsággal bír. Elősegíti a paraziták
                  eltávolítását a szervezetből, valamint helyreállítja
                  a gyomor-és bélrendszer, és a máj működését.
                  Ösztönzi a detoxikációs folyamatokat, csökkenti
                  a szervezet parazitái által kiváltott allergia
                  érzékenységet.
AMIROTON - IMMUNRENDSZER

               Érezhető antioxidációs, immunmoduláló,
              gyulladásgátló és reparatív tulajdonsággal bír.
              Javallott krónikus mérgezésnél, súlyos
              betegség és műtétek utáni időszakban, akut
              mérgezések esetében, a gyomor-és
              bélrendszer krónikus megbetegedése során,
              légúti és húgyúti szervek betegségeinél.
AKTOFORSZ – ERŐS MÉREGTELENÍTÉS
              Elősegíti a máj anyagcsere és méregtelenítő
              funkcióinak normális működését. Normalizálja a
              zsíranyagcserét, javítja az érfalak
              sejtellátását, valamint a szervek és szövetek
              mikrócirkulációs paramétereit.
              Antioxidációs és enyhe vérnyomáscsökkentő
              hatása van. Csökkenti az atherosclerosis
              kialakulásának kockázatát. Javallat:
              vasoneurosis, magas vérnyomás, és az
              atherosclerosis minden fajtája esetén.
KORGITON – SZÍV- ÉS ÉRRENDSZER
               Szabályozza az érrendszer működését.
               Csökkenti a szívizomra nehezedő
               nyomást. Szabályozza a szívizom és érfal
               anyagcseréjét. Csökkenti a vérnyomást.
               Javallott vasoneurosis, atherosclerosis, 1.
               és 2. stádiumú magas vérnyomás,
               szívkoszorúér esetén. Elősegíti az
               infarktus és gutaütés előfordulási
               kockázatának csökkenését.
ALVENORM – TÜDŐ ÉS LÉGÚTI SZERVEK
               Immunmodulációs, görcsoldó és gyulladásgátló
               hatása van. A légzőszervek működését javítja,
               hozzájárul a váladék felszakításához és a
               köpet eltávolításához. Csökkenti a tüdő
               maradandó károsodásának lehetőségét.
               Ösztönzi a hörgők csillós hámjának
               sejtregenerációs folyamatát. Javallat: krónikus
               hörghurut, tüdőtágulás, tüdőasztma, valamint a
               tüdőgyulladás utáni lábadozás időszaka.
DIANORM – GYOMOR ÉS EMÉSZTŐRENDSZER
                Érezhető védő és reparatív hatást nyújt a
                gyomor és nyombél nyálkahártya számára.
                Elősegíti a gyomornedv és hasnyálmirigy
                enzimek kitermelését, javítja az emésztést.
                Csökkenti a gyomortáji fájdalmakat. Javallott
                gyomorhurut, duodenitis, gyomor- és
                nyombélfekély, krónikus hasnyálmrigy-
                gyulladás esetén.
VEDOMIX - EMÉSZTŐRENDSZER

             Ösztönzi az emésztést, a
             kiválasztódás, felszívódás és a gyomor-és
             bélmozgás folyamatait. Egyensúlyba hozza a
             biokémiai és energetikai folyamatokat. Elősegíti a
             béltoxinok elégetését és a salakmentesítést.
             Érezhető antioxidációs és immunmoduláló
             tulajdonsággal bír. Ösztönzi a szövet regeneráló
             folyamatát és lassítja az öregedést. Súlycsökkentő
             hatású.
DEFEMAX - VASTAGBÉL

               Elősegíti a bélmozgás javítását. Csökkenti a
               medence vénás pangásának szintjét.
               Megkönnyíti a széklet távozását a végbél és
               záróizmon keresztül. Csökkenti az aranyér és
               visszér fejlődésének ütemét. Alkalmazható
               aranyér és székrekedés esetén.
PANGITON - HASNYÁLMIRIGY
                Csökkenti a hasnyálmirigyre nehezedő
                nyomást és segíti a szöveteket a glukóza
                ártalmatlanításában. Enyhe cukorcsökkentő
                hatást gyakorol. A cukorbetegség
                kialakulásának ütemét csökkenti és
                figyelmeztet a diabétesz angiopathy
                kialakulására. Szabályozza az inzulin és
                emésztő enzimek kitermelési folyamatait.
                Enyhíti a hasnyálmirigy-gyulladás lefolyási
                menetét.
BILINORM - MÁJ ÉS EPE
               A máj méregtelenítő és fehérjeképződő funkcióit
               javítja. Csökkenti a mérgezettség
               szintjét, valamint a jobb felső negyed „nehéz”
               érzését.
               Enyhe gyulladáscsökkentő, görcsoldó és
               epekezelő hatással rendelkezik.
               Lassítja a máj elzsírosodását és a májzsugort.
               Javallat: májgyulladás, epeúti
               dyskinesia, súlyosbodás nélküli krónikus
               epehólyag-gyulladás, postcholecystectomical
               szindróma, valamint krónikus mérgezés, a
               vegyszerek, alkohol és gyógyszerek hatása
               következtében
FLONORM – VESE ÉS HÚGYUTI SZERVEK
                Elősegíti a húgyuti szervek normális
                működését. Mérsékelt
                vizelethajtó, görcsoldó és
                gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik.
                Helyreállítja a vizelet fizikai és kémiai
                tulajdonságát, növelve a só és egyéb
                lerakódások húgyuti feloldását. Javallat :
                krónikus vesemedence, ciszta és vesekő
                betegségeknél.
REFRONORM – NŐI UROGENITÁLIS RENDSZER
                Görcsoldó, fájdalomcsillapító és vérzéselállító
                hatással rendelkezik. Elősegíti a női
                urogenitális rendszer normális működését.
                Szabályozza a hormonális és érzelmi hátteret.
                Csökkenti a menstruációs vérzés mennyiségét
                és fájdalmát. Könnyíti a hőhullám kezelését a
                másodlagos hormonális változásoknál.
                Javallott : krónikus petevezeték és petefészek
                gyulladás, nem rendszeres, nehéz és
                fájdalmas menstruáció, menstruáció előtti
                szindróma, mellgyulladás és klimax esetén.
TESTONORM – FÉRFI UROGENITÁLIS RENDSZER
               Szabályozó hatást gyakorol a férfi urogenitális
               rendszerére. Elősegíti a medencében és
               prosztatában kialakuló torlódások csökkenését.
               Javítja a prosztata sejttáplálását. Erősíti a libidót
               és növeli a férfi nemi szervének vérellátottság
               szintjét. Emeli a szexuális élményt. Javallat:
               krónikus prosztatagyulladás, merevedési zavar
               és kezdeti prosztatarák kialakulása esetén.
HODROMIX- MOZGÁSRENDSZER
             Ösztönzőleg hat a máj működésére.
             Elősegíti a porcszövetet regeneráló
             tényezők kitermelését. Elősegíti az ízület
             sejttáplálását, csökkenti a csontkopás és
             csontgyulladás okozta duzzanatot.
             Használható osteochondrosis és minden
             reumatikus betegség esetén.
RELANORM- IDEGRENDSZER
             Normalizálja az idegrendszer és az emésztőrendszer
              funkcióit. Az idegrendszer érzékenységi szintjének
              növelésével védelmet nyújt a különféle külső, zavaró
              tényezőkkel szemben, mint például a stressz. Növeli a
              stabilitást a fizikai és pszichoemocionális nyomással
              szemben. Egyensúyba hozza az idegrendszer ingerlési
              és tompulási folyamatait Helyreállítja az alvás és ébrenlét
              ciklikusságát. Megkönnyíti az alvást, egyenletessé és
              méllyé teszi azt.
NASTRONORM – MENTÁLIS EGÉSZSÉG

             Nyugtató hatása van,stressz ellenes
             tulajdonságokkal bír. Növeli a jókedvet és az
             önbizalmat. Javallat: fizikai és szellemi
             túlterheltség, elhúzódó stressz állapot, magas
             ingerlékenység, mentális
             betegség, neurózis, depresszió és alvászavar.
A KÜLÖNFÉLE ÍZESÍTÉSŰ FITOTEÁK ELŐSEGÍTIK AZ OPTIMÁLIS ANYAGCSERÉT ÉS EMÉSZTÉST. CSÖKKENTIK
A ZSÍR FELSZÍVÓDÁSÁT A BÉLRENDSZERBEN, JAVÍTJÁK A BÉLMOZGÁST, SALAKTALITANAK ÉS
                                                                                              A különféle ízesítésű fitoteák elősegítik az
MÉREGTELENÍTENEK. ENYHE HASHAJTÓHATÁSUK VAN. NORMALIZÁLJÁK A BÉL MIKROFLÓRA
ÖSSZETÉTELÉT ÉS KORRIGÁLJÁK A TEST SÚLYÁT. KÓSTOLJA MEG ÉS VÁLASSZON ÍZLÉSE SZERINT           optimális anyagcserét és emésztést.
ÁFONYA, MEGGY, SZAMÓCA, CITROM, ANANÁSZ ÍZESÍTÉSŰ TEÁINKBÓL.
                                                                                              Csökkentik a zsír felszívódását a
                                                                                              bélrendszerben, javítják a
                                                                                              bélmozgást,salaktalanítanak és
                                                                                              méregtelenítenek. Enyhe hashajtó hatásuk
                                                                                              van. Normalizálják a bél mikroflóra
                                                                                              összetételét és korrigálják a test súlyát.
                                                                                              Kóstolja meg és válasszon ízlése szerint
                                                                                              áfonya, szamóca, citrom, meggy és ananász
                                                                                              ízesítésű teáinkból.




ÁJURVÉDIKUS TEÁK TÖBB ÍZBEN
PEPTIDES ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK
                                            A környezetszennyezés és a hiányos
                                            táplálkozás okozta legyengült
                                            immunrendszerrel rendelkező
                                            emberek száma évről évre növekszik.
                                            Az egészségügy teljes statisztikája azt
                                            bizonyítja, hogy eljött az ideje
                                            megváltoztatni a szokásos életvitelt és
                                            a gyógyászatról kialakult összkép
                                            egészét. Ebben a kérdésben pedig
                                            fontos az egyéni hozzáállás.



 A szakértők szerint, egy modern ember táplálékbevitele több mint 600 különböző
anyagból kell, hogy összetevődjön. Nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy
helyesen táplálkozik, még kevesebben azt, hogy nincsen kitéve a környezetszennyezés
ártalmainak. Ennek megfelelően nagyon kevés az optimális intenzitású
immunrendszerrel rendelkező, tökéletesen egészséges emberek száma. Adódik a kérdés:
hogyan érjük el az ideális egyensúlyt úgy, hogy nemcsak ma meg holnap gondoskodunk
magunkról, hanem egész aktív életünk során?
AZ IDŐ ELŐTTI ÖREGEDÉS MEGELŐZÉSE




 A válasz, a NPCRIZ biológiailag aktív étred-kiegészitő családja, mely a
 Szentpétervári Egyetem immunológus professzorának Dr. Theodore
 Tsyganovnak a munkája. Ezen étrend-kiegészítők segítenek folyamatosan
 visszaállítani az egészséget. A bemutatásra került étrendkiegészítő-
 komplex használata az egyik legfontosabb funkciót tölti be: biztosítja az
 idő előtti öregedés megelőzését, elősegíti az anyagcsere normalizálását
 , növeli a szervezett ellenállását és erejét ,mindenféle romboló
 mellékhatás nélkül.
CINSZIL-T

 Kiválóan alkalmazható: az idő előtti
 öregedés megelőzésére, az
 immunitás és antioxidáns státusz
 erőteljes növelésére, illetve
 feszültség, stressz, álmatlanság
 esetén. Segítséget nyújt stroke
 valamint agy- és
 fejsérülések, allergia, bőrbetegségek,
  szénhidrát- és
 zsíranyagcsere, cukorbetegség, érel
 meszesedés, vasoneurosis, magas
 vérnyomás esetén. Számos más
 hatóanyagon kívül főbb összetevői a
 cink, glicin és a B6 vitamin
MÉG PÁR SZÓBAN A CINKRŐL…
 A cink elengedhetetlenül szükséges szervezetük összes sejtjének egészséges
 működése érdekében. Fontos szerepet lát el az anyagcsere
 szabályozásában, főbb hormonjaink valamint több mint 200 enzim működését
 szabályozza. Segít beállítani vérünk sav-bázis egyensúlyát. A cink elősegíti a
 fehérje szintézisét és az egészséges testsúly visszaállítását.

 Az aszkorbinsavhoz hasonlóan a cink hátráltatja a vírusos fertőzések
 terjedését, ösztönzi a fehérvérsejt-képződést (immunrendszerünk egyik
 daganatellenes összetevőjét) - és védi a neutrofilokat, a T-limfocitákat és
 természetes daganatellenes sejtjeinket.

 Elősegíti a sebek gyógyulását, az izomműködést, és feltehetőleg az
 agyműködést is befolyásolja. Szinte az összes bőrbetegség tünete
 alábbhagy, vagy elmúlik szervezetünk cink készletének növelése esetén.

 A cink másik fontos tulajdonsága, hogy képes korrigálni a vér cukorszintjét. Az
 ásvány segít a hasnyálmirigynek kitermelni az enzimet, és védi a vele
 összekapcsolt területeket azokon a sejtmembránokon, amelyek felelnek a
 hormon bejutásáért a sejtekbe.
GLICIN
 A glicin jelentősen javítja a cink feldolgozását és emellett egy sor kiváló
 tulajdonsággal rendelkezik. Képes csökkenteni a pszihoemiciós
 feszültséget, az agresszivitást, konfliktus hajlamot, emelni a szociális
 adaptációt, javítani a közérzetet, segíteni az elalvásban és normalizálni
 az alvást, növelni a szellemi munkaképességet, csökkenteni a központi
 idegrendszer működését romboló alkohol és gyógyszer készítmények
 mérgező hatását.
A B6 VITAMIN
 A piridoxin (B6 vitamin) különféle feladatokat lát el, melyek közül a
 legfontosabb, hogy biztosítja az aminosavak anyagcseréjét. Emellett
 részt vesz olyan neuromediátorok cseréjében, mint a szerotonin és a
 dopamin. A neurofiziológusok véleménye szerint, a depresszióban
 szenvedő emberek nagyobb mennyiségben kell hogy szedjék a B6
 vitamint.

 A piridoxin (B6) részt vesz a vörös vérsejtek (eritrocitek) és a
 hemoglobin újratermelésében.

 A piridoxin nem csak a fehérje-anyagcserében játszik fontos szerepet,
 hanem a zsír- és szénhidrát-anyagcserében is. Fontos szerepe van az
 izmokban és májban összegyűlt szénhidrát vérbe történő eljuttatásába.
 Ez a folyamat nagyon fontos a több milliárd idegsejt folyamatos glukóz
 ellátásában. Ebben a folyamatban a szervezetben lévő B6 vitamin közel
 fele vesz részt. A piridoxin hiány az antitest számának csökkenéséhez,
 valamint a kórokozókkal szembeni védekező-mechanizmus romláshoz
 vezet.
KALCIL-T
 A kalsil-T összetétele természetes
 citrátokat, kalcium- és magnézium
 karbonátot, A, D3,E vitaminokat
 tartalmaz, így a kalcium a lehető
 leghatékonyabban kerül feldolgozásra A
 kalcium bioelérhetősége és feldolgozottsága
 a e termékben, eléri a 70%-ot (egy egyszerű
 kalcium feldogozottsága csupán 2-8 %)

 Mikor alkalmazható? Elsősorban: idő előtti
 öregedés, idegrendszeri-agyi problémák
 esetében: agyi
 elégtelenség, depresszió, álmatlanság, memória
 zavar, szédülés, fülzúgás, fokozott szellemi és
 fizikai stressz, szembetegségek esetén Szív és
 érrendszer zavarok esetében:
 fejfájás, hipertóniás betegség, koszorúér-
 betegség, véralvadási zavarok. Mozgásszervi
 betegségek esetén:
 csontritkulás, törés, reuma, ízületi gyulladás.
 Hormonális problémáknál: növekedés-
KALCIUM
 A különleges fehérjék mellett a kalciumionok biztosítják a bőr keménységét
 és rugalmasságát. A kalcium jelentős hatást gyakorol az idegrendszer
 működésére,ezáltal egyensúlyt biztosítva az agykéreg gerjesztési és gátlási
 folyamatai között. A kalcium részt vesz az idegimpulzusok átadásában és az
 izmok összehúzódásában. A kalcium biztosítja az izmok megfeszülését és
 kiengedését. A szervezet kalciumhiánya csontritkuláshoz és törékenységhez
 vezet. Kalcium hiány esetén álmatlanság, idegesség, növekvő pulzusszám,
 magas vérnyomás jelentkezik.

 Megállapítást nyert, hogy az idősödéssel nemcsak a kalcium bélből való
 felszívódásának csökkenése, hanem a D vitamin bélből való felszívódásának
 csökkenése is, valamint a bőr D vitamin termelésének csökkenése is
 bekövetkezik. Emellett, mivel a kalcium és a D vitamin fontosabb táplálék
 anyagai ugyanazon élelmiszerekben találhatóak meg, a kalciumszegény étel,
 általában, D vitamint sem tartalmaz. A szerves kalcium még egy fontos
 aspektusa - a daganat megelőzési szerepe. A kalcium működésével válik
 aktívvá a kalmodulin - a fehérje sejtjeinek regulátora. A kalcium sejten belüli és
 kívüli aránya, a kalcium ionok membrán permeabilitása alapvető fontosságú a
 sejtek mitotikus aktivitásánál.
MAGNÉZIUM
 A magnézium fiziológiai szerepe abban rejlik, hogy koenzimként vesz
 részt egy sor fontos enzimatikus folyamatban. A magnézium strukturális
 komponense az enzimek széles körének (kb. 300), beleértve az
 adenozin-trifoszfát függő enzimeket. Szívvédő hatással rendelkezik,
 kedvező hatást vált ki ritmuszavaroknál, szívkoszorúérnél, beleértve a
 szívizom infarktust. Javítja a szívizom oxigén ellátását, és ezáltal
 korlátozza a károsult területet. Egyidejüleg a magnézium értágító
 hatással is bír és elősegíti a vérnyomás csökkenést.

 A magnézium egy stresszoldó makro-részecskeként működik, mely
 normalizálja idegrendszer működését idegfeszültség esetén.
 Cukorbetegségnél a magnézium megakadályozza az érrendszeri
 szövődményeket és javítja a hasnyálmirigy béta sejtjeinek funkcióit.
 A légúti rendszerek megbetegedésnél elősegíti a hörgök tágulását és a
 hörgőgörcs elmúlását. Mindkét esetben a magnézium fontos tényező a
 megelőzésben A magnézium kedvezőleg hat a reproduktív
 rendszerre. A női klimax időszakában csökkenti a menopauzával járó
 kellemetlen tüneteket.
IMUSIL

Az Imusil a ma kapható egyik legjobb
immunerősítő. Erősíti az immunrendszert,
megvéd a fertőző betegségekkel szemben, illetve
kezeli azokat. Kiküszöböli a
környezetszennyezés állandó hatásait, kezeli az
allergiát és kiválóan alkalmazható fokozott
antibiotikum fogyasztás esetén. Alkalmazható
krónikus betegségek, emésztőrendszeri
betegségek (elhízás, anyagcserezavarok,
krónikus gyomor- és bélbetegségek), szív, tüdő
és máj betegségek, onkológiai betegségek,
kimerültség, stressz, nagy fizikai terhelés,
intenzív sportolás esetén.

Az Imusil teljesen ártalmatlan, felnőtt és
gyermek egyaránt szedheti, mert ahogy a többi
termékünknek, az Imusilnak sincs mellékhatása.
Az Imusil, a hosszú élet, egészség, a szellemi
és fizikai erőnlét záloga.
HOGYAN MŰKÖDIK AZ IMUSIL?
 A születést követő első pár hétben történik meg a bélrendszerben, a
 természetes baktériumflóra kialakulása. Egy teljesen egészséges felnőtt ember
 bélrendszere tele van sok millió baktériummal, melyek elősegítik a különféle
 élettani folyamatok lezajlását.

 A természetes baktériumflóra elősegíti az emésztést, lebontva az élelmiszerek
 egyes összetevőit, így gyorsítva a hasznos anyagok mielőbbi felszívódását. E
 baktériumok szintetizálják a K és C vitaminokat, valamint a B csoport egyes
 vitaminjait, elősegítik a D vitamin, vas, kalcium és sok más komponens
 felszívódását. A lakto- és bifidobaktériumok nem kis szerepet játszanak a
 nyálkahártya helyreállítási folyamatában.

 Mennyiségük csökkenésének következménye a káros baktériumok bélrendszeri
 elszaporodása és aktivizálódása. Megbomlik a bél bakteriális egyensúlya, amely
 dysbacteriosist idéz elő. A dysbacteriosis, a bél mikroflórájának felborult
 mennyiségi és minőségi egyensúlya A föld lakosságának több mint 50 %-a
 szenved különböző fokú dysbacteriosis-ban.
TOVÁBB…
 Az antibiotikumok elterjedése és az emiatt kialakult, túlzott antibiotikum
 fogyasztás következtében, egyre jobban alkalmazkodó-mutálódó
 vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók jelennek meg, melyek további
 fertőző betegségeket okoznak. A fertőző betegségek számának
 emelkedése, valamint a vírusos, gombás fertőzések, és az allergia
 elterjedésével, mind inkább előtérbe kerülnek az ember természetes
 mikroflóráját támogató, mikroflórás készítmények. A hagyományos
 antibiotikumos kezelések helyett mind inkább használják az úgy
 nevezett probiotikumokat, melyek hatékonysága semmivel sem
 rosszabb.

 Az Imusil az egyik leghatékonyabb ilyen probiotikum. Összetételében
 megtalálhatóak az emberi szervezetre teljesen ártalmatlan sejtfal- lakto-
 és bifidobaktériumok komponensei, amelyek az emberi test számára
 hasznos mikroflóra normális életterét képesek biztosítani. Ezen kívül a
 készítmény dúsítva van olyan természetes immunmodulátorokkal, mint
 a C-vitamin és kasvirág kivonat. Az orvostudomány jelenlegi
 fejlettségi szintjén Kelet-Európában nincs analógja ennek a
 készítménynek.
OLEKAP
Az Olekap hatékonyan erősíti az öregedési
folyamat lassulását. Elsősorban szív és
érrendszeri problémáknál – trombózis,
hipertóniás betegség, koszorúér-betegség –
segít, megelőzhető vele a szívinfarktus és a
stroke. Anyagcserezavarok esetén -
zsíranyagcsere-problémák, cukorbetegség,
magas koleszterinszint- hatásos segítség.
Kemo- vagy radioterápia utáni alkalmazása
nagyban hozzájárul a rehabilitációhoz.
Túlzott immunválasz, allergiás reakciók
esetén is bevállt.




Számos más hasznos komponens mellett az
Olekap főbb összetevői az írlazac-olaj, vörös
pálmaolaj, szójaolaj.
ÍR LAZAC-OLAJ, A ÉS E VITAMINNAL

 Az Olekap étrend-kiegészítőben található A és E vitaminok,
 valamint a többszörösen telítetlen zsírsavak kombinációja
 elősegíti a véralvadás és vérnyomás helyreállítását, meggátolja a
 trombózis kialakulását. A lazacolaj komponensei – mint például a
 nagy koncentrátumban jelen lévő és pótolhatatlan omega3
 zsírsav- csökkentik a vér koleszterin szintjét, megelőzik az
 érelmeszesedés kialakulását, a sejtfalak építőanyagaként
 szolgálnak, csökkentik a fájdalomérzetet, illetve a krónikus
 gyulladások kialakulását.
VÖRÖS PÁLMAOLAJ
 A vörös pálmaolaj az E vitamin (tokoferolok és tokotrienolok) természetes
forrása. Gyakorlatilag, szinte az összes növényi olajban találunk
tokoferolt, viszont a vörös pálmaolaj az egyedüli, amely bőségesen tartalmaz
tokotrienolt is. A tokotrienol elősegíti az erek megtisztítását a koleszterin
lerakódástól, gátolja a trombózis kialakulását, ezáltal jelentősen csökkenti a
szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A tiszta vörös pálmaolaj használata
nagyon hatékony cukorbetegség, elhízás, gyomor- és
bélpanaszok, fekély, magas vérnyomás, az angina, a szívizom infarktus, a
bőrbetegségek, csontgyulladás, katarakta esetén. A vörös pálmaolaj gátolja a
torok-, tüdő-, mell-, bél-, és gyomorrák kialakulását.
SZÓJAOLAJ
 Az összes növényi olaj közül a szójaolaj rendelkezik a legnagyobb
 biológiai aktivitással és 98 %-ban feldolgozásra kerül a szervezetünk
 által. A szójaolaj a létszükséglethez nélkülözhetetlenül
 fontos, többszörösen telitetlen zsírsavat (tokoferolt) tartalmaz, amely
 egyben természetes antioxidáns is. Tartalmaz még lecitint, amely
 szabályozza a koleszterin szintet. A szójaolaj javítja az
 anyagcserét, erősíti az immunrendszert.
REGENART
 A Regenart védi a csont- és
 porcrendszert, ösztönzi a porc
 helyreállításához szükséges faktorok
 létrehozását, helyreállítja a sérült
 ízületeket, de generatív ízületi és gerinc
 betegségekben is hatásos. Csökkenti az
 ödémát és gyulladást.
 Májvédő funkciók: krónikus
 mérgezés, krónikus hepatitis, csökkent
 májfunció. Hatásos segítség idegrendszeri
 problémáknál, mint például a biliáris
 dyskinesia (akaratlan mozgás), és a
 gyulladásos tünetekkel járó allergiáknál

 Számos más összetevő mellett a
 Regenart főbb komponensei a
 taraksacin, articsóka, dihydroquercetin, és
 a kondroitin szulfát.
TARAKSACIN

 A gyermekláncfű gyökér kivonata monoterpén glikozidet, vagyis taraksacint
 tartalmaz. Az emberi szervezetben a taraksacin kettős funkciót tölt be. Egyfelől
 hat az ízület belső folyadékának (ami az ízületi porc tápláló környezete)
 minőségi összetételére, másfelől ösztönzi a porcszövet- helyreállító tényezők
 kialakulását.

 Mindez a máj anyagcsere folyamatainak gyorsításával következik be. A
 Regenart védi és helyreállítja az ízületi felületeket a taraksacin kettős hatásán
 keresztül (a porcszövet természetes cseréje az ízület belső folyadéka által).
 Ennek köszönhetően a porcszövet kitisztul és újfent visszanyeri önlétrehozó
 képességét.
ARTICSÓKA
 Az articsóka kivonat erős májvédő, a tartalmát képező aktív anyagok védik a
 májsejteket (a nitrovegyületek, alkaloidák, nehézfémek sói, alkohol okozta)
 mérgezéssel szemben. Az articsóka kivonat növeli a koinzulin kitermelését ,
 hatással van a lipidek, koleszterin, ketontestek anyagcseréjére és javítja a máj
 méregtelenítő funkcióját. Az articsóka kivonat ugyanakkor epevédő hatással
 is rendelkezik. Növeli a kitermelt epe mennyiségét, valamint az epesók
 kiválasztását. Elősegíti az emésztést, megelőzi az epehólyag-gyulladás
 kialakulását, csökkenti a gáztermelést és szabályozza a bélműködést.

 Az articsóka kivonatnak vízhajtó képessége is van, ugyanakkor csökkenti a vér
 nitrogén-tartalmú vegyületeinek szintjét. Az articsóka kivonat csökkenti a vér
 koleszterin tartalmát. Az érelmeszesedés megelőzésében és gyógyításában is
 használják.
DIHYDROQUERCETIN
 Az alkoholos italokhoz hozzáadott dihydroquercetin jelentősen csökkenti az alkohol
 káros hatásait, csökkenti a másnapossági érzetet és az alkohol további dózisának
 szükségletét, ezáltal is csökkentve az alkoholfüggőséget. Azon tulajdonsága, hogy
 csökkenti a vérben - a koleszterin felhalmozásáért felelős anyagok- a magas sűrűségű
 lipoproteinek számát, lehetővé teszi felhasználását az érelmeszesedésnél, mint megelőző
 és gyógyító készítmény.

 A testszövetek fokozott stabilitása a magas vércukorszint okozta káros hatásokkal
 szemben, lehetőséget teremt csökkenteni a cukorbetegség valószínűségét és könnyíteni a
 már kialakult különböző formáinak gyógyítását. Anyagcsereszabályozó hatása, az
 immunrendszer folyamatira és a gyulladásos folyamatokra, lehetővé teszi, hogy allergia-
 és gyulladás ellenes készítményként használjuk. Képes csökkenteni különféle külső
 tényezők káros hatásait, kezdve az ipari szennyeződéstől és vírusterjesztőktől, egészen a
 háztartási allergénekig.



 A dihydroquercetin meggátolja a normális sejtek átváltozását degeneratív sejtekké, lassítja
 a daganatos szövetek terjedését, ezért fogyasztása csökkenti a daganatos
 megbetegedések kialakulásának lehetőségét.
KONDROITIN SZULFÁT

 Az ízületi porc pusztulásának egyik oka a benne lévő kondroitin szulfát
 csökkenése. A kondroitin szulfát a mukopoliszacharidok osztályába
 sorolt anyag, a porcszövet legfontosabb strukturális komponense. A
 kondroitin szulfát részt vesz a csontszövet, ínszalag kialakításában,
 valamint az érfalak rugalmasságának fenntartásában.

 Érdekesnek tűnik a kondroitin szulfát még egy tulajdonsága: részt
 vesz a kolloidok kialakulásában és megakadályozza a savak
 lerakódását a vizeletben, ezzel gátolva a vizeleti kövek kialakulását.

 Számos kutatás kimutatta, hogy a kondroitin szulfát nemcsak
 megakadályozza az ízületi porcszövet pusztulását csontkopás és csont-
 gyulladás esetében, de ösztönzi a szövet újratermelését is.
 A kondroitin szulfát használata esetén javul a végtag- és hátgerinc
 ízületek mozgása, csökken vagy elmúlik a fájdalom valamint az ízületi
 roppanások száma.
REVILINE PEPTID NANOTECH SEJT-KOZMETIKA

                    A NCPRIZ bemutatja a REVILINE egyedülálló
                    peptidalapú celluláris kozmetikai családot,
                    amely cégünk, valamint a Szentpétervári
                    Bioregulációs és Gerontológiai Intézet
                    részéről Khavinson professzor és a "Vita"
                    kémiai-biológiai egyesület közös terméke.
                    A REVILINE egy High Tech termék.

                    Összetételének alapját különböző peptid
                    komplex csoportok alkotják, amelyek látható
                    és láthatatlan bőrfiatalító hatást váltanak ki.
                    A felhasznált peptidkomplexek a bőrsejt
                    regenerálásának ösztönzését, az
                    egészségtelen bőrszövet hibamentes
                    bőrszövetté építését, a ráncok eltüntetését,
                    a vérkeringést és mikrocirkulációt, a bőrkeret
                    kollagén-elasztin szintézisét segítik elő.
                    Mindez a bőr rugalmasságában, szerkezet,
                    szín és nedvesség javulásában jelentkezik.
ÖSSZETEVŐK…

              A REVILINE összetételében megtalálhatóak az igen
              erős természetes antioxidáns komplexek
              (superoxide dismutase), valamint biotechnológiai
              úton előállított indikátorai. Ezek a komplexek
              antioxidáns, immunmodulátor, UV-protektor,
              sugárzásellenes, daganatellenes hatással
              rendelkeznek, jelentősen felgyorsítják a
              méregtelenítési folyamatokat, valamint a bőrsejtek
              regenerálódását.

              A természetes peptidek és a superoxide dismutase
              kombinációja - egy új jelenség a revitalizációban és
              celluláris kozmetikában. Kiszerelés: 55 ml, egy
              hónapra elegendő.
HIBAMENTES BŐR, SELYMES HAJ, ERŐS KÖRMÖK.


                 A létrehozott peptid komplexek közvetítő
                 anyag nélkül , gond nélkül képesek
                 behatolni a sejtekbe, és behatolva a
                 bőrsejtekbe azonnal megkezdik annak
                 újjáépítését, és erőteljes fiatalító
                 hatást, hibamentes, rugalmas, tökéletes
                 szerkezetű bőrszövetet képesek produkálni.

                 Mindezt nem hónapok, hanem napok
                 alatt, mellékhatások nélkül. A termékcsalád
                 további igen hatásos összetevői
                 méregtelenítik, táplálják, hidratálják, tonizálj
                 ák a bőr mélyebb rétegeit is.


                   UTÁNOZHATATLAN…
RL-01 REVILINE PEPTID FIATALÍTÓ FOOTCREAM VISSZÉR ELLEN


                       Újjáépíti a bőr szerkezetét, rugalmasságát,
                       optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a
                       bőrben, csökkenti a duzzanatot és fájdalmat a
                       lábakban, eltünteti a visszereket

                       ÖSSZETÉTEL:

                        PK A-3 és A-4 peptidkomplex, bioantioxidáns
                       komplex Neovitin®, tisztit ott víz, ricinusolaj,
                       emulgeáló viasz, glicerin, varázsmogyoró kivonat,
                       vadgesztenye kivonat, metilparaben, propilparaben,
                       karbamid, menta

                       HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal
                       vigyük fel a krémet a test problémás részeire.
                       Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az
                       azután következő két hétben pedig naponta
                       egyszer.
RL-02 REVILINE PEPTID -ÁLTALÁNOS RÁNCTALANÍTÓ ARCKRÉM

                         Erőteljesen csökkenti a ráncok
                         mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, és
                         rugalmassá teszi azt. Eltünteti a
                         sápadtságot és széppé varázsolja az
                         arcszínt. Optimalizálja a mikrocirkulációt
                         és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr
                         öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és
                         megfiatalítja a bőrt, csökkenti a
                         duzzanatokat

                         ÖSSZETÉTEL:
                         Peptid komplex A-4, tisztit ott víz, jojóba-
                         , és Oliva
                         olaj, Neovitin®, faggyú, emulgeáló
                         viasz, karbamid, kamilla, édes
                         mandulakivonat

                         HASZNÁLAT:
                         Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a
                         tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal
                         dörzsöljük be a teljes felszívódásig
RL-03 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ ÉJJELI ARCKRÉM
                             Erőteljesen csökkenti a ráncok
                            mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, és
                            rugalmassá teszi azt. Eltünteti a
                            sápadtságot és széppé varázsolja az
                            arcszínt. Optimalizálja a mikrocirkulációt
                            és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr
                            öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és
                            megfiatalítja a bőrt, csökkenti a
                            duzzanatokat.

                             ÖSSZETÉTEL:

                            Petid komplex A-6, bioflavolipid komplex
                            Aktivitin®, tisztit ott víz, glicerin, Oliva olaj,
                            ricinusolaj, Ceredin, méhviasz, metil,
                            propil, imidazolidinyl karbamid, hidrolizált
                            kollagén, E-vitamin

                            HASZNÁLAT:
                            Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a
                            tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal
                            dörzsöljük be a teljes felszívódásig
RL-04 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ NAPPALI ARCKRÉM
                          Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét,
                          újjáépíti a bőr szerkezetét, feszessé és
                          rugalmassá teszi azt.
                          Eltünteti a sápadtságot és széppé
                          varázsolja a bőr színét. Optimalizálja a
                          mikrocirkulációt és az anyagcserét a
                          bőrben, lassítja a bőr öregedését, erősen
                          hidratálja, kisimítja és megfiatalítja az
                          arcbőrt. Eltünteti a salakanyagokat és a
                          toxinokat, csökkenti a duzzanatokat,
                          helyreállítja a bőr korral járó változásait.
                           ÖSSZETÉTEL:
                          peptid komplex A-6, olívaolaj és szójaolaj,
                          bioantioksidantny komplex Neovitin ®,
                          tisztított víz, glicerin, faggyú, viasz
                          emulzió, karbamid, kakaóvaj, kollagén
                          gidralizovanny, panthenol, E-vitamin

                          HASZNÁLAT:
                          Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a
                          tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal
                          dörzsöljük be a teljes felszívódásig
RL-05 REVILINE PEPTID PURE SKIN ARCKRÉM SZŐLŐMAGOLAJJAL
                            Az arcon és nyakon kialakult érszűkületi
                            képletek (érhálók) eltüntetésére.
                            Csökkenti a duzzanatokat és sötét
                            karikákat a szem környékén, erőteljesen
                            csökkenti a ráncok mélységét. Újjáépíti a
                            bőr szerkezetét, optimalizálja a
                            mikrocirkulációt és az anyagcserét a
                            bőrben, erőteljesen javítja a vérkeringést,
                            erősen lassítja a bőr öregedését, erősen
                            hidratálja, táplálja, kisimítja és
                            megfiatalítja a bőrt, eltünteti a
                            sápadtságot.
                             ÖSSZETÉTEL:
                             peptid komplex A-3, édesgyökér, fakéreg
                            Betulavit ®, tisztított víz, glicerin,
                            boszorkány mogyoró kivonat, szőlőmag-
                            olaj, emulgeáló viasz, karbamid



                            HASZNÁLAT:
                            Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a
                            tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal
RL-06 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ TESTÁPOLÓ
                         Fiatalító testápoló, mely újjáépíti a bőr
                         szerkezetét, erősen csökkenti annak
                         öregedési folyamatát, segíti a
                         zsírégetést, feszessé teszi a bőrt.
                         Optimalizálja a mikrocirkulációt és az
                         anyagcserét a bőrben, erősen
                         hidratálja, táplálja, kisimítja és
                         megfitalaítja a bőrt.



                         ÖSSZETÉTEL:
                         peptid komplex A-
                         6, kaprilil, bioantioksidantny komplex
                         Neovitin ®, tisztított
                         víz, kakaóvaj, olívaolaj, glicerin, emulgeál
                         ó viasz, karbamid



                         HASZNÁLAT:
                         Energikus, masszírozó mozdulatokkal
                         vigyük fel a krémet, a test problémás
                         részeire. Naponta kétszer használjuk két
RL-07 REVILINE PEPTID ARCKRÉM ZSÍROS, PATTANÁSOS, AKNÉS BŐRRE
                                Szabályozza a bőr nedvesség
                                egyensúlyát, normalizálja a zsíros
                                bőrt, megelőzi és eltünteti a
                                pattanásokat, méregtelenít, megelőzi a
                                mitesszerek kialakulását. Újjáépíti a bőr
                                szerkezetét, erőteljesen csökkenti a
                                ráncok mélységét. Optimalizálja a
                                mikrocirkulációt és az anyagcserét a
                                bőrben, erőteljesen javítja a
                                vérkeringést, erősen lassítja a bőr
                                öregedését, erősen
                                hidratálja, táplálja, kisimítja és
                                megfiatalítja a bőrt, eltünteti a
                                sápadtságot
                                 ÖSSZETÉTEL:
                                peptid komplex A-6, nyírfakéreg kivonat
                                Betulavit ®, tisztított víz, zsálya
                                kivonat, kamilla és
                                körömvirág, homoktövis olaj, viasz
                                emulzió, karbamid
RL-08 REVILINE PEPTID ANTICELLULIT TESTÁPOLÓ NARANCSBŐR ELLEN
                             Eltünteti a narancsbőrt, elősegíti a
                             zsírégetést, méregtelenít, újjáépíti a bőrt
                             és visszaállítja annak rugalmasságát.
                             Optimalizálja a mikrocirkulációt és az
                             anyagcserét a bőrben, erősen lassítja a
                             bőr öregedését, erősen hidratálja,
                             táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt
                              ÖSSZETÉTEL:
                             peptid komplex A-7, olívaolaj,
                             bioantioksidantny komplex Neovitin ®,
                             tisztított víz, természetes koffeint,
                             szójaolaj, glicerin, faggyú, viasz emulzió,
                             cayenne borskivonat, karbamid, kakaóvaj,
                             Fucus kivonat, kopolimer, nátrium
                              HASZNÁLAT:
                             Energikus, masszírozó mozdulatokkal
                             vigyük fel a krémet, a test problémás
                             részeire. Naponta kétszer használjuk két
                             héten keresztül, az azután következő két
                             hétben pedig naponta egyszer.
RL-09 REVILINE PEPTID ANTI-AGING TESTÁPOLÓ HEGEK, TERHESSÉGI CSÍKOK STRIÁK ELLEN

                                    Eltünteti a narancsbőrt, terhességi
                                    csíkokat, hegeket, striákat, elősegíti a
                                    zsírégetést, méregtelenít. Újjáépíti a bőr
                                    szerkezetét, visszaállítja annak
                                    feszességet és rugalmasságát,
                                    optimalizálja a mikrocirkulációt és az
                                    anyagcserét a bőrben, erősen lassítja a
                                    bőr öregedését, erősen hidratálja,
                                    táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt
                                     ÖSSZETÉTEL:
                                    Peptid komplex A-4, olívaolaj,
                                    bioantioxidáns komplex Neovitin ®,
                                    tisztított víz, szójaolaj, glicerin, sztearin,
                                    viasz emulzió, sütőtök kivonat, karbamid,
                                    kakaóvaj, inulin, lauril



                                    HASZNÁLAT:
                                    Energikus, masszírozó mozdulatokkal
                                    vigyük fel a krémet, a test problémás
                                    részeire. Naponta kétszer használjuk két
                                    héten keresztül, az azután következő két

More Related Content

Similar to Termkbemutatteljes 110102134643-phpapp02

A Kannabinoid Medicina világa
A Kannabinoid Medicina világa A Kannabinoid Medicina világa
A Kannabinoid Medicina világa DrKarcsonyFerenc
 
Humai zsolt prezi
Humai zsolt preziHumai zsolt prezi
Humai zsolt preziHumai Zsolt
 
6 Termék Prezentáció
6 Termék Prezentáció6 Termék Prezentáció
6 Termék PrezentációVera Mennich
 
MetaPWR Key Messages HU.pdf
MetaPWR Key Messages HU.pdfMetaPWR Key Messages HU.pdf
MetaPWR Key Messages HU.pdfGyrgyNagy16
 
Dorka cranisacralis terapia előadás (2)
Dorka   cranisacralis terapia előadás (2)Dorka   cranisacralis terapia előadás (2)
Dorka cranisacralis terapia előadás (2)Manita11
 
A kannabinoid medicina felismerései
A kannabinoid medicina felismeréseiA kannabinoid medicina felismerései
A kannabinoid medicina felismeréseiFerenc Karacsony
 
Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013
Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013
Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013Kinga Fornyos
 
Dr. Prokisch József - Vitaminok
Dr. Prokisch József - VitaminokDr. Prokisch József - Vitaminok
Dr. Prokisch József - Vitaminokmozesmonika
 
Mora és gyógyítás
Mora és gyógyításMora és gyógyítás
Mora és gyógyításmorakozpont
 
BpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatás
BpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatásBpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatás
BpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatásBudapest Science Meetup
 
Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...
Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...
Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...Aniko Fodor
 
U017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hun
U017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hunU017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hun
U017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hunTibor Olman
 
TIENS Termékkatalógus
TIENS TermékkatalógusTIENS Termékkatalógus
TIENS TermékkatalógusVass Jozsef
 
Kim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: KineziologiaKim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: KineziologiaSinknPcsikIldik
 

Similar to Termkbemutatteljes 110102134643-phpapp02 (20)

A Kannabinoid Medicina világa
A Kannabinoid Medicina világa A Kannabinoid Medicina világa
A Kannabinoid Medicina világa
 
Humai zsolt prezi
Humai zsolt preziHumai zsolt prezi
Humai zsolt prezi
 
6 Termék Prezentáció
6 Termék Prezentáció6 Termék Prezentáció
6 Termék Prezentáció
 
6 termékes
6 termékes6 termékes
6 termékes
 
MetaPWR Key Messages HU.pdf
MetaPWR Key Messages HU.pdfMetaPWR Key Messages HU.pdf
MetaPWR Key Messages HU.pdf
 
Dorka cranisacralis terapia előadás (2)
Dorka   cranisacralis terapia előadás (2)Dorka   cranisacralis terapia előadás (2)
Dorka cranisacralis terapia előadás (2)
 
A kannabinoid medicina felismerései
A kannabinoid medicina felismeréseiA kannabinoid medicina felismerései
A kannabinoid medicina felismerései
 
Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013
Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013
Fornyos Kinga_Szakdolgozat2013
 
Dr. Prokisch József - Vitaminok
Dr. Prokisch József - VitaminokDr. Prokisch József - Vitaminok
Dr. Prokisch József - Vitaminok
 
Reishi (ganoderma lucidum) történelem
Reishi (ganoderma lucidum) történelemReishi (ganoderma lucidum) történelem
Reishi (ganoderma lucidum) történelem
 
Mora és gyógyítás
Mora és gyógyításMora és gyógyítás
Mora és gyógyítás
 
Termekofflineuj
TermekofflineujTermekofflineuj
Termekofflineuj
 
Ganoderma
GanodermaGanoderma
Ganoderma
 
BpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatás
BpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatásBpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatás
BpSM 2013.05. - Képiró Miklós: Lézerek és gyógyszerek: célzott hatás
 
Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...
Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...
Gyógy, és sportmasszőr komplex szakmai feladatok (54 726 01 )kidolgozott téte...
 
U017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hun
U017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hunU017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hun
U017 sisel bemutatása sisel 07 2011 hun
 
Ecdysterone 120 Caps.
Ecdysterone 120 Caps.Ecdysterone 120 Caps.
Ecdysterone 120 Caps.
 
Biologia1 3
Biologia1 3Biologia1 3
Biologia1 3
 
TIENS Termékkatalógus
TIENS TermékkatalógusTIENS Termékkatalógus
TIENS Termékkatalógus
 
Kim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: KineziologiaKim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: Kineziologia
 

Termkbemutatteljes 110102134643-phpapp02

  • 1. „A peptid bioregulátorok az orvostudomány jövője” (Professor Khavinson)
  • 2. „LÉTEZIK REÁLIS LEHETŐSÉG AZ EMBER ÖREGEDÉSI FOLYAMATÁNAK IRÁNYÍTÁSÁRA” Az öregedés jellegzetes tünete, hogy a szervezet kevésbé tud adaptálódni. Ennek oka a test sejtjeinek, szerveinek és rendszereinek csökkenő funkcióiban keresendő. Az öregedés során a különböző szervek és rendszerek kölcsönhatásában szabálytalanságok keletkeznek, amelyek a szervezet belső környezetének csökkenő ellenőrzéséhez, az immunrendszer és önszabályozás gyengüléséhez vezetnek. A kutatók kiemelt figyelmet fordítanak az öregedési folyamat során előforduló változásokra szervezetünk főbb rendszereiben (az immun, szív és ér, központi ideg - és endokrin rendszerben) Megállapítható, hogy az öregedő szervezet ösztönzéséhez használt élettani eszközök alkalmazása tudományosan alá van támasztva az öregedési folyamatokról alkotott korszerű elképzelésekkel, ami azt jelenti, hogy létezik reális lehetőség az ember öregedési folyamatának irányítására. Nem más állítja ezt, mint a Szentpétervári Intézet professzora, Dr. Khavinson, a világszerte méltán elismert gerontológus. Dr. Khavinson több évtizede kutatja az öregedés folyamatát. E témában több száz tanulmányt publikált és több könyvet jelentett meg, 26 monográfia és 165 szabadalom tulajdonosa. Az ő megközelítése a szervezet sejtmediátorok (peptidek) által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A peptidek funkciói közé tartozik az információcsere az immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek kölcsönhatása során. A szervezet patológiai állapotában az információcsere folyamata megbomlik. Ennek következtében a torzított információkat szállító peptidek szintézise és felhalmozása gátolja a szervezet rendszereinek harmonikus működését. Az élettanilag aktív rövid peptideket bármilyen korban célszerű használni az anyagcsere-folyamatok normális szint-tartásához, a megelőzéshez és különböző betegségek gyógyításához, a súlyos betegségek, sérülések, műtétek utáni rehabilitációnál, a szervezet öregedési folyamatának lassítása érdekében.
  • 3. KOMOLY TUDOMÁNYOS HÁTTÉR Khavinson professzor, a Szentpétervári Egyetem világhírű gerontológusa volt az a tudós, akinek a világon először sikerült természetes úton peptidet előállítania. Felfedezésért 2010. november 28- án Nobel díjra jelölték. Az általunk forgalmazott bioregulátor termékek az ő munkájának gyümölcsei. (Nobel Prize Laureates Robert Huber, Yuan Lee, Ivar Giaever and Associate Member of the Russian Academy of Sciences Prof. V.Kh. Khavinson at the St. Petersburg Meeting of Nobel Laureates «Science and Progress of Mankind», 2003)
  • 4. A PEPTIDEK JELENTŐSÉGE A peptid bioregulátorok szerepe, a szervek és szövetek újjáépítése, megbomlott funkcióinak visszaállítása, és a génaktivitás szabályozása. Hogyan dolgoznak a peptidek? A rövid peptidek összekötődnek a megfelelő gének pontosan meghatározott részeivel, előidézve a DNS molekulák kibontását és a bennük lévő adatok leolvasását. Így jön létre a szövetek korrekciója, azaz a rendellenesség nélküli sejtosztódás.
  • 5. FONTOS… A Szentpétervári Bioregulációs és Gerontológiai Intézetben létrehozott teljesen új, nagy hatékonyságú technológia, amely a fiatal állatok (borjak) szervezetéből és szövetéből nyeri ki a kis molekulatömegű peptid frakciót, lehetőséget nyújtott arra, hogy kizárólag cégünk részére létrehozásra kerüljön Dr. Khavinson munkája által, a 7 egyedülálló peptid készítményt magában foglaló bioregulátorok új osztálya, a világon egyedülálló folyékony peptidek lánca, a mesotel termékcsalád, és sejtkozmetika termékcsalád. A termékeknek nincs mellékhatásuk, és gyorsan dolgoznak. Bátran állítjuk, hogy e termékek a Dr. Khavinson tudományos munkájának eredményeképpen, igazi értéket képviselnek, és valódi szövet-újjáépítő hatásuknál fogva, egész egyszerűen utánozhatatlanok. Dr. Khavinson egyedülálló munkája cégünkön keresztül jut el az emberekhez. (A képen Dr. Khavinson a NPCRIZ megnyitó ünnepségén)
  • 6. FONTOS MEGJEGYEZNÜNK: A tudósok munkáját segítő fiatal borjak nem kísérleti állatok, és semmilyen körülmények között nem okoznak nekik fájdalmat. Egy állatot egyszer műtenek meg, mégpedig altatásban. A rövid műtét természetesen nem egy egész szervet érint, hanem egy nagyon apró, mikro-nagyságú szövetet. A műtét után az állatokat számukra a legmegfelelőbb, humánus körülmények között, nyugodt, steril környezetben tartják.
  • 7. PEPTID BIOREGULÁTOROK Az ember öregedési folyamatának irányítása tehát a tudomány mai állása szerint reális, mely megközelítés a szervezet sejtmediátorok (peptidek) által működtetett bioregulációs rendszerén alapszik. A peptidek funkciói közé tartozik az információcsere az immun, ideg, endokrin és más rendszerek sejtjeinek kölcsönhatása során.
  • 8. TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTIDEK A NPCRIZ besorolása alapján a 2. osztályú geroprotektorok közé tartozik a természetes rövid peptidek által alkotott, a különböző szervek és szövetek újjáépítőinek, sejt bioregulátorainak lánca. Ezek a kapszulás étrend kiegészítők - a peptidekből, aminosavból, vitaminokból és mikrorészecskékből álló komplexumok -, valamint az új, természetes folyékony peptidek.
  • 9. A TERMÉSZETES RÖVID PEPTIDEK Legújabb ismereteink szerint, a szövet specifikus rövid peptidei összekötődnek a megfelelő gének pontosan meghatározott részeivel, előidézve a DNS molekulák kibontását és a bennük lévő adatok leolvasását. Az idővel és az élet múlásával kialakuló peptidhiány jelentősen felgyorsítja a szövetek elhasználódását és a szervezet öregedését. A helyzet az, hogy a sejtek és szövetek adekvát működéséhez adekvát peptid mennyiség szükséges, amelyek fenntartják a gének működését optimális üzemmódban. A különböző sejtekben működő peptidek azokban is szintetizálódnak. Ezért az életkor előrehaladtával a sejtek működése megbomlik, ezáltal megbomlik a peptidek újratermelése, aminek következtében a sejtfunkciók újfent kárt szenvednek. A szövetek degenerációja erősödik, ami végső soron klinikai esetet jelent. Ezért a rövid peptidek használata az egyik legfontosabb innováció a gyógyászatban és jelentősen képes lassítani az öregedés folyamatát, köszönhetően a szövetek proliferációjának és regenerációjának ösztönzése, valamint sejtszám növelésük révén. Még egy fontos előnye a peptideknek a daganatellenes hatás.
  • 10. Jelenleg a peptidek használata a legjobb kompromisszum nélküli megoldás a daganatos betegségek revitalizációja és megelőzése területén, mivel lehetőséget teremt a sejtek és szövetek megújítására. Nemcsak a ciklikus folyamatok szabályozásával és összehangolásával éri ezt el, hanem a szövet- újjáépítő rendellenesség nélküli sejtosztódás bővülő lehetőségével is. Gyakorlatból tudjuk, hogy a rövid regulátor peptidek nem transzformálódnak az emésztő rendszerben, ezért könnyen és nyugodtan használhatja szinte bárki, mivel a szernek nincs mellékhatása. A természetes peptidek hatásukat egyenletesen fejtik ki, mivel a szövetek irányából jövő visszajelzésekhez bizonyos mennyiségű peptid felhalmozásra van szükség (homing hatás) a hiány feltöltése céljából. A sejtek csak ezután kezdik visszaállítani normális működőképességüket „megállítva a hintázást és az összes folyamatot az arany középútra terelve” (V. Kh. Khavinson, 2009)
  • 11. VENFORT TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID Fiatal állatok ereiből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak az érfalak különböző sejtjeire, regenerálják, újraépítik a sejtszöveteket és optimalizálják sejtek anyagcseréjét, valamint az érrendszer funkcióit. Ajánlás: magas vérnyomás, agyi erek és agyi keringési zavarok, agyi érelmeszesedés, ér-elmeszesedés a végtagokban, visszér, aranyér, szívkoszorúér-betegség, különböző eredetű angiopáthiák (kis és nagy verőerek károsodása), endarteritis (szemben lévő erek elzáródása, érszükülete következtében keletkezett gyulladás) Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben
  • 12. SZIGUMIR TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID Fiatal állatok porcos és csontos szöveteiből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a porcos és csontos szövetek sejtjeire, újjáépíti, korrigálja és szabályozza a porc, ízület és csontszövetek sejtjeit, optimalizálja a szövetek sejt- anyagcseréjét, funkcióját, valamint az ízületek és gerinc funkcióit. Ajánlás: Gerincbetegségek, reuma, csontritk ulás, köszvény, ízületi gyulladások (arthritis), ízületi kopás és gyulladás, osteochondrosis Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben
  • 13. VLADONIX TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID Fiatal állatok csecsemőmirigyéből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak az immunrendszer sejtjeire, korrigálják és szabályozzák az immunrendszer sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejtanyagcseréjét, funkcióját, valamint az immunrendszer funkcióit. Ajánlás: primer és secunder immundeficiencia (első és másodlagos immunhiányos állapotok), daganatos betegségek preventív és utókezelésénél, krónikus mérgezések, szívroham és stroke utáni rehabilitáció, műtét utáni rehabilitáció, kúraszerű szervezet fiatalítási programok esetén Fiatal állatok porcos és csontos szöveteiből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a porcos és csontos szövetek sejtjeire, újjáépíti, korrigálja és szabályozza a porc, ízület és csontszövetek sejtjeit, optimalizálja a szövetek sejt- anyagcseréjét, funkcióját, valamint az ízületek és gerinc funkcióit. Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben
  • 14. SZVETINORM TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID Fiatal állatok májából nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a máj sejtjeire, újjáépítik, korrigálják és szabályozzák a máj sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt- anyagcseréjét, funkcióját, valamint a máj funkcióit. Ajánlás: különböző máj- epe anyagcserezavarok korrekciója, csökkent májfunkció, különböző eredetű krónikus májgyulladások, mérgezés, krónikus mérgezések, különböző eredetű bőrbetegségek, sárgaság, korrigálja a kórós zsíranyagcserét, ezáltal gyógyítja az érelmeszesedést, elhízást, cukorbetegséget Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben
  • 15. CERLUTEN TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID Fiatal állatok agyából nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak az agy és az idegrendszer sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák az agy és az idegrendszer sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt- anyagcseréjét, funkcióját, valamint az agy és idegrendszer funkcióit. Ajánlás: Az összes idegrendszeri és agyi eredetű betegség megelőzésére, kezelésére ajánlott. Normalizálja az agyi aktivitást, szabályozza működését. Károsodott memória és koncentrálóképesség zavara, agyi érelmeszesedés, stroke utáni kezelés, Alzheimer-és Parkinson, krónikus fáradtság szindróma, depresszió, idegfájdalmak és ideggyulladás. Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben
  • 16. TIROGEN TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID Fiatal állatok pajzsmirigyéből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a pajzsmirigy sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák a pajzsmirigy sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt-anyagcseréjét, valamint a pajzsmirigy funkcióit. Ajánlás: Az összes pajzsmirigy betegségre és az ezekből eredő másodlagos betegségek kezelésére jó. Anyagcserezavarok, metabolikus zavarok (hormonális problémák, hormonszabályozás visszaállítása), pajzsmirigy csökkent vagy fokozott működése (hypo-és hyperthyreosis), golyva, autoimmun pajzsmirigy-gyulladás, pajzsmirigy betegségek megelőzése. Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben
  • 17. SZUPREFORT TERMÉSZETES KAPSZULÁS PEPTID Fiatal állatok hasnyálmirigyéből nyert peptid frakciók komplexuma. A kiválasztott peptidek szelektív hatással vannak a hasnyálmirigy sejtjeire, újjáépítik és szabályozzák a hasnyálmirigy sejtjeit, optimalizálják a szövetek sejt- anyagcseréjét, valamint a pajzsmirigy funkcióit. A hasnyálmirigy minden betegségére jó, kifejezetten: hasnyálmirigy funkció zavar krónikus hasnyálmirigy- gyulladás, hasnyálmirigy-elégtelenség, a lipid és szénhidrát anyagcsere normalizálása, cukorbetegség, emésztési folyamatok korrekciója Használat: naponta 1, maximum 2 kapszula ajánlott, étkezés közben
  • 18. A SZINTETIKUS PEPTIDEK FOGALMA A szintetikus rövid peptidek gyakorlatilag a természetes peptidek teljes analógja, de egyszerűbbek, mert a „szintetika” nem egy egész bioregulátor peptid hasonmása, hanem csupán a peptid és a DNS legfontosabb, „cölöpös” részén történő összekapcsolódásának mása. Vagyis a szintetikus peptidek fogalma alatt a természetes peptidek molekulájában meglévő aminosav „cölöpös” sorrendiség hasonmását értjük. Az ilyen finomítás nagyon rövid időn belül lehetővé teszi az érzékelhető hatás elérését. A „szintetika” gyorsan és keményen dolgozik, ezért az is előfordulhat, hogy a szövet nem tud gyorsan átépülni és a paciens kellemetlen érzésekre panaszkodik azon megcélzott szerveknél, ahol a peptid elkezdi kifejteni szövet korrigáló hatását. Ez nem mellékhatás, hanem egy teljesen normális és átmeneti jelenség, de igényli az adagolás dinamikus beállítását.
  • 19. A TERMÉSZETES FOLYÉKONY PEPTIDEK Még bonyolultabbá válik a helyzet, ha ez nemcsak egy belső használatra szánt szintetikus peptidek csoportja, hanem egy külső használatú peptideket, aktív összetevőket és transzdermális végrehajtókat tartalmazó szintetikus egyvelegről van szó. Ezért, a munkatársak tapasztalataira támaszkodva, 2008 végén az alábbi feladat állt a kutatók előtt: új természetes peptid komplexumok létrehozása, amelyek legalább olyan gyorsan műkődnek, mint a „szintetikák”, de kellemetlenségek nélkül. Dr. Khavinson munkájának eredményeképpen rendkívül nagy tisztaságú peptid frakciókból származó konfigurációk kerültek létrehozásra, amelyek képesek áthatolni szinte bármilyen fiziológiai akadályon közvetítők (végrehajtók) nélkül. Így született meg Khavinson professzor újabb alkotása, a külső használatú természetes folyékony peptid regulátorok új nemzedéke. Az új peptid vonal mottója: „gyorsaság, hatékonyság, biztonság” A peptid komplex (PK) felvitele az alkar belső vénás részére történik és bedörzsölésre kerül teljes felszívódásig. 7-15 perc elteltével a peptidek összekapcsolódnak a dendrit sejtekkel, amelyek eljuttatják őket a nyirokcsomókhoz, ahol a peptidek „átszállnak” és a vér áramlatával eljutnak a szükséges szervekhez és szövetekhez és elkezdik kifejteni szövethelyreállító hatásukat.
  • 20. PK-01 SZÍV- ÉS ÉRRENDSZER Komplex peptid a szív- és érrendszer kezelésére Újjáépíti a szív- és érrendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a szív- és érrendszeri betegségeket. Korai öregedés megelőzése megelőzésére, érelmeszesedés, magas vérnyomás, szívinfarktus és a stroke postinfarct rehabilitáció és post-stroke betegségek. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 21. PK-02 PERIFÉRIKUS ÉS KÖZPONTI IDEGRENDSZER Komplex peptid a periférikus és központi idegrendszer kezelésére Újjáépíti a a periférikus és központi idegrendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a periférikus és központi idegrendszer betegségeit. Korai öregedés megelőzése , agyi szklerózis és stroke, stroke rehabilitáció, az idegrendszer gyulladásos és degeneratív betegségei Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 22. PK-03 IMMUNRENDSZER Komplex peptid az immunrendszer kezelésére Újjáépíti az immunrendszer sejtjeit, megelőzi vagy Gyógyítja az immunrendszerrel kapcsolatos betegségeket. Ajánlott a szervezet összes sejtjének korai öregedése ellen- a várható élettartam emelkedésére, az immunrendszer erősítésére, immun-rendellenességek korrekciójára. Bejutva a szervezetbe megtalál, regenerál és újjáépít minden károsodott szövetet és helyreállítja azok funkcióit. Ezért nagyon fontos szerepe van a rák megelőzésében is. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 23. PK-04 ÍZÜLETEK Komplex peptid az ízületi betegségek kezelésére Újjáépíti az ízületek sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja az ízületi betegségeket. Korai öregedés megelőzése, arthrosis (porckopás), arthritis (ízületi gyulladás), osteochondrosis (csontritkulás), reuma Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 24. PK-05 CSONTOK Komplex peptid a csontok kezelésére Újjáépíti a csontok sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a csontozattal kapcsolatos betegségeket. Kifejezetten ajánlott a csontsejtek korai öregedése, ellen és csontritkulás, törések esetén. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 25. PK-06 PAJZSMIRIGY Komplex peptid a pajzsmirigy kezelésére Újjáépíti a pajzsmirigy sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a pajzsmirigy- betegségeket. Pajzsmirigy sejtek korai öregedésének megelőzése, anyagcsere és hormonális problémák, strúma, golyva, csökkent vagy fokozott pajzsmirigyműködés, Hashimoto-thyreoiditis (a pajzsmirigy alulműködése amely a pajzsmirigy krónikus és fájdalommentes gyulladásához és végeredményben pusztulásához vezet), pajzsmirigy ciszta, mastopathia (pajzsmirigy-ciszta). Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 26. PK-07 HASNYÁLMIRIGY Komplex peptid a hasnyálmirigy és a rák kezelésére Újjáépíti a hasnyálmirigy sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a hasnyálmirigy- betegségeket. A hasnyálmirigy sejtek korai öregedésének megelőzése, krónikus hasnyálmirigy-gyulladás, diabetes mellitus (cukorbetegség), csökkent glükóz tolerancia, a cukorbetegség, szív- és érrendszeri szövődményei esetén alkalmazható. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 27. PK-08 MÁJ ÉS EPE Komplex peptid a máj kezelésére Újjáépíti a máj és epe illetve epeutak sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja a máj és epe- betegségeket. A máj és eperendszer sejtek korai öregedésének megelőzése, anyagcserezavar, elhízás, akaratlan mozgások, cholecystitis (epehólyag-gyulladás), mérgezés, krónikus mérgezés (vegyi anyagok, gyógyszerek, alkohol), májcirrózis, krónikus vagy akut májgyulladás, egyéb májbetegségek esetén alkalmazható. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 28. PK-09 FÉRFI REPRODUKTÍV RENDSZER Komplex peptid a férfibetegségek kezelésére. Újjáépíti a férfi reproduktív rendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. Korai öregedés megelőzése, krónikus prosztatagyulladás, BPH (a prosztata jóindulatú megbetegedése), meddőség, merevedési zavar, egyéb nemi zavarok Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 29. PK-10 NŐI REPRODUKTÍV RENDSZER Komplex peptid a női betegségek kezelésére. Újjáépíti a női reproduktív rendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. Korai öregedés megelőzése, krónikus adnexitis (gyulladás), menstruációs funkció, klimax, csökkent libidó, meddőség, petevezeték-mióma, mastopathia (ciszták) Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 30. PK-11 VESE ÉS HÚGYUTI SZERVEK Komplex peptid a vese és hugyuti szervek kezelésére. Újjáépíti a vese és húgyuti szervek sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A vese és húgyuti szervek sejtjeinek korai öregedése ellen, krónikus vesemedence-gyulladás, interstitialis nephritis, glomerulonephritis (a glomerulusok gyulladásos elváltozásaival járó gyulladás), vesekő, krónikus Veseelégtelenség Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 31. PK-12 TÜDŐ- ÉS LÉGZŐSZERVRENDSZER Komplex peptid a tüdő- és légzőszervrendszer kezelésére. Újjáépíti a tüdő- és légzőszervrendszer sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A tüdő- és légzőszervrendszer sejtjeinek korai öregedése ellen, krónikus bronchitis (krónikus hörghurut) tüdőgyulladás, tüdőtágulás, légúti allergia, asthma bronchiale, egyéb légúti betegségek. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 32. PK-13 BŐR Komplex peptid a bőr kezelésére. Regenerálja a bőr sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A bőr korai öregedésének megelőzése, minden bőrbetegség, bőr tónusának, szerkezetének javítása, bőrhibák "kijavítása" Újjáépíti a bőr szöveteit és tökéletes szerkezetű bőrszövetet képes kialakítani. Ezért ajánlják kozmetikai kezelésként is. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 33. PK-14 VÉNÁK Komplex peptid a vénák kezelésére. Újjáépíti a vénák sejtjeit, megelőzi vagy gyógyítja betegségeit. A vénák sejtjeinek korai öregedése ellen. trombózis, visszér, aranyér, thrombophlebitis (mélyvénás trombózis), véna trombózis miatt kialakult fekély esetén. Használat: reggel az alkarba dörzsöljük teljes felszívódásig. Az első 10 napon folyamatosan, cseppenként , emelve az adagot 3-tól maximum 8-ig. Ennél nagyobb mennyiség nem szükséges. Kiszerelés: 10 ml, 1 hónapig elegendő.
  • 34. MEZOTEL TERMÉKEK BELSŐ HASZNÁLATRA A belső használatra szánt MEZOTEL termékcsalád folyékony alapú termékei, professzor Khavinson és Gorgiladze immunológus professzor közös munkája, az 1-es osztályba tartozó geroprotektorok azaz bioregulátorok közé tartoznak. Eddig 3 termékkel rendelkezünk. Az első a MEZOTEL, amely tartalmaz kolint, kolloid ezüstöt-, valamint gotu kola-t és Gojit. A második – MEZOTEL BEAUTY, amely a fentieken kívül tartalmaz még nagy tartalomban cink et és vitaminokat. A harmadik, a MEZOTEL NEO, amely a cinken kívül tartalmazza az összes fenti összetevőt és még resveratrolt is. A mezothelium szó jelentése: sejthártya. A Mesotel termékcsalád olyan ritka összetevőket tartalmaz, amelyek erőteljesen hozzájárulnak az öregedés lelassításához, a szervezet méregtelenítéséhez, az ideg-és immunrendszer működésének erőteljes javításához, és a fizikai szellemi teljesítmény fokozásához, erős antioxidáns és revitalizációs hatással bírnak.
  • 35. MEZOTEL A Mesotel egy sor alapkomponenst tartalmaz, többek között- az Oroszországban egyedüliként hivatalosan bejegyzett, belső használatra szánt- az acetilkolin elődjének tartott és a revitalizációhóz elengedhetetlen kolin- bitartarátot, amely a Mesotel termékek fő aktív összetevője. A MEZOTEL összetevői a peptidek mellett, a kolin, az ezüst kolloid, a gotu cola és a goji. Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés elött vagy közben. Kiszerelés: 120 ml, másfél hónapig elegendő.
  • 36. KOLIN 1.Normalizálja és erőteljesen növeli az idegsejtek energia potenciálját, így optimalizálja az agyi tevékenységet. 2.Javítja a memóriát, koncentrációt és fokozza a kognitív funkciókat az agyban 3.Növeli az ellenállást a túlterheltséggel, stresszel, kimerültséggel szemben 4.Erőteljesen fokozza a szellemi és fizikai aktivitást 5.Lassítja az öregedés folyamatát A kolin számos fontos biológiai folyamatban vesz részt. Foszfatidil-kolinként megőrzi a sejthártya épségét, és olyan alapvető élettani működésekben működik közre, mint a sejtek információ-átadásai, energiaellátása, illetve a sejten belüli kommunikáció. Nem megfelelő kolin bevitele ezeket a folyamatokat hátrányosan érintheti. A kolin ezenkívül részt vesz a sejtstruktúrák és -funkciók megőrzésében is. Figyelemre méltó, hogy a kolin hiány a sejtkultúrában apoptosishoz (a sejthalál egy formája) vagy programozott sejthalálhoz vezet. Ha ugyanis a sejthártya kolin tartalma a szükségesnél alacsonyabbá válik, ez fokozza a ceramid kibocsátást, és úgy tűnik, a ceramid felgyülemlése aktivál egy enzimet, a kaszpázt, ami apoptosist indukál.
  • 37. ERŐTELJES SEJTSZINTŰ FIATALÍTÓ HATÁS, KISIMÍTJA A RÁNCOKAT, ELTÜNTETI A PIGMENTFOLTOKAT. A pigmentfoltok a lizoszomális ( nagy zsírtartalmú) táplálkozás következtében kialakult, az emésztés zsírtartalmú maradványának tartott barna foltok. Ezek az un. öregedési vagy ,,elhasználódási" pigmentek,melyek megtalálhatók a bőrön, májban, vesében, szívizomban, mellékvesében és ganglionsejtekben. Minél több a pigmentfolt annál gyorsabb az öregedési folyamat is. A kolin képes eltávolítani a sejtekből a lipofuscint, az öregedési pigmentet, amely felgyülemlése a sejtekben gyorsítja a szervezet elöregedési folyamatát. Ezáltal jelentős mértékben sejtfiatalító hatást gyakorol a szervezetre, és jelentős mértékben meghosszabbíthatja az életet. A már több mint 35 éve tartó, az acetilkolin elődjeinek hatékonyságát rendszeresen vizsgáló kutatások arra engednek következtetni, hogy az acetilkolin életkori hiányának visszaállítása lehetővé teszi az átlagéletkor 20-25 %-os növelését. Ezen kívül a kolin a szabad gyökök gátlószere, ráadásul a mezotelek összetételében az antioxidációs aktivitása többszörösére nő az ezüstkolloiddal történő együtthatás következtében.
  • 38. A KOLLOID EZÜST Minden kórokozót elpusztít. Az ezüst kolloid áthatolva az egysejtű élőlények sejtfalán (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) gátolja azokat a tiol-enzimeket, amelyek a kórokozók anyagcseréjében részt vesznek, és azok pusztulását okozza. A vírusok fehérjeburkának szerkezetét károsítja, és szaporodásra képtelenné teszi őket. A vastagbélben lévő bélflórát nem károsítja, mivel legkésőbb a vékonybélben kerül felszívódásra. A Science Digest magazin közlése szerint (1978 márciusi szám) a vizsgált kb. 650 féle mikroorganizmus közül az ezüst kolloid kémcsőben hat percen belül minden kórokozót elpusztított. Egy szintetikus antibiotikum jó esetben 6-12 baktériumtörzset képes hatástalanítani.
  • 39. A KOLLOID EZÜST A LEGHATÁSOSABB MÉREGTELENÍTŐ A kolloid ezüst tiszta, természetes formáját használjuk, amely egy 1-500 millimikron nagyságú részecskékből álló rendszer. A kolloid oldat, ellentétben az ezüst sóval, nem halmozódik fel a szervezetben, és ezért teljesen ártalmatlan még a rendszeres alkalmazása mellett is. A kolloid ezüst nem lép kölcsönhatásba más gyógyszerekkel, és nem befolyásolja azok hatását. 1.Legbiztonságosabb és leghatékonyabb természetes fertőtlenítő 2.Több mint 650 fajta kórokozót képes elpusztítani 6 perc alatt 3.Elpusztítja és gátolja a baktériumok, vírusok, gombák, paraziták szaporodását.
  • 40. A KOLLOID EZÜST SZINTE MINDENRE JÓ A kolloidális ezüst oldat gyakorlatilag az összes testfelszínen lévő, illetve a test belsejében megbúvó fertőzések, gyulladások esetén használható. Alkalmazható torokgyulladás, nyelvgyulladás, szájnyálkahártya gyulladás és sérülés, fogínypanaszok, fogszuvasodás, légzőszervi és orrüregi fertőzések, influenza, tüdőgyulladás, fülgyulladás, szemgyulladás, kötőhártya gyulladás, gyomorfekély, bélpanaszok és candida fertőzés kezelésére. Használatával kivédhető többek között a láb, a köröm, a körömágy, a fül, a hónalj, a hüvely és egyéb testrészek gombásodása. A fejbőrbe masszírozva segít megszüntetni a korpásodást, és a fejbőr viszketését. Beszámolók szerint hatásosnak bizonyult az AIDS, őzkullancs okozta Lyme- kór, agyhártyagyulladás, nyirokérgyulladás, ízületi gyulladás esetében is. Az allergia és szénanátha esetén gyorsan megszünteti a megfázásos jellegű tüneteket, a szemviszketést percek alatt elmulasztja. Felülfertőződés nélkül orvosolja az égési sérüléseket, vágott sebeket, horzsolásokat. Napégésre, pattanásos bőr kezelésére fantasztikus. A jó minőségű kolloidális ezüstnek - betartva az ajánlásokat - nincsenek káros mellékhatásai, mivel testazonos részecskékről van szó.
  • 41. GOTU KOLA Gotu Kola, az egyik legerősebb fiatalító növény. Bár a jógik arra használták, hogy meditációjuk során a koncentrációjuk még jobb legyen, ezzel összefüggő hatásai folytán eredményesen javítható a mentális visszamaradottság és az IQ szint is növelhető. A Gotu Kola bizonyítottan növeli az intelligenciát, javítja a memóriát, kiiktatja a fizikai kimerültséget, mentális fáradtságot és a depressziót. Megsokszorozza az életerőt, felturbózza az immunrendszert, és ezáltal jelentősen növeli az élettartamot. Ez az indián növény, az ájurvédikus orvoslás legfontosabb eszköze, a legfontosabb eszköz, hogy ösztönözze és erősítse az ideg- és agysejtek működését.
  • 42. A GOTU KOLA HATÁSA A BŐRRE A gotu kola fiatalító hatása az összetételében megtalálható biopolimereknek, a szövetvisszaállitás erős ösztönzőinek köszönhető. Azon ritka növények közé tartozik, amelyek jelentős mértékben tartalmaznak kollagént, így képes erőteljesen javítani a kötőszövetek állapotán és a bőr rugalmasságán még idősebb korban is. Nemcsak a kötőszövetet, a bőrt is jelentős mértékben erősíti és még képes regenerálni, helyrehozni a károsodott szöveteket is. Ez egyedülálló asiaticosid tartalmának köszönhető, amely feloldja a lapra a kórokozók viaszos borítórétegét, lehetővé téve az immunrendszer számára, hogy elpusztítsa azokat. Így megszünteti még a krónikus és kezelhetetlen bőrbetegségeket is, beleértve a leprát, szifiliszt, ekcémát és pikkelysömört, különböző bőrkiütéseket, égési sérüléseket, sebeket, hegeket, belső és külső fekélyeket, gyulladásokat. Egy francia kutatás során, 1966-ban kimutatták, hogy császármetszés után alkalmazva igen hatékonyan segíti elő a gyógyulást. A seb jóval gyorsabban gyógyult, mint hagyományos kezelés esetén. A hajhullást, amely szintén bőrbetegség, képes leállítani, sőt, fokozni a haj és a körmök „erejét”
  • 43. NAGYON ERŐS MÉREGTELENÍTŐ Erős vértisztító, segít eltávolítani az agyból a lerakódott toxikus anyagokat, valamint szervezetünkből a nehézfémeket és a különféle drogokat is.
  • 44. GOJI Nagyon erős természetes antioxidáns. Erősíti az erek szerkezetét, javítja a vérellátást, megelőzve ezáltal a trombózist. Elősegíti az újrahasznosítás folyamatát, és növeli a bevitt vagy újrahasznosított anyagok hatékonyságát. Hatalmas mennyiségű hatóanyagot tartalmaz: poliszacharidok, fenolsavak, vitaminok (Bl, B2, C, E, karotin, riboflavin, nikotin), xanthines, leucin, fitoszterol - daukosterin (β-sitosteril-β-D-glükozid), betain, lefoglalják, fizalin, alkaloidok, fehérjék, taurin, 19 aminosavat, ásványi anyagok és nyomelemek (kalcium, magnézium, vas, réz, mangán, cink). A béta-karotin koncentráció a goji bogyóban nagyobb mint a sárgarépában, és a kollagén illetve fehérje tartalma magasabb mint a méhpempőé. Ezért nagymértékben képes erősíteni az immunrendszert, lassítani az öregedési folyamatot. Szerotoninaktiváló hatásánál fogva javítja a hangulatot, segíti az alvást, enyhíti a fáradtságot és kirobbanó energiát ad. Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a goji erősíti a sejtfalakat, amely hozzájárul növekedésükhöz és a regenerációjukhoz.
  • 45. MEZOTEL BEAUTY A fent már megemlített összetevőkön (Kolin, Kolloid ezüst, Gotu Cola, Goji) kívül, nagy mennyiségben tartalmaz cinket. Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés előtt vagy közben. Kiszerelés: 120 ml, másfél hónapig elegendő.
  • 46. CINK Ha van nyomelem, amely létfontosságú és emellett igazi fiatalítónak lehet nevezni, akkor az a cink. A legfőbb hormonok testünkben -tesztoszteron, növekedési hormon, inzulin és az inzulin- szerű növekedési faktor 1 (IGF-1) - nem léteznek nélküle. E hormonok a cinket, mint fő enzimforrásukat használják a legfontosabb funkcióink betöltésére. A cink összesen 200 ilyen enzimet aktivizál, és az egyik legfontosabb antioxidáns szerepét tölti be. Növeli a szervezet ellenálló képességét Optimalizálja a spermium termelést és a tesztoszteron-szintézist Vitaminok tekintetében: biztosítja a megfelelő anyagcserét Szabályozza a peptidek működését, a DNS szintézist,ezáltal pedig a sejtosztódási folyamatokat Segíthet a meddőség gyógyításában. Segít a prosztatapanaszok elhárításában. Meggyorsítja a belső és külső sebek gyógyulását. Eltünteti a körmökről a fehér foltokat. Megkönnyíti az izérzésbeli zavarok rendeződését. Fokozza a növekedést és a szellemi frissességet Csökkenti a koleszterinlerakódásokat. Hozzájárul a mentális zavarok kezeléséhez.
  • 47. MIT TUD A CINK? A cink úgy működik a szervezetben, mint egy közlekedési rendőr. Ellenőrzi és irányítja az anyagcsere folyamatokat, az enzimrendszereket, fenntartja a sejtek épségét. Nélkülözhetetlen a fehérje színtézishez, a sav-bázis egyensúlyhoz, az inzulinképződéshez, az izmok összehúzó képességéhez, az agyműködéshez (skizofréniában pozitív hatását tapasztalták). Szükséges a DNS szintézishez, sebgyógyuláshoz. Alkoholistáknak és cukorbetegeknek nagyobb cink adagra van szükségük. A cinkhiány a prosztata megnagyobbodását okozhatja, hiánya érelmeszesedést, és a körmökön fehér csíkokat okozhat. A cink segítséget jelent ízlelés- zavaroknál, meddőségnél, prosztatabántalmaknál, növekedészavarnál, impotenciánál, sza bálytalan menstruációnál, szenilitásnál. Fokozza a szellemi frissességet, segít a mentális zavarok kezelésében. A javasolt napi felvétele 15 mg felnőttek számára, de a terhes és szoptató nők többet igényelnek. Fontos szerepe van a szaporodási szervek kialakulásában. Erős izzadással naponta akár 3 mg cinket is veszíthet a szervezet, ez különösen igaz a sportolók esetében. Az ételek elkészítése során a cink nagy része elvész vagy felhasználhatatlanná válik a szervezet számára. A cinkszegény talajú vidékeken fontos a cinkpótlás. A cink központi szerepet tölt be az anyagcsere folyamatokban, összehangolja az egyes enzimek működését, megőrzi a sejtek épségét. Alapvető szerepe van a vér PH-értékének beállításában, így segít fenntartani a szervezet belső egyensúlyát. Bizonyos védelmet nyújt a környezetszennyezéssel szemben is, mivel megakadályozza az ólom és a kadmium beépülését a szervezetbe. Meggyorsítja a belső és külső sebek gyógyulását.
  • 48. MEZOTEL NEO A kolin, kolloid ezüst, gotu kola, goji összetevők mellett a ma ismert legjobb zsíranyagcsere-szabályozót a resveratrolt is tartalmazza nagy mennyiségben. Használat: naponta 1 teáskanál, étkezés elött vagy közben. Kiszerelés: 120 ml, másfél hónapig elegendő.
  • 49. RESVERATROL A resveratrol legfontosabb tulajdonságai: 1.Erős antioxidáns 2.Csökkenti a vér koleszterinszintjét 3.Megakadályozza az érelmeszesedést 4.Szabályozza, optimalizálja a zsíranyagcserét 5.Jótékony hatással van a bőrre, serkenti a kollagén szintézist 6.A női hormonok funkcióit javítja 7.Csökkenti a csontritkulás veszélyét A resveratrol (trans-3,5,4'-trihydroxystilbene), egy, a vörös szőlőfajták héjában megtalálható anyag. Néhány éve került a tudományos érdeklődés középpontjába, a „Francia Paradoxon” egyik lehetséges magyarázataként, más szavakkal, hogy miért olyan alacsony a szív-és érrendszeri megbetegedések száma az egyébként magas zsírtartalmú étrendet követő franciák között. Ma már hatékony antioxidánsként, rák megelőzőként, és fitoösztrogénként tekintenek rá a tudósok. Úgy is hirdették: „Az üvegbe zárt Francia Paradoxon”.
  • 50. A RESVERATROL SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI HATÁSAI Sok kutatás sugallja, hogy az alkoholfogyasztás (különösen a vörösbor) csökkentheti a szív koszorúér megbetegedéseket. Néhány kutatás azt is bebizonyította, hogy a resveratrol hatékony antioxidáns. Megakadályozza az alacsony sűrűségű lipoproteinek (LDL, low-density lipoprotein) peroxidációját, és megvédi a sejteket az oxidálódott LDL káros hatásaitól, valamint a lipidek peroxidációjától. Azt gyanítják, hogy mivel hidrofilikus és lipofilikus tulajdonságokkal rendelkezik, így sokkal hatékonyabb lehet, mint a már régóta antioxidánsként is ismert C-vagy E-vitamin. Ugyancsak bebizonyították, hogy csökkenti a trombociták felhalmozódásának veszélyét is, így csökkentve az érelmeszesedés kockázatát.
  • 51. A RESVERATROL HATÁSA A RÁKRA A rák megelőzése tekintetében kimutatták, hogy antioxidáns hatása van, tehát gátolja a szabadgyökök kialakulását, valamint anti-mutagén hatása is van. A jelek szerint a resveratrol csökkenti a tumor fejlődését a ciklooxigenáz-1 enzim gátlásán keresztül – ez egy olyan enzim, mely az arachidonsavat olyan gyulladást okozó anyagokká alakítja, melyek serkentik a tumort növekedését. Egyes kutatások szerint a resveratrol az emberi promileukotikus leukémia sejtek differenciálódását okozza, valamint gátolja a ribonukleotid reduktáz enzim működését – ez az enzim szükséges a burjánzó sejtek DNS-szintéziséhez.
  • 52. A RESVERATROL ÖSZTROGÉN HATÁSA A resveratrol és a dietil-stilbestrol (egy szintetikus ösztrogén) szerkezeti hasonlósága indította el a resveratrol esetleges fitoösztrogén hatását célzó kutatásokat (olyan növényi összetevő, melynek ösztrogénszerű hatásai vannak). Ezek a hormonok a sejtek ösztrogén receptoraihoz kapcsolódnak. Az ösztrogénreceptor komplex a DNS bizonyos szakaszaival lép kölcsönhatásba, hogy így stimulálja az ösztrogén- érzékeny géneket. Ha egy anyag az ösztrogénreceptorokhoz kapcsolódik, és válaszreakciót vált ki az endogén ösztrogénekre, akkor az ösztrogén agonistának, ha megakadályozza az endogén ösztrogén által kiváltott válaszreakciókat, akkor azonban ösztrogén antagonista anyagnak nevezzük. A resveratrol kémiai szerkezete nagyon hasonlít egy szintetikus ösztrogén agonistáéra, a dietil-stilbestrolra, ami azt sugallja, hogy a resveratrol szintén ösztrogén agonistaként működik.
  • 53. MEZOTEL TERMÉKEK KÜLSŐ HASZNÁLATRA A külső használatra szánt MEZOTEL termékcsalád folyékony alapú termékei, professzor Khavinson és Gorgiladze immunológus professzor közös munkája, az 1-es osztályba tartozó geroprotektorok közé tartoznak. Tagjai az arcra és nyakra, az egész testre, valamint a hajra és fejbőrre használt készítmények, melyek teljes korrekciós kezelést végeznek el, közvetlenül a problémás területeken. E kezelések hatékonysága ezért is kiemelkedő, mert a hatóanyagok teljes mértékben felszívódnak, képesek behatolni a bőr mélyebb rétegeibe majd a bőrsejtekbe is, így pont oda kerülnek, ahol szükség van arra, hogy szövetregeneráló folyamatokat indítsanak be. E készítmények használata, összetételüket, hatásmechanizmusukat, és kifejtett hatásukat tekintve, jóval célravezetőbb, mintha mezoterápiás kezelésen vennénk részt. A különbség, már az első kezelés előtt- és után, szemmel látható.
  • 54. FORDULÓPONT A KOZMETIKÁBAN Az anti-aging kozmetikában eddig alapkomponensként használt deanolt (TNRE) kicseréltük egy jóval hatékonyabb összetevővel, amelyet Neovitollal egészítettünk ki, annak érdekében, hogy fokozzuk eredményességét. Jellegénél fogva az NRE-4, a deanol kettős molekulája, egy nagy hatékonyságú többfunkciós vegyület, melynek hatóereje az eredetinél négyszer nagyobb. Ez az anyag nem mérgező, nem okoz érzékenységet vagy allergiát, biztonságosan használható a szem környékén is. Az NRE-4 és Neovitin együttesen, komplex bőrfiatalító hatást fejt ki, korrigálja a bőrhibákat, kisimítja a ráncokat, visszaállítja a bőr nedvességtartalmát, valamint a bőrszövet sejt-anyagcseréjét, és a mikrocirkulációt. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt termelést. (E három komponens a bőr rugalmasságáért felelő kötőszövet fő alkotóelemei).
  • 55. BŐR IMPEDANCIA A készítmények által kifejtett hatások fokozzák az olyan folyamatokat is mint például a bőr impedancia. Bőr impedancia- A szervek kölcsönösen cserélnek elektromos impulzusokat , hogy szabályozzák és szinkronizálják működésüket az optimális eredményesség érdekében. A bőr is egy szerv, amely össze van kapcsolva az összes többi szervvel és részt vesz a hőmérséklet szabályozásában. Az elektromos impedancia amit a bőr felületén mérünk, az érzőideg-információ-átadás hatékonyságát, a szerveket összekötő neurális hálózat elektromos aktivitását méri.
  • 56. MEZOTEL AZ ARC ÉS A NYAK TERÜLETÉRE Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt- termelést, ezáltal helyreállítja bőr rugalmasságát. Visszaállítja a bőr nedvesség tatalmát, hatékonyan hidratálja, kisimítja, megfiatalítja az arc és nyak bőrét. Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejt-anyagcserét HASZNÁLAT: Vigyen fel a megtisztított bőrre 2-3 ml mezotelt,és masszírozó mozdulatokkal dörzsölje be teljes felszívódásig Alkalmazza naponta, 3 hónapon át. KISZERELÉS: 50ml, egy -másfél hónapra elegendő
  • 57. MEZOTEL BODY AZ EGÉSZ TESTRE Korrigálja a bőrhibákat, újjáépíti a bőr szerkezetét. Stimulálja a kollagén, elasztin és fibroblaszt- termelést, ezáltal helyreállítja bőr rugalmasságát. Visszaállítja a bőr nedvesség tatalmát, hatékonyan hidratálja, kisimítja, megfiatalítja a bőrt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejt-anyagcserét. HASZNÁLAT: Vigyen fel a megtisztított bőrre 4-6 ml mezotelt,és masszírozó mozdulatokkal dörzsölje be teljes felszívódásig Alkalmazza naponta, 3 hónapon át. KISZERELÉS: 50ml, egy -másfél hónapra elegendő
  • 58. MEZOTEL A HAJRA ÉS FEJBŐRRE Optimalizálja a mikrocirkulációt és a sejtanyagcserét, helyreállítja a nedvesség egyensúlyt. Újjáépíti a fejbőr szerkezetét, ezáltal optimális feltételeket biztosít a haj növekedéséhez. Megakadályozza a korpásodást, erősíti hajhagymákat, megakadályozza a korai őszülést és a hajhullást, serkenti a haj növekedését. Megerősíti és rugalmassá teszi a haj szerkezetét HASZNÁLAT: Masszírozzon a fejbőrbe 2-3 ml mezotelt, és hagyja hatni 30 percig. KISZERELÉS: 50ml, egy-másfél hónapra elegendő
  • 59. FITOTEÁK A legújabb generációjú exkluzív „ Ájurvéda” fitoteák alapját az ájurvéda és a hagyományos füvek, fűszerek alkotják a különböző folyamatok egyensúly megteremtések elvére épülve. A teák szintén a Szentpétervári Intézet egyik tudósának Gorgiladze immunológus professzornak a munkái. A keleti recepturában megpróbálta kicserélni az ájurvéda füveket és fűszereket hagyományosakra, de lélekben, energiában, mikrorészecske összetételükben az eredetihez közeliekkel. Azonban a keleti gyógyászatban létezik egy sor olyan természetében és összetételében egyedülálló növény, melyeknek a klasszikus gyógyászatban egyszerűen nincs alternatívája. Ezek a növények képezik e teák legfontosabb összetevőit. Elősegítik a szervezet önszabályozását, önkitisztulását, immun rendszerének erősítését és az öregedési folyamatok lassítását. Egy filterből két napra elegendő tea készíthető.
  • 60. AGNIMAX – IMMUNRENDSZER ÉS MÉREGTELENÍTÉS Érezhető antioxidációs és immunmoduláló tulajdonsággal bír. Felgyorsítja a szervezet energetikai és biokémiai folyamatainak lefolyását. Elősegíti a szervezetben és szövetben a toxinok elégetését. Ösztönzi a regenerációs folyamatokat. Helyreállítja az emésztést.
  • 61. GELMAX - IMMUNRENDSZER ÉS MÉREGTELENÍTÉS Érezhető immunmoduláló, parazita ellenes tulajdonsággal bír. Elősegíti a paraziták eltávolítását a szervezetből, valamint helyreállítja a gyomor-és bélrendszer, és a máj működését. Ösztönzi a detoxikációs folyamatokat, csökkenti a szervezet parazitái által kiváltott allergia érzékenységet.
  • 62. AMIROTON - IMMUNRENDSZER Érezhető antioxidációs, immunmoduláló, gyulladásgátló és reparatív tulajdonsággal bír. Javallott krónikus mérgezésnél, súlyos betegség és műtétek utáni időszakban, akut mérgezések esetében, a gyomor-és bélrendszer krónikus megbetegedése során, légúti és húgyúti szervek betegségeinél.
  • 63. AKTOFORSZ – ERŐS MÉREGTELENÍTÉS Elősegíti a máj anyagcsere és méregtelenítő funkcióinak normális működését. Normalizálja a zsíranyagcserét, javítja az érfalak sejtellátását, valamint a szervek és szövetek mikrócirkulációs paramétereit. Antioxidációs és enyhe vérnyomáscsökkentő hatása van. Csökkenti az atherosclerosis kialakulásának kockázatát. Javallat: vasoneurosis, magas vérnyomás, és az atherosclerosis minden fajtája esetén.
  • 64. KORGITON – SZÍV- ÉS ÉRRENDSZER Szabályozza az érrendszer működését. Csökkenti a szívizomra nehezedő nyomást. Szabályozza a szívizom és érfal anyagcseréjét. Csökkenti a vérnyomást. Javallott vasoneurosis, atherosclerosis, 1. és 2. stádiumú magas vérnyomás, szívkoszorúér esetén. Elősegíti az infarktus és gutaütés előfordulási kockázatának csökkenését.
  • 65. ALVENORM – TÜDŐ ÉS LÉGÚTI SZERVEK Immunmodulációs, görcsoldó és gyulladásgátló hatása van. A légzőszervek működését javítja, hozzájárul a váladék felszakításához és a köpet eltávolításához. Csökkenti a tüdő maradandó károsodásának lehetőségét. Ösztönzi a hörgők csillós hámjának sejtregenerációs folyamatát. Javallat: krónikus hörghurut, tüdőtágulás, tüdőasztma, valamint a tüdőgyulladás utáni lábadozás időszaka.
  • 66. DIANORM – GYOMOR ÉS EMÉSZTŐRENDSZER Érezhető védő és reparatív hatást nyújt a gyomor és nyombél nyálkahártya számára. Elősegíti a gyomornedv és hasnyálmirigy enzimek kitermelését, javítja az emésztést. Csökkenti a gyomortáji fájdalmakat. Javallott gyomorhurut, duodenitis, gyomor- és nyombélfekély, krónikus hasnyálmrigy- gyulladás esetén.
  • 67. VEDOMIX - EMÉSZTŐRENDSZER Ösztönzi az emésztést, a kiválasztódás, felszívódás és a gyomor-és bélmozgás folyamatait. Egyensúlyba hozza a biokémiai és energetikai folyamatokat. Elősegíti a béltoxinok elégetését és a salakmentesítést. Érezhető antioxidációs és immunmoduláló tulajdonsággal bír. Ösztönzi a szövet regeneráló folyamatát és lassítja az öregedést. Súlycsökkentő hatású.
  • 68. DEFEMAX - VASTAGBÉL Elősegíti a bélmozgás javítását. Csökkenti a medence vénás pangásának szintjét. Megkönnyíti a széklet távozását a végbél és záróizmon keresztül. Csökkenti az aranyér és visszér fejlődésének ütemét. Alkalmazható aranyér és székrekedés esetén.
  • 69. PANGITON - HASNYÁLMIRIGY Csökkenti a hasnyálmirigyre nehezedő nyomást és segíti a szöveteket a glukóza ártalmatlanításában. Enyhe cukorcsökkentő hatást gyakorol. A cukorbetegség kialakulásának ütemét csökkenti és figyelmeztet a diabétesz angiopathy kialakulására. Szabályozza az inzulin és emésztő enzimek kitermelési folyamatait. Enyhíti a hasnyálmirigy-gyulladás lefolyási menetét.
  • 70. BILINORM - MÁJ ÉS EPE A máj méregtelenítő és fehérjeképződő funkcióit javítja. Csökkenti a mérgezettség szintjét, valamint a jobb felső negyed „nehéz” érzését. Enyhe gyulladáscsökkentő, görcsoldó és epekezelő hatással rendelkezik. Lassítja a máj elzsírosodását és a májzsugort. Javallat: májgyulladás, epeúti dyskinesia, súlyosbodás nélküli krónikus epehólyag-gyulladás, postcholecystectomical szindróma, valamint krónikus mérgezés, a vegyszerek, alkohol és gyógyszerek hatása következtében
  • 71. FLONORM – VESE ÉS HÚGYUTI SZERVEK Elősegíti a húgyuti szervek normális működését. Mérsékelt vizelethajtó, görcsoldó és gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Helyreállítja a vizelet fizikai és kémiai tulajdonságát, növelve a só és egyéb lerakódások húgyuti feloldását. Javallat : krónikus vesemedence, ciszta és vesekő betegségeknél.
  • 72. REFRONORM – NŐI UROGENITÁLIS RENDSZER Görcsoldó, fájdalomcsillapító és vérzéselállító hatással rendelkezik. Elősegíti a női urogenitális rendszer normális működését. Szabályozza a hormonális és érzelmi hátteret. Csökkenti a menstruációs vérzés mennyiségét és fájdalmát. Könnyíti a hőhullám kezelését a másodlagos hormonális változásoknál. Javallott : krónikus petevezeték és petefészek gyulladás, nem rendszeres, nehéz és fájdalmas menstruáció, menstruáció előtti szindróma, mellgyulladás és klimax esetén.
  • 73. TESTONORM – FÉRFI UROGENITÁLIS RENDSZER Szabályozó hatást gyakorol a férfi urogenitális rendszerére. Elősegíti a medencében és prosztatában kialakuló torlódások csökkenését. Javítja a prosztata sejttáplálását. Erősíti a libidót és növeli a férfi nemi szervének vérellátottság szintjét. Emeli a szexuális élményt. Javallat: krónikus prosztatagyulladás, merevedési zavar és kezdeti prosztatarák kialakulása esetén.
  • 74. HODROMIX- MOZGÁSRENDSZER Ösztönzőleg hat a máj működésére. Elősegíti a porcszövetet regeneráló tényezők kitermelését. Elősegíti az ízület sejttáplálását, csökkenti a csontkopás és csontgyulladás okozta duzzanatot. Használható osteochondrosis és minden reumatikus betegség esetén.
  • 75. RELANORM- IDEGRENDSZER Normalizálja az idegrendszer és az emésztőrendszer funkcióit. Az idegrendszer érzékenységi szintjének növelésével védelmet nyújt a különféle külső, zavaró tényezőkkel szemben, mint például a stressz. Növeli a stabilitást a fizikai és pszichoemocionális nyomással szemben. Egyensúyba hozza az idegrendszer ingerlési és tompulási folyamatait Helyreállítja az alvás és ébrenlét ciklikusságát. Megkönnyíti az alvást, egyenletessé és méllyé teszi azt.
  • 76. NASTRONORM – MENTÁLIS EGÉSZSÉG Nyugtató hatása van,stressz ellenes tulajdonságokkal bír. Növeli a jókedvet és az önbizalmat. Javallat: fizikai és szellemi túlterheltség, elhúzódó stressz állapot, magas ingerlékenység, mentális betegség, neurózis, depresszió és alvászavar.
  • 77. A KÜLÖNFÉLE ÍZESÍTÉSŰ FITOTEÁK ELŐSEGÍTIK AZ OPTIMÁLIS ANYAGCSERÉT ÉS EMÉSZTÉST. CSÖKKENTIK A ZSÍR FELSZÍVÓDÁSÁT A BÉLRENDSZERBEN, JAVÍTJÁK A BÉLMOZGÁST, SALAKTALITANAK ÉS A különféle ízesítésű fitoteák elősegítik az MÉREGTELENÍTENEK. ENYHE HASHAJTÓHATÁSUK VAN. NORMALIZÁLJÁK A BÉL MIKROFLÓRA ÖSSZETÉTELÉT ÉS KORRIGÁLJÁK A TEST SÚLYÁT. KÓSTOLJA MEG ÉS VÁLASSZON ÍZLÉSE SZERINT optimális anyagcserét és emésztést. ÁFONYA, MEGGY, SZAMÓCA, CITROM, ANANÁSZ ÍZESÍTÉSŰ TEÁINKBÓL. Csökkentik a zsír felszívódását a bélrendszerben, javítják a bélmozgást,salaktalanítanak és méregtelenítenek. Enyhe hashajtó hatásuk van. Normalizálják a bél mikroflóra összetételét és korrigálják a test súlyát. Kóstolja meg és válasszon ízlése szerint áfonya, szamóca, citrom, meggy és ananász ízesítésű teáinkból. ÁJURVÉDIKUS TEÁK TÖBB ÍZBEN
  • 78. PEPTIDES ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK A környezetszennyezés és a hiányos táplálkozás okozta legyengült immunrendszerrel rendelkező emberek száma évről évre növekszik. Az egészségügy teljes statisztikája azt bizonyítja, hogy eljött az ideje megváltoztatni a szokásos életvitelt és a gyógyászatról kialakult összkép egészét. Ebben a kérdésben pedig fontos az egyéni hozzáállás. A szakértők szerint, egy modern ember táplálékbevitele több mint 600 különböző anyagból kell, hogy összetevődjön. Nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy helyesen táplálkozik, még kevesebben azt, hogy nincsen kitéve a környezetszennyezés ártalmainak. Ennek megfelelően nagyon kevés az optimális intenzitású immunrendszerrel rendelkező, tökéletesen egészséges emberek száma. Adódik a kérdés: hogyan érjük el az ideális egyensúlyt úgy, hogy nemcsak ma meg holnap gondoskodunk magunkról, hanem egész aktív életünk során?
  • 79. AZ IDŐ ELŐTTI ÖREGEDÉS MEGELŐZÉSE A válasz, a NPCRIZ biológiailag aktív étred-kiegészitő családja, mely a Szentpétervári Egyetem immunológus professzorának Dr. Theodore Tsyganovnak a munkája. Ezen étrend-kiegészítők segítenek folyamatosan visszaállítani az egészséget. A bemutatásra került étrendkiegészítő- komplex használata az egyik legfontosabb funkciót tölti be: biztosítja az idő előtti öregedés megelőzését, elősegíti az anyagcsere normalizálását , növeli a szervezett ellenállását és erejét ,mindenféle romboló mellékhatás nélkül.
  • 80. CINSZIL-T Kiválóan alkalmazható: az idő előtti öregedés megelőzésére, az immunitás és antioxidáns státusz erőteljes növelésére, illetve feszültség, stressz, álmatlanság esetén. Segítséget nyújt stroke valamint agy- és fejsérülések, allergia, bőrbetegségek, szénhidrát- és zsíranyagcsere, cukorbetegség, érel meszesedés, vasoneurosis, magas vérnyomás esetén. Számos más hatóanyagon kívül főbb összetevői a cink, glicin és a B6 vitamin
  • 81. MÉG PÁR SZÓBAN A CINKRŐL… A cink elengedhetetlenül szükséges szervezetük összes sejtjének egészséges működése érdekében. Fontos szerepet lát el az anyagcsere szabályozásában, főbb hormonjaink valamint több mint 200 enzim működését szabályozza. Segít beállítani vérünk sav-bázis egyensúlyát. A cink elősegíti a fehérje szintézisét és az egészséges testsúly visszaállítását. Az aszkorbinsavhoz hasonlóan a cink hátráltatja a vírusos fertőzések terjedését, ösztönzi a fehérvérsejt-képződést (immunrendszerünk egyik daganatellenes összetevőjét) - és védi a neutrofilokat, a T-limfocitákat és természetes daganatellenes sejtjeinket. Elősegíti a sebek gyógyulását, az izomműködést, és feltehetőleg az agyműködést is befolyásolja. Szinte az összes bőrbetegség tünete alábbhagy, vagy elmúlik szervezetünk cink készletének növelése esetén. A cink másik fontos tulajdonsága, hogy képes korrigálni a vér cukorszintjét. Az ásvány segít a hasnyálmirigynek kitermelni az enzimet, és védi a vele összekapcsolt területeket azokon a sejtmembránokon, amelyek felelnek a hormon bejutásáért a sejtekbe.
  • 82. GLICIN A glicin jelentősen javítja a cink feldolgozását és emellett egy sor kiváló tulajdonsággal rendelkezik. Képes csökkenteni a pszihoemiciós feszültséget, az agresszivitást, konfliktus hajlamot, emelni a szociális adaptációt, javítani a közérzetet, segíteni az elalvásban és normalizálni az alvást, növelni a szellemi munkaképességet, csökkenteni a központi idegrendszer működését romboló alkohol és gyógyszer készítmények mérgező hatását.
  • 83. A B6 VITAMIN A piridoxin (B6 vitamin) különféle feladatokat lát el, melyek közül a legfontosabb, hogy biztosítja az aminosavak anyagcseréjét. Emellett részt vesz olyan neuromediátorok cseréjében, mint a szerotonin és a dopamin. A neurofiziológusok véleménye szerint, a depresszióban szenvedő emberek nagyobb mennyiségben kell hogy szedjék a B6 vitamint. A piridoxin (B6) részt vesz a vörös vérsejtek (eritrocitek) és a hemoglobin újratermelésében. A piridoxin nem csak a fehérje-anyagcserében játszik fontos szerepet, hanem a zsír- és szénhidrát-anyagcserében is. Fontos szerepe van az izmokban és májban összegyűlt szénhidrát vérbe történő eljuttatásába. Ez a folyamat nagyon fontos a több milliárd idegsejt folyamatos glukóz ellátásában. Ebben a folyamatban a szervezetben lévő B6 vitamin közel fele vesz részt. A piridoxin hiány az antitest számának csökkenéséhez, valamint a kórokozókkal szembeni védekező-mechanizmus romláshoz vezet.
  • 84. KALCIL-T A kalsil-T összetétele természetes citrátokat, kalcium- és magnézium karbonátot, A, D3,E vitaminokat tartalmaz, így a kalcium a lehető leghatékonyabban kerül feldolgozásra A kalcium bioelérhetősége és feldolgozottsága a e termékben, eléri a 70%-ot (egy egyszerű kalcium feldogozottsága csupán 2-8 %) Mikor alkalmazható? Elsősorban: idő előtti öregedés, idegrendszeri-agyi problémák esetében: agyi elégtelenség, depresszió, álmatlanság, memória zavar, szédülés, fülzúgás, fokozott szellemi és fizikai stressz, szembetegségek esetén Szív és érrendszer zavarok esetében: fejfájás, hipertóniás betegség, koszorúér- betegség, véralvadási zavarok. Mozgásszervi betegségek esetén: csontritkulás, törés, reuma, ízületi gyulladás. Hormonális problémáknál: növekedés-
  • 85. KALCIUM A különleges fehérjék mellett a kalciumionok biztosítják a bőr keménységét és rugalmasságát. A kalcium jelentős hatást gyakorol az idegrendszer működésére,ezáltal egyensúlyt biztosítva az agykéreg gerjesztési és gátlási folyamatai között. A kalcium részt vesz az idegimpulzusok átadásában és az izmok összehúzódásában. A kalcium biztosítja az izmok megfeszülését és kiengedését. A szervezet kalciumhiánya csontritkuláshoz és törékenységhez vezet. Kalcium hiány esetén álmatlanság, idegesség, növekvő pulzusszám, magas vérnyomás jelentkezik. Megállapítást nyert, hogy az idősödéssel nemcsak a kalcium bélből való felszívódásának csökkenése, hanem a D vitamin bélből való felszívódásának csökkenése is, valamint a bőr D vitamin termelésének csökkenése is bekövetkezik. Emellett, mivel a kalcium és a D vitamin fontosabb táplálék anyagai ugyanazon élelmiszerekben találhatóak meg, a kalciumszegény étel, általában, D vitamint sem tartalmaz. A szerves kalcium még egy fontos aspektusa - a daganat megelőzési szerepe. A kalcium működésével válik aktívvá a kalmodulin - a fehérje sejtjeinek regulátora. A kalcium sejten belüli és kívüli aránya, a kalcium ionok membrán permeabilitása alapvető fontosságú a sejtek mitotikus aktivitásánál.
  • 86. MAGNÉZIUM A magnézium fiziológiai szerepe abban rejlik, hogy koenzimként vesz részt egy sor fontos enzimatikus folyamatban. A magnézium strukturális komponense az enzimek széles körének (kb. 300), beleértve az adenozin-trifoszfát függő enzimeket. Szívvédő hatással rendelkezik, kedvező hatást vált ki ritmuszavaroknál, szívkoszorúérnél, beleértve a szívizom infarktust. Javítja a szívizom oxigén ellátását, és ezáltal korlátozza a károsult területet. Egyidejüleg a magnézium értágító hatással is bír és elősegíti a vérnyomás csökkenést. A magnézium egy stresszoldó makro-részecskeként működik, mely normalizálja idegrendszer működését idegfeszültség esetén. Cukorbetegségnél a magnézium megakadályozza az érrendszeri szövődményeket és javítja a hasnyálmirigy béta sejtjeinek funkcióit. A légúti rendszerek megbetegedésnél elősegíti a hörgök tágulását és a hörgőgörcs elmúlását. Mindkét esetben a magnézium fontos tényező a megelőzésben A magnézium kedvezőleg hat a reproduktív rendszerre. A női klimax időszakában csökkenti a menopauzával járó kellemetlen tüneteket.
  • 87. IMUSIL Az Imusil a ma kapható egyik legjobb immunerősítő. Erősíti az immunrendszert, megvéd a fertőző betegségekkel szemben, illetve kezeli azokat. Kiküszöböli a környezetszennyezés állandó hatásait, kezeli az allergiát és kiválóan alkalmazható fokozott antibiotikum fogyasztás esetén. Alkalmazható krónikus betegségek, emésztőrendszeri betegségek (elhízás, anyagcserezavarok, krónikus gyomor- és bélbetegségek), szív, tüdő és máj betegségek, onkológiai betegségek, kimerültség, stressz, nagy fizikai terhelés, intenzív sportolás esetén. Az Imusil teljesen ártalmatlan, felnőtt és gyermek egyaránt szedheti, mert ahogy a többi termékünknek, az Imusilnak sincs mellékhatása. Az Imusil, a hosszú élet, egészség, a szellemi és fizikai erőnlét záloga.
  • 88. HOGYAN MŰKÖDIK AZ IMUSIL? A születést követő első pár hétben történik meg a bélrendszerben, a természetes baktériumflóra kialakulása. Egy teljesen egészséges felnőtt ember bélrendszere tele van sok millió baktériummal, melyek elősegítik a különféle élettani folyamatok lezajlását. A természetes baktériumflóra elősegíti az emésztést, lebontva az élelmiszerek egyes összetevőit, így gyorsítva a hasznos anyagok mielőbbi felszívódását. E baktériumok szintetizálják a K és C vitaminokat, valamint a B csoport egyes vitaminjait, elősegítik a D vitamin, vas, kalcium és sok más komponens felszívódását. A lakto- és bifidobaktériumok nem kis szerepet játszanak a nyálkahártya helyreállítási folyamatában. Mennyiségük csökkenésének következménye a káros baktériumok bélrendszeri elszaporodása és aktivizálódása. Megbomlik a bél bakteriális egyensúlya, amely dysbacteriosist idéz elő. A dysbacteriosis, a bél mikroflórájának felborult mennyiségi és minőségi egyensúlya A föld lakosságának több mint 50 %-a szenved különböző fokú dysbacteriosis-ban.
  • 89. TOVÁBB… Az antibiotikumok elterjedése és az emiatt kialakult, túlzott antibiotikum fogyasztás következtében, egyre jobban alkalmazkodó-mutálódó vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók jelennek meg, melyek további fertőző betegségeket okoznak. A fertőző betegségek számának emelkedése, valamint a vírusos, gombás fertőzések, és az allergia elterjedésével, mind inkább előtérbe kerülnek az ember természetes mikroflóráját támogató, mikroflórás készítmények. A hagyományos antibiotikumos kezelések helyett mind inkább használják az úgy nevezett probiotikumokat, melyek hatékonysága semmivel sem rosszabb. Az Imusil az egyik leghatékonyabb ilyen probiotikum. Összetételében megtalálhatóak az emberi szervezetre teljesen ártalmatlan sejtfal- lakto- és bifidobaktériumok komponensei, amelyek az emberi test számára hasznos mikroflóra normális életterét képesek biztosítani. Ezen kívül a készítmény dúsítva van olyan természetes immunmodulátorokkal, mint a C-vitamin és kasvirág kivonat. Az orvostudomány jelenlegi fejlettségi szintjén Kelet-Európában nincs analógja ennek a készítménynek.
  • 90. OLEKAP Az Olekap hatékonyan erősíti az öregedési folyamat lassulását. Elsősorban szív és érrendszeri problémáknál – trombózis, hipertóniás betegség, koszorúér-betegség – segít, megelőzhető vele a szívinfarktus és a stroke. Anyagcserezavarok esetén - zsíranyagcsere-problémák, cukorbetegség, magas koleszterinszint- hatásos segítség. Kemo- vagy radioterápia utáni alkalmazása nagyban hozzájárul a rehabilitációhoz. Túlzott immunválasz, allergiás reakciók esetén is bevállt. Számos más hasznos komponens mellett az Olekap főbb összetevői az írlazac-olaj, vörös pálmaolaj, szójaolaj.
  • 91. ÍR LAZAC-OLAJ, A ÉS E VITAMINNAL Az Olekap étrend-kiegészítőben található A és E vitaminok, valamint a többszörösen telítetlen zsírsavak kombinációja elősegíti a véralvadás és vérnyomás helyreállítását, meggátolja a trombózis kialakulását. A lazacolaj komponensei – mint például a nagy koncentrátumban jelen lévő és pótolhatatlan omega3 zsírsav- csökkentik a vér koleszterin szintjét, megelőzik az érelmeszesedés kialakulását, a sejtfalak építőanyagaként szolgálnak, csökkentik a fájdalomérzetet, illetve a krónikus gyulladások kialakulását.
  • 92. VÖRÖS PÁLMAOLAJ A vörös pálmaolaj az E vitamin (tokoferolok és tokotrienolok) természetes forrása. Gyakorlatilag, szinte az összes növényi olajban találunk tokoferolt, viszont a vörös pálmaolaj az egyedüli, amely bőségesen tartalmaz tokotrienolt is. A tokotrienol elősegíti az erek megtisztítását a koleszterin lerakódástól, gátolja a trombózis kialakulását, ezáltal jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A tiszta vörös pálmaolaj használata nagyon hatékony cukorbetegség, elhízás, gyomor- és bélpanaszok, fekély, magas vérnyomás, az angina, a szívizom infarktus, a bőrbetegségek, csontgyulladás, katarakta esetén. A vörös pálmaolaj gátolja a torok-, tüdő-, mell-, bél-, és gyomorrák kialakulását.
  • 93. SZÓJAOLAJ Az összes növényi olaj közül a szójaolaj rendelkezik a legnagyobb biológiai aktivitással és 98 %-ban feldolgozásra kerül a szervezetünk által. A szójaolaj a létszükséglethez nélkülözhetetlenül fontos, többszörösen telitetlen zsírsavat (tokoferolt) tartalmaz, amely egyben természetes antioxidáns is. Tartalmaz még lecitint, amely szabályozza a koleszterin szintet. A szójaolaj javítja az anyagcserét, erősíti az immunrendszert.
  • 94. REGENART A Regenart védi a csont- és porcrendszert, ösztönzi a porc helyreállításához szükséges faktorok létrehozását, helyreállítja a sérült ízületeket, de generatív ízületi és gerinc betegségekben is hatásos. Csökkenti az ödémát és gyulladást. Májvédő funkciók: krónikus mérgezés, krónikus hepatitis, csökkent májfunció. Hatásos segítség idegrendszeri problémáknál, mint például a biliáris dyskinesia (akaratlan mozgás), és a gyulladásos tünetekkel járó allergiáknál Számos más összetevő mellett a Regenart főbb komponensei a taraksacin, articsóka, dihydroquercetin, és a kondroitin szulfát.
  • 95. TARAKSACIN A gyermekláncfű gyökér kivonata monoterpén glikozidet, vagyis taraksacint tartalmaz. Az emberi szervezetben a taraksacin kettős funkciót tölt be. Egyfelől hat az ízület belső folyadékának (ami az ízületi porc tápláló környezete) minőségi összetételére, másfelől ösztönzi a porcszövet- helyreállító tényezők kialakulását. Mindez a máj anyagcsere folyamatainak gyorsításával következik be. A Regenart védi és helyreállítja az ízületi felületeket a taraksacin kettős hatásán keresztül (a porcszövet természetes cseréje az ízület belső folyadéka által). Ennek köszönhetően a porcszövet kitisztul és újfent visszanyeri önlétrehozó képességét.
  • 96. ARTICSÓKA Az articsóka kivonat erős májvédő, a tartalmát képező aktív anyagok védik a májsejteket (a nitrovegyületek, alkaloidák, nehézfémek sói, alkohol okozta) mérgezéssel szemben. Az articsóka kivonat növeli a koinzulin kitermelését , hatással van a lipidek, koleszterin, ketontestek anyagcseréjére és javítja a máj méregtelenítő funkcióját. Az articsóka kivonat ugyanakkor epevédő hatással is rendelkezik. Növeli a kitermelt epe mennyiségét, valamint az epesók kiválasztását. Elősegíti az emésztést, megelőzi az epehólyag-gyulladás kialakulását, csökkenti a gáztermelést és szabályozza a bélműködést. Az articsóka kivonatnak vízhajtó képessége is van, ugyanakkor csökkenti a vér nitrogén-tartalmú vegyületeinek szintjét. Az articsóka kivonat csökkenti a vér koleszterin tartalmát. Az érelmeszesedés megelőzésében és gyógyításában is használják.
  • 97. DIHYDROQUERCETIN Az alkoholos italokhoz hozzáadott dihydroquercetin jelentősen csökkenti az alkohol káros hatásait, csökkenti a másnapossági érzetet és az alkohol további dózisának szükségletét, ezáltal is csökkentve az alkoholfüggőséget. Azon tulajdonsága, hogy csökkenti a vérben - a koleszterin felhalmozásáért felelős anyagok- a magas sűrűségű lipoproteinek számát, lehetővé teszi felhasználását az érelmeszesedésnél, mint megelőző és gyógyító készítmény. A testszövetek fokozott stabilitása a magas vércukorszint okozta káros hatásokkal szemben, lehetőséget teremt csökkenteni a cukorbetegség valószínűségét és könnyíteni a már kialakult különböző formáinak gyógyítását. Anyagcsereszabályozó hatása, az immunrendszer folyamatira és a gyulladásos folyamatokra, lehetővé teszi, hogy allergia- és gyulladás ellenes készítményként használjuk. Képes csökkenteni különféle külső tényezők káros hatásait, kezdve az ipari szennyeződéstől és vírusterjesztőktől, egészen a háztartási allergénekig. A dihydroquercetin meggátolja a normális sejtek átváltozását degeneratív sejtekké, lassítja a daganatos szövetek terjedését, ezért fogyasztása csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának lehetőségét.
  • 98. KONDROITIN SZULFÁT Az ízületi porc pusztulásának egyik oka a benne lévő kondroitin szulfát csökkenése. A kondroitin szulfát a mukopoliszacharidok osztályába sorolt anyag, a porcszövet legfontosabb strukturális komponense. A kondroitin szulfát részt vesz a csontszövet, ínszalag kialakításában, valamint az érfalak rugalmasságának fenntartásában. Érdekesnek tűnik a kondroitin szulfát még egy tulajdonsága: részt vesz a kolloidok kialakulásában és megakadályozza a savak lerakódását a vizeletben, ezzel gátolva a vizeleti kövek kialakulását. Számos kutatás kimutatta, hogy a kondroitin szulfát nemcsak megakadályozza az ízületi porcszövet pusztulását csontkopás és csont- gyulladás esetében, de ösztönzi a szövet újratermelését is. A kondroitin szulfát használata esetén javul a végtag- és hátgerinc ízületek mozgása, csökken vagy elmúlik a fájdalom valamint az ízületi roppanások száma.
  • 99. REVILINE PEPTID NANOTECH SEJT-KOZMETIKA A NCPRIZ bemutatja a REVILINE egyedülálló peptidalapú celluláris kozmetikai családot, amely cégünk, valamint a Szentpétervári Bioregulációs és Gerontológiai Intézet részéről Khavinson professzor és a "Vita" kémiai-biológiai egyesület közös terméke. A REVILINE egy High Tech termék. Összetételének alapját különböző peptid komplex csoportok alkotják, amelyek látható és láthatatlan bőrfiatalító hatást váltanak ki. A felhasznált peptidkomplexek a bőrsejt regenerálásának ösztönzését, az egészségtelen bőrszövet hibamentes bőrszövetté építését, a ráncok eltüntetését, a vérkeringést és mikrocirkulációt, a bőrkeret kollagén-elasztin szintézisét segítik elő. Mindez a bőr rugalmasságában, szerkezet, szín és nedvesség javulásában jelentkezik.
  • 100. ÖSSZETEVŐK… A REVILINE összetételében megtalálhatóak az igen erős természetes antioxidáns komplexek (superoxide dismutase), valamint biotechnológiai úton előállított indikátorai. Ezek a komplexek antioxidáns, immunmodulátor, UV-protektor, sugárzásellenes, daganatellenes hatással rendelkeznek, jelentősen felgyorsítják a méregtelenítési folyamatokat, valamint a bőrsejtek regenerálódását. A természetes peptidek és a superoxide dismutase kombinációja - egy új jelenség a revitalizációban és celluláris kozmetikában. Kiszerelés: 55 ml, egy hónapra elegendő.
  • 101. HIBAMENTES BŐR, SELYMES HAJ, ERŐS KÖRMÖK. A létrehozott peptid komplexek közvetítő anyag nélkül , gond nélkül képesek behatolni a sejtekbe, és behatolva a bőrsejtekbe azonnal megkezdik annak újjáépítését, és erőteljes fiatalító hatást, hibamentes, rugalmas, tökéletes szerkezetű bőrszövetet képesek produkálni. Mindezt nem hónapok, hanem napok alatt, mellékhatások nélkül. A termékcsalád további igen hatásos összetevői méregtelenítik, táplálják, hidratálják, tonizálj ák a bőr mélyebb rétegeit is. UTÁNOZHATATLAN…
  • 102. RL-01 REVILINE PEPTID FIATALÍTÓ FOOTCREAM VISSZÉR ELLEN Újjáépíti a bőr szerkezetét, rugalmasságát, optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, csökkenti a duzzanatot és fájdalmat a lábakban, eltünteti a visszereket ÖSSZETÉTEL: PK A-3 és A-4 peptidkomplex, bioantioxidáns komplex Neovitin®, tisztit ott víz, ricinusolaj, emulgeáló viasz, glicerin, varázsmogyoró kivonat, vadgesztenye kivonat, metilparaben, propilparaben, karbamid, menta HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az azután következő két hétben pedig naponta egyszer.
  • 103. RL-02 REVILINE PEPTID -ÁLTALÁNOS RÁNCTALANÍTÓ ARCKRÉM Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, és rugalmassá teszi azt. Eltünteti a sápadtságot és széppé varázsolja az arcszínt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, csökkenti a duzzanatokat ÖSSZETÉTEL: Peptid komplex A-4, tisztit ott víz, jojóba- , és Oliva olaj, Neovitin®, faggyú, emulgeáló viasz, karbamid, kamilla, édes mandulakivonat HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig
  • 104. RL-03 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ ÉJJELI ARCKRÉM Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, és rugalmassá teszi azt. Eltünteti a sápadtságot és széppé varázsolja az arcszínt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, csökkenti a duzzanatokat. ÖSSZETÉTEL: Petid komplex A-6, bioflavolipid komplex Aktivitin®, tisztit ott víz, glicerin, Oliva olaj, ricinusolaj, Ceredin, méhviasz, metil, propil, imidazolidinyl karbamid, hidrolizált kollagén, E-vitamin HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig
  • 105. RL-04 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ NAPPALI ARCKRÉM Erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét, újjáépíti a bőr szerkezetét, feszessé és rugalmassá teszi azt. Eltünteti a sápadtságot és széppé varázsolja a bőr színét. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, kisimítja és megfiatalítja az arcbőrt. Eltünteti a salakanyagokat és a toxinokat, csökkenti a duzzanatokat, helyreállítja a bőr korral járó változásait. ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-6, olívaolaj és szójaolaj, bioantioksidantny komplex Neovitin ®, tisztított víz, glicerin, faggyú, viasz emulzió, karbamid, kakaóvaj, kollagén gidralizovanny, panthenol, E-vitamin HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal dörzsöljük be a teljes felszívódásig
  • 106. RL-05 REVILINE PEPTID PURE SKIN ARCKRÉM SZŐLŐMAGOLAJJAL Az arcon és nyakon kialakult érszűkületi képletek (érhálók) eltüntetésére. Csökkenti a duzzanatokat és sötét karikákat a szem környékén, erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét. Újjáépíti a bőr szerkezetét, optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erőteljesen javítja a vérkeringést, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, eltünteti a sápadtságot. ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-3, édesgyökér, fakéreg Betulavit ®, tisztított víz, glicerin, boszorkány mogyoró kivonat, szőlőmag- olaj, emulgeáló viasz, karbamid HASZNÁLAT: Kis mennyiségű krémet vigyünk fel a tiszta arcbőrre és masszírozó mozdulattal
  • 107. RL-06 REVILINE PEPTID ANTI AGING FIATALÍTÓ TESTÁPOLÓ Fiatalító testápoló, mely újjáépíti a bőr szerkezetét, erősen csökkenti annak öregedési folyamatát, segíti a zsírégetést, feszessé teszi a bőrt. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfitalaítja a bőrt. ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A- 6, kaprilil, bioantioksidantny komplex Neovitin ®, tisztított víz, kakaóvaj, olívaolaj, glicerin, emulgeál ó viasz, karbamid HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet, a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két
  • 108. RL-07 REVILINE PEPTID ARCKRÉM ZSÍROS, PATTANÁSOS, AKNÉS BŐRRE Szabályozza a bőr nedvesség egyensúlyát, normalizálja a zsíros bőrt, megelőzi és eltünteti a pattanásokat, méregtelenít, megelőzi a mitesszerek kialakulását. Újjáépíti a bőr szerkezetét, erőteljesen csökkenti a ráncok mélységét. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erőteljesen javítja a vérkeringést, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt, eltünteti a sápadtságot ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-6, nyírfakéreg kivonat Betulavit ®, tisztított víz, zsálya kivonat, kamilla és körömvirág, homoktövis olaj, viasz emulzió, karbamid
  • 109. RL-08 REVILINE PEPTID ANTICELLULIT TESTÁPOLÓ NARANCSBŐR ELLEN Eltünteti a narancsbőrt, elősegíti a zsírégetést, méregtelenít, újjáépíti a bőrt és visszaállítja annak rugalmasságát. Optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt ÖSSZETÉTEL: peptid komplex A-7, olívaolaj, bioantioksidantny komplex Neovitin ®, tisztított víz, természetes koffeint, szójaolaj, glicerin, faggyú, viasz emulzió, cayenne borskivonat, karbamid, kakaóvaj, Fucus kivonat, kopolimer, nátrium HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet, a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az azután következő két hétben pedig naponta egyszer.
  • 110. RL-09 REVILINE PEPTID ANTI-AGING TESTÁPOLÓ HEGEK, TERHESSÉGI CSÍKOK STRIÁK ELLEN Eltünteti a narancsbőrt, terhességi csíkokat, hegeket, striákat, elősegíti a zsírégetést, méregtelenít. Újjáépíti a bőr szerkezetét, visszaállítja annak feszességet és rugalmasságát, optimalizálja a mikrocirkulációt és az anyagcserét a bőrben, erősen lassítja a bőr öregedését, erősen hidratálja, táplálja, kisimítja és megfiatalítja a bőrt ÖSSZETÉTEL: Peptid komplex A-4, olívaolaj, bioantioxidáns komplex Neovitin ®, tisztított víz, szójaolaj, glicerin, sztearin, viasz emulzió, sütőtök kivonat, karbamid, kakaóvaj, inulin, lauril HASZNÁLAT: Energikus, masszírozó mozdulatokkal vigyük fel a krémet, a test problémás részeire. Naponta kétszer használjuk két héten keresztül, az azután következő két