SlideShare a Scribd company logo
1 of 36
Pintér Róbert
         Új remény:
         A telefon visszatér




6. DE! konferencia – Információs társadalom: Áttörés, vagy … ?! Budapest, Hotel Gellért, 2012. november 15.
Új Remény: az
 okostelefon
Szövetségbe tömörülve
az új Reményt a mobiltelefon és még
 inkább az okostelefon köré szövik a
 felhasználók, cégek, szervezetek,
 kutatók egyaránt
IV. Rész: áttörés és visszatérés?

vajon áttörést hozhat-e a nagy
 elektronikus tömegkommunikációs
 eszközök közötti sorban a rádió, a
 televízió és az internet után immáron
 negyedikként az okostelefónia

ami visszatérés a kezdetekhez, azaz a
 telefonhírmondóhoz
Beváltani az internet ígéretét

lehetséges-e, hogy a mobiltelefónia
 fogja elhozni számunkra azt az
 átalakulást a jövőben, amit egykoron
 az internet ígért?
Mindenki zsebében
a mobiltelefon demokratikus
 eszköz, szinte mindenkinek a
 zsebében ott lapul

használata pedig egyszerű: telefonálni
 mindenki tud
Mégis illúzió?
Vagy az áttörés ezúttal is elmarad?

Illúzió az okostelefon által ígért
 változásban hinni?
Internetes remények:
 5 digitális szakadék
Továbbra is létezik
az internet nem (teljesen) váltotta be
 a hozzá fűzött reményeket, a digitális
 szakadék továbbra is létezik
Észak - Dél
Világrégiók
     és országok közötti szakadék




    Image courtesy of Chris Harrison, Carnegie Mellon University
Hozzáférés


             hozzáférők és
              nem hozzáférők
              közötti szakadék
Használat
használók és nem használók közötti
 szakadék (elsődleges digitális
 szakadék)
Használók
felhasználók közötti digitális szakadék
 (másodlagos digitális szakadék)
Mercedes szakadék?
”I think there is a Mercedes divide. I
 would like to have one, but I can't
 afford one.”




                      Michael Powell, 2001
Néhány aktuális kérdés
Kell-e a digitális szakadékkal
 foglalkoznunk?
Kinek kell vele foglalkoznia?
Meg lehet-e ezt szüntetni?
Hogyan kellene kezelni?
Megoldás-e az okostelefon?
ICT4D


        Afrikai példák
Afrika
Mobilt mindenre

           A bankolástól az
            egészségügyön
            át a vásárlásig

           A mobil az
            elsődleges
            eszköz
Mire való egy
okostelefon?

                Nem tudok élni nélküled?
Isten hozott 1977-ben!

   Mi történne velünk, ha
   visszakerülnénk a múltba
   – a mobiltelefonunkkal?
A hiány: NY, 2012.11.
“Not having hot water is one thing,” said Kartik Sankar, 29, a technology
  consultant who lives in the East Village. “But not having a phone? Forget
  about it.” *…+
“The lack of information was unnerving,” said Tay McEvers, 27, a television
  producer, who was celebrating the return of power with Mr. Sankar and
  other friends at Niagara Bar in the East Village on Friday night. “You would
  hear that the water wasn’t safe to drink or that the lights were going to
  come back at 4 and have no way to verify it.” *…+
“You had to make plans and stick to them,” Ms. Claxton said. “It felt so old-
  school, like we were back in 1998.” *…+
“We haven’t left each other in five days because we’re afraid of not being
  able to find each other again,” she added. “Without cell service, who
  knows if we would?”
“It’s strange, how in the end you feel like a prisoner to your device,” he said.
  “It’s the one thing you wanted to work, more than anything.”

How New Yorkers Adjusted to Sudden Smartphone Withdrawal (NYTimes blog)
Mire használ(hat)juk?
01. telefonálás              16. TV-nézés                  31. rádió hallgatás
02. SMS írás                 17. e-mailezés                32. vásárlás
03. ébresztőóra              18. könyv olvasás             33. tőzsdei hírek nyomon követése
04. számológép               19. navigáció (GPS)           34. mobil interneten keresztüli telefonálás (pl. Skype)
05. fényképezőgép            20. jegyzet készítés          35. számítógéppel való szinkronizálás
06. videófelvétel készítés   21. blogolás                  (pl. levelek, teendők)
07. valutaváltó              22. RSS olvasás
08. naptár                   23. mobil bankolás
09. teendők, emlékeztető     24. hírek olvasása
10. stopper                  25. videók nézegetése (pl. YouTube, indavideó)
11. alkalmazások letöltése   26. chatelés
12. játék                    27. közösségi oldalak használata (pl. iWiW, Facebook)
13. diktafon                 28. dokumentumok olvasása, szerkesztése
14. internetes böngészés     29. közlekedési információk elérése
15. zenehallgatás            30. időjárási információk elérése
Mi a helyzet idehaza?


                        Nem tudok élni nélküled?
Penetráció

80% szemben a 116%-kal!

van egy széles réteg, akinek nincs
 mobilja:
legfiatalabbak,
legöregebbek,
társadalom peremén élők,
ellenzők…
30%+

Az internettel rendelkezők
harmadának van
okostelefonja
A tegnapi napon…

   65% telefonált
               45% böngészett
      29% facebook-ozott
                     29% sms-ezett
               27% hallgatott zenét
                                         23% email-ezett vagy chat-elt
      21% olvasott híreket
                                                        17% játszott a telefonján
                            7% használt térképet
               4% fizetett a mobilján keresztül


Bázis: Okostelefon használók, N= 1012, naplós adatok,
Ipsos MobiNauta kutatás, 2012                                                       26
Mire használják?
                                                                             A telepített
                                                                            alkalmazások
        A telepített alkalmazások típusai                                  átlagos száma*


                                                                             14
                         Játék

                   Közlekedés

    Kapcsolattartásra szolgáló

                Zenehallgatás

  Információkeresésre szolgáló                      A Mobinauták 78%-a szokott wifin
           Irodai alkalmazások                          keresztül internetezni!
         Hírolvasásra szolgáló

                 Mobil fizetés                                     A Mobinauták csupán 56%-a rendelkezik
                      Vásárlás                                           adatcsomag előfizetéssel!
                        Sport

                     Pénzügy                 A Mobinauták 64%-a rendszeresen
                                                 frissíti az alkalmazásait


Bázis: Okostelefon használók, N= 1012
*Bázis: Akik telepítettek már alkalmazást, N= 889, Ipsos MobiNauta, 2012                              27
A terjedés állapota
Az okostelefon „lefelé” terjed: túl az
 újítókon, korai adaptálókon, benne a
 korai többségben…
Több szegmens
Főbb csoportok (Ipsos Mobinauta):
-Telefonfüggők
- Szükségből használók
- Távolságtartók
Killer application
Jelentős eltérések abban, hogy mire
 használják az eszközt: a később
 csatlakozókat kevésbé / másképpen
 „szippantja be” ez a világ
Illúzió?


           Vajon mindenkinek lesz
           okostelefonja?
Ellenérvek
így sem fog mindenki csatlakozni…
nem úgy használják, mint az
 internetet…
nem is jó mindenre…
Mégis előremutató
kiterjeszti az információkhoz való
 hozzáférést térben, időben és a
 társadalmi csoportokban

biztosan előrelépést jelent, még, ha
 nem is ér el mindenkit, és nem is
 alkalmas mindenre
Merre tovább?


                Ez a történet eleje, nem a vége!
Mi vár(hat) még ránk?
ez még mindig csak az okostelefonos
 „forradalom” kezdete

az okostelefon sem az utolsó eszköz
 (jövőkutatók: néhány év múlva
 nevetni fogunk az iPhone-on)
Köszönöm a figyelmet!




                        Pintér Róbert
                        Ipsos Interactive Services,
                        online ügyfélkapcsolati igazgató

                        1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 39.
                        e-mail: robert.pinter@ipsos.com
                        tel.: (1) 476-7732; 30/999-6595
                        skype, twitter & FB: probesz




                              © 2012 Ipsos. All rights reserved. Contains Ipsos' Confidential and Proprietary information
                                 and may not bedisclosed or reproduced without the prior written consent of Ipsos.
                                                                                                                            36

More Related Content

What's hot

Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)
Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)
Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)Robert Pinter
 
Hazai és nemzetközi mobil trendek
Hazai és nemzetközi mobil trendekHazai és nemzetközi mobil trendek
Hazai és nemzetközi mobil trendekRobert Pinter
 
Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...
Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...
Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...Robert Pinter
 
A jövő ma - inspirációs előadás
A jövő ma - inspirációs előadásA jövő ma - inspirációs előadás
A jövő ma - inspirációs előadásRobert Pinter
 
Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!
Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!
Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!Robert Pinter
 
Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012
Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012
Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012FLOW Public Relations
 
Media Hungary 2012 - Klenovszki János
Media Hungary 2012 - Klenovszki JánosMedia Hungary 2012 - Klenovszki János
Media Hungary 2012 - Klenovszki Jánosklenovszki
 

What's hot (7)

Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)
Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)
Pintér Róbert: Ipsos mobil trendek kutatás (Smartmobil 2011 előadás)
 
Hazai és nemzetközi mobil trendek
Hazai és nemzetközi mobil trendekHazai és nemzetközi mobil trendek
Hazai és nemzetközi mobil trendek
 
Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...
Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...
Is there a stat for that? Nemzetközi adatok a mobil alkalmazásfejlesztés vilá...
 
A jövő ma - inspirációs előadás
A jövő ma - inspirációs előadásA jövő ma - inspirációs előadás
A jövő ma - inspirációs előadás
 
Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!
Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!
Okostelefon-használók: Megvan a kétharmad!
 
Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012
Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012
Európai mobilhasználati szokások - Norton Kiberbűnözési Jelentés 2012
 
Media Hungary 2012 - Klenovszki János
Media Hungary 2012 - Klenovszki JánosMedia Hungary 2012 - Klenovszki János
Media Hungary 2012 - Klenovszki János
 

Viewers also liked

Tudom mit csináltál tegnap a telefonoddal
Tudom mit csináltál tegnap a telefonoddalTudom mit csináltál tegnap a telefonoddal
Tudom mit csináltál tegnap a telefonoddalRobert Pinter
 
Introduction to online qualitative research methods
Introduction to online qualitative research methodsIntroduction to online qualitative research methods
Introduction to online qualitative research methodsRobert Pinter
 
23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből
23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből 23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből
23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből Robert Pinter
 
Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...
Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...
Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...Aranda Emprende
 
La participación ciudadana en la administración local
La participación ciudadana en la administración localLa participación ciudadana en la administración local
La participación ciudadana en la administración localIbiza Melián
 
Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...
Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...
Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...Juan Carlos Sanchez
 
Ec. internacional clase 14 inversión extranjera directa
Ec. internacional   clase 14 inversión extranjera directaEc. internacional   clase 14 inversión extranjera directa
Ec. internacional clase 14 inversión extranjera directaCarlos Rojas
 
Ideas innovadoras CGInnova
Ideas innovadoras CGInnovaIdeas innovadoras CGInnova
Ideas innovadoras CGInnovaAndoni Carrion
 
Mejora Continua - TRABAJO!!
Mejora Continua - TRABAJO!!Mejora Continua - TRABAJO!!
Mejora Continua - TRABAJO!!Dervys Ramos
 
INNSPIRAL - Innovación como Estrategia de Crecimiento
INNSPIRAL - Innovación como Estrategia de CrecimientoINNSPIRAL - Innovación como Estrategia de Crecimiento
INNSPIRAL - Innovación como Estrategia de CrecimientoINNSPIRAL LATAM
 
Paradojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidez
Paradojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidezParadojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidez
Paradojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidezPedro Roberto Casanova
 
Vip class decorative lighting chandeliers
Vip class decorative lighting chandeliersVip class decorative lighting chandeliers
Vip class decorative lighting chandeliersFranz J. Fuka
 
Extraordinario 227181
Extraordinario 227181Extraordinario 227181
Extraordinario 227181Karen Lizbeth
 
Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013
Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013
Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013Susana Mateos Sanchez
 
Travel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de Aerolíneas
Travel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de AerolíneasTravel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de Aerolíneas
Travel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de AerolíneasTravel2be
 
Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...
Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...
Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...Begoña Martínez
 

Viewers also liked (20)

Tudom mit csináltál tegnap a telefonoddal
Tudom mit csináltál tegnap a telefonoddalTudom mit csináltál tegnap a telefonoddal
Tudom mit csináltál tegnap a telefonoddal
 
Introduction to online qualitative research methods
Introduction to online qualitative research methodsIntroduction to online qualitative research methods
Introduction to online qualitative research methods
 
23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből
23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből 23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből
23 szám, 3 diagram és 2 kép az okostelefon elmúlt 10 évéből
 
Diseño proyectos 102058__16
Diseño proyectos  102058__16Diseño proyectos  102058__16
Diseño proyectos 102058__16
 
Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...
Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...
Curso de verano: Las nuevas tecnologías como instrumentos de información y em...
 
La participación ciudadana en la administración local
La participación ciudadana en la administración localLa participación ciudadana en la administración local
La participación ciudadana en la administración local
 
Solar panel
Solar panelSolar panel
Solar panel
 
Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...
Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...
Why customer value propositions really matter - A focus on the telecom servic...
 
Next-Generation Optical Access Architecture
Next-Generation Optical Access ArchitectureNext-Generation Optical Access Architecture
Next-Generation Optical Access Architecture
 
Ec. internacional clase 14 inversión extranjera directa
Ec. internacional   clase 14 inversión extranjera directaEc. internacional   clase 14 inversión extranjera directa
Ec. internacional clase 14 inversión extranjera directa
 
Ideas innovadoras CGInnova
Ideas innovadoras CGInnovaIdeas innovadoras CGInnova
Ideas innovadoras CGInnova
 
Mejora Continua - TRABAJO!!
Mejora Continua - TRABAJO!!Mejora Continua - TRABAJO!!
Mejora Continua - TRABAJO!!
 
INNSPIRAL - Innovación como Estrategia de Crecimiento
INNSPIRAL - Innovación como Estrategia de CrecimientoINNSPIRAL - Innovación como Estrategia de Crecimiento
INNSPIRAL - Innovación como Estrategia de Crecimiento
 
Paradojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidez
Paradojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidezParadojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidez
Paradojas que habitan las instituciones educativas en tiempo de fluidez
 
Vip class decorative lighting chandeliers
Vip class decorative lighting chandeliersVip class decorative lighting chandeliers
Vip class decorative lighting chandeliers
 
Extraordinario 227181
Extraordinario 227181Extraordinario 227181
Extraordinario 227181
 
Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013
Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013
Titulaciones universitarias oficiales_notas_acceso_2012_2013
 
Travel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de Aerolíneas
Travel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de AerolíneasTravel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de Aerolíneas
Travel2be - Resumen I Estudio de Satisfacción Usuarios de Aerolíneas
 
Human Hand Overview
Human Hand OverviewHuman Hand Overview
Human Hand Overview
 
Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...
Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...
Emprender en Murcia — «Quiero montar un negocio ¿qué me aconsejas?» es como «...
 

Similar to Negyedik rész: Új remény – A telefon visszatér

M-oktatás - Bárhol és bármikor
M-oktatás - Bárhol és bármikorM-oktatás - Bárhol és bármikor
M-oktatás - Bárhol és bármikorRobert Pinter
 
A következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövője
A következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövőjeA következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövője
A következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövőjeRobert Pinter
 
Mi jön a mobil után / mobil mellett?
Mi jön a mobil után / mobil mellett? Mi jön a mobil után / mobil mellett?
Mi jön a mobil után / mobil mellett? Robert Pinter
 
Pinter Róbert: Mobil Trendek
Pinter Róbert: Mobil TrendekPinter Róbert: Mobil Trendek
Pinter Róbert: Mobil Trendekhirbehozo
 
A hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éve
A hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éveA hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éve
A hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éveMadhouse
 
Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...
Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...
Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...Csaba KOLLAR (Dr. PhD.)
 
KlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptx
KlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptxKlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptx
KlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptxKlausz Melinda
 
Brindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évek
Brindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évekBrindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évek
Brindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évekMadhouse
 
Madar Norbert: Kikért állunk harcba?
Madar Norbert: Kikért állunk harcba?Madar Norbert: Kikért állunk harcba?
Madar Norbert: Kikért állunk harcba?FinTechZone
 
A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...
A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...
A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...Csaba KOLLAR (Dr. PhD.)
 
"bezzegamerika" mobilon is?
"bezzegamerika" mobilon is?"bezzegamerika" mobilon is?
"bezzegamerika" mobilon is?Madhouse
 
TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...
TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...
TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...Reka Racsko
 
Intelligens régió - intelligens város - Varga Csaba
Intelligens régió - intelligens város - Varga CsabaIntelligens régió - intelligens város - Varga Csaba
Intelligens régió - intelligens város - Varga CsabaVarga Csaba
 
A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...
A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...
A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...Robert Pinter
 
Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...
Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...
Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...Csaba KOLLAR (Dr. PhD.)
 
Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?
Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?
Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?Madhouse
 
Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?
Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?
Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?Ingrid Ihasz
 
Dr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korbanDr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korbanCsaba KOLLAR (Dr. PhD.)
 

Similar to Negyedik rész: Új remény – A telefon visszatér (20)

M-oktatás - Bárhol és bármikor
M-oktatás - Bárhol és bármikorM-oktatás - Bárhol és bármikor
M-oktatás - Bárhol és bármikor
 
A következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövője
A következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövőjeA következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövője
A következő dobás - avagy milyen lesz a mobil internet jövője
 
Mi jön a mobil után / mobil mellett?
Mi jön a mobil után / mobil mellett? Mi jön a mobil után / mobil mellett?
Mi jön a mobil után / mobil mellett?
 
Pinter Róbert: Mobil Trendek
Pinter Róbert: Mobil TrendekPinter Róbert: Mobil Trendek
Pinter Róbert: Mobil Trendek
 
Mobilforradalom
MobilforradalomMobilforradalom
Mobilforradalom
 
A hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éve
A hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éveA hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éve
A hazai mobilhirdetési-piac elmúlt egy éve
 
Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...
Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...
Innováció és kommunikáció a mesterséges intelligencia korában a Társadalmi Kr...
 
KlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptx
KlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptxKlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptx
KlauszMelinda-TikTok, BeReal, ChatGPT... - Gyerekek a neten.pptx
 
Brindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évek
Brindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évekBrindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évek
Brindza Gábor: Azok a boldog (mobil)talan évek
 
Madar Norbert: Kikért állunk harcba?
Madar Norbert: Kikért állunk harcba?Madar Norbert: Kikért állunk harcba?
Madar Norbert: Kikért állunk harcba?
 
A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...
A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...
A mesterséges intelligencia és a kapcsolódó technológiák társadalmi vetületei...
 
"bezzegamerika" mobilon is?
"bezzegamerika" mobilon is?"bezzegamerika" mobilon is?
"bezzegamerika" mobilon is?
 
TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...
TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...
TKKI_A táblagépek használata_A FEJLESZTŐ BIBLIOTERÁPIA ÉS A FEJLESZTŐ E-BIBLI...
 
Intelligens régió - intelligens város - Varga Csaba
Intelligens régió - intelligens város - Varga CsabaIntelligens régió - intelligens város - Varga Csaba
Intelligens régió - intelligens város - Varga Csaba
 
A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...
A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...
A nagy kérdésre jövő első válaszok: Miért és milyen reklámot érdemes mobilon...
 
Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...
Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...
Emlékeink lenyomatainak információbiztonsága - Hogyan őrizhetőek meg és hog...
 
Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?
Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?
Mobilhirdetési piac - Megszületett-e már?
 
Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?
Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?
Ihász Ingrid: Itt a szemgolyó, hol a pénz?
 
Dr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korbanDr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Szervezeti információbiztonság a digitális korban
 
A mesterséges intelligencia Kínában
A mesterséges intelligencia KínábanA mesterséges intelligencia Kínában
A mesterséges intelligencia Kínában
 

More from Robert Pinter

De akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepe
De akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepeDe akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepe
De akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepeRobert Pinter
 
Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél?
Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél? Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél?
Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél? Robert Pinter
 
Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?
Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?
Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?Robert Pinter
 
A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...
A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...
A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...Robert Pinter
 
Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence 
Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence 
Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence Robert Pinter
 
Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?
Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?
Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?Robert Pinter
 
Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...
Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...
Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...Robert Pinter
 
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavasz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavaszKürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavasz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavaszRobert Pinter
 
A digitalizáció kihívásai
A digitalizáció kihívásaiA digitalizáció kihívásai
A digitalizáció kihívásaiRobert Pinter
 
Data driven market research for startups
Data driven market research for startupsData driven market research for startups
Data driven market research for startupsRobert Pinter
 
A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...
A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...
A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...Robert Pinter
 
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. ősz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. őszKürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. ősz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. őszRobert Pinter
 
Kürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavasz
Kürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavaszKürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavasz
Kürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavaszRobert Pinter
 
Tervezhető-e még mindig a jövő?
Tervezhető-e még mindig a jövő?Tervezhető-e még mindig a jövő?
Tervezhető-e még mindig a jövő?Robert Pinter
 
Tör fel, mint a talajvíz: e-sport
Tör fel, mint a talajvíz: e-sportTör fel, mint a talajvíz: e-sport
Tör fel, mint a talajvíz: e-sportRobert Pinter
 
A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...
A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...
A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...Robert Pinter
 
Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?
Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?
Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?Robert Pinter
 
Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?
Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?
Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?Robert Pinter
 
Tesztelés: kezdd el már az elejétől!
Tesztelés: kezdd el már az elejétől!Tesztelés: kezdd el már az elejétől!
Tesztelés: kezdd el már az elejétől!Robert Pinter
 
Bevezetés a közösségi hálózatokba
Bevezetés a közösségi hálózatokbaBevezetés a közösségi hálózatokba
Bevezetés a közösségi hálózatokbaRobert Pinter
 

More from Robert Pinter (20)

De akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepe
De akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepeDe akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepe
De akkor ki fog dolgozni? Az AI munkaerőpiaci szerepe
 
Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél?
Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél? Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél?
Munkát vagy munkahelyet vesz el a BI és az MI a cégeknél?
 
Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?
Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?
Hogyan haladtuk meg az „elveszik-e a gépek a munkánkat” vitát?
 
A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...
A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...
A mesterséges intelligencia fogalmától az értő felhasználáson át a bizalmi ké...
 
Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence 
Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence 
Possible drastic social and economic consequences of artificial intelligence 
 
Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?
Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?
Adatvezérelt (e)kereskedelem: csak beszélünk róla vagy csináljuk is?
 
Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...
Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...
Mit tartogat a mesterséges intelligencia az e-business és a kereskedelem szám...
 
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavasz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavaszKürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavasz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2023. tavasz
 
A digitalizáció kihívásai
A digitalizáció kihívásaiA digitalizáció kihívásai
A digitalizáció kihívásai
 
Data driven market research for startups
Data driven market research for startupsData driven market research for startups
Data driven market research for startups
 
A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...
A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...
A Digiméter legfrissebb kutatási adatai a kkv-k digitális versenyképességéről...
 
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. ősz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. őszKürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. ősz
Kürt Akadémia – Reacty Digital e-kereskedelmi trendspotting, 2022. ősz
 
Kürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavasz
Kürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavaszKürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavasz
Kürt Akadémia e-kereskedelmi trendspotting, 2022. tavasz
 
Tervezhető-e még mindig a jövő?
Tervezhető-e még mindig a jövő?Tervezhető-e még mindig a jövő?
Tervezhető-e még mindig a jövő?
 
Tör fel, mint a talajvíz: e-sport
Tör fel, mint a talajvíz: e-sportTör fel, mint a talajvíz: e-sport
Tör fel, mint a talajvíz: e-sport
 
A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...
A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...
A nagy MI körbecsukó - Ki, hogy csinálja? Régiós kitekintés a mesterséges int...
 
Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?
Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?
Online videójáték: kevesek szórakozása vagy egy új piac?
 
Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?
Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?
Internet, internet mondd meg nékem: ki vagyok én?
 
Tesztelés: kezdd el már az elejétől!
Tesztelés: kezdd el már az elejétől!Tesztelés: kezdd el már az elejétől!
Tesztelés: kezdd el már az elejétől!
 
Bevezetés a közösségi hálózatokba
Bevezetés a közösségi hálózatokbaBevezetés a közösségi hálózatokba
Bevezetés a közösségi hálózatokba
 

Negyedik rész: Új remény – A telefon visszatér

  • 1. Pintér Róbert Új remény: A telefon visszatér 6. DE! konferencia – Információs társadalom: Áttörés, vagy … ?! Budapest, Hotel Gellért, 2012. november 15.
  • 2. Új Remény: az okostelefon
  • 3. Szövetségbe tömörülve az új Reményt a mobiltelefon és még inkább az okostelefon köré szövik a felhasználók, cégek, szervezetek, kutatók egyaránt
  • 4. IV. Rész: áttörés és visszatérés? vajon áttörést hozhat-e a nagy elektronikus tömegkommunikációs eszközök közötti sorban a rádió, a televízió és az internet után immáron negyedikként az okostelefónia ami visszatérés a kezdetekhez, azaz a telefonhírmondóhoz
  • 5. Beváltani az internet ígéretét lehetséges-e, hogy a mobiltelefónia fogja elhozni számunkra azt az átalakulást a jövőben, amit egykoron az internet ígért?
  • 6. Mindenki zsebében a mobiltelefon demokratikus eszköz, szinte mindenkinek a zsebében ott lapul használata pedig egyszerű: telefonálni mindenki tud
  • 7. Mégis illúzió? Vagy az áttörés ezúttal is elmarad? Illúzió az okostelefon által ígért változásban hinni?
  • 8. Internetes remények: 5 digitális szakadék
  • 9. Továbbra is létezik az internet nem (teljesen) váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a digitális szakadék továbbra is létezik
  • 10. Észak - Dél Világrégiók és országok közötti szakadék Image courtesy of Chris Harrison, Carnegie Mellon University
  • 11. Hozzáférés hozzáférők és nem hozzáférők közötti szakadék
  • 12. Használat használók és nem használók közötti szakadék (elsődleges digitális szakadék)
  • 13. Használók felhasználók közötti digitális szakadék (másodlagos digitális szakadék)
  • 14. Mercedes szakadék? ”I think there is a Mercedes divide. I would like to have one, but I can't afford one.” Michael Powell, 2001
  • 15. Néhány aktuális kérdés Kell-e a digitális szakadékkal foglalkoznunk? Kinek kell vele foglalkoznia? Meg lehet-e ezt szüntetni? Hogyan kellene kezelni? Megoldás-e az okostelefon?
  • 16. ICT4D Afrikai példák
  • 18. Mobilt mindenre A bankolástól az egészségügyön át a vásárlásig A mobil az elsődleges eszköz
  • 19. Mire való egy okostelefon? Nem tudok élni nélküled?
  • 20. Isten hozott 1977-ben! Mi történne velünk, ha visszakerülnénk a múltba – a mobiltelefonunkkal?
  • 21. A hiány: NY, 2012.11. “Not having hot water is one thing,” said Kartik Sankar, 29, a technology consultant who lives in the East Village. “But not having a phone? Forget about it.” *…+ “The lack of information was unnerving,” said Tay McEvers, 27, a television producer, who was celebrating the return of power with Mr. Sankar and other friends at Niagara Bar in the East Village on Friday night. “You would hear that the water wasn’t safe to drink or that the lights were going to come back at 4 and have no way to verify it.” *…+ “You had to make plans and stick to them,” Ms. Claxton said. “It felt so old- school, like we were back in 1998.” *…+ “We haven’t left each other in five days because we’re afraid of not being able to find each other again,” she added. “Without cell service, who knows if we would?” “It’s strange, how in the end you feel like a prisoner to your device,” he said. “It’s the one thing you wanted to work, more than anything.” How New Yorkers Adjusted to Sudden Smartphone Withdrawal (NYTimes blog)
  • 22. Mire használ(hat)juk? 01. telefonálás 16. TV-nézés 31. rádió hallgatás 02. SMS írás 17. e-mailezés 32. vásárlás 03. ébresztőóra 18. könyv olvasás 33. tőzsdei hírek nyomon követése 04. számológép 19. navigáció (GPS) 34. mobil interneten keresztüli telefonálás (pl. Skype) 05. fényképezőgép 20. jegyzet készítés 35. számítógéppel való szinkronizálás 06. videófelvétel készítés 21. blogolás (pl. levelek, teendők) 07. valutaváltó 22. RSS olvasás 08. naptár 23. mobil bankolás 09. teendők, emlékeztető 24. hírek olvasása 10. stopper 25. videók nézegetése (pl. YouTube, indavideó) 11. alkalmazások letöltése 26. chatelés 12. játék 27. közösségi oldalak használata (pl. iWiW, Facebook) 13. diktafon 28. dokumentumok olvasása, szerkesztése 14. internetes böngészés 29. közlekedési információk elérése 15. zenehallgatás 30. időjárási információk elérése
  • 23. Mi a helyzet idehaza? Nem tudok élni nélküled?
  • 24. Penetráció 80% szemben a 116%-kal! van egy széles réteg, akinek nincs mobilja: legfiatalabbak, legöregebbek, társadalom peremén élők, ellenzők…
  • 26. A tegnapi napon… 65% telefonált 45% böngészett 29% facebook-ozott 29% sms-ezett 27% hallgatott zenét 23% email-ezett vagy chat-elt 21% olvasott híreket 17% játszott a telefonján 7% használt térképet 4% fizetett a mobilján keresztül Bázis: Okostelefon használók, N= 1012, naplós adatok, Ipsos MobiNauta kutatás, 2012 26
  • 27. Mire használják? A telepített alkalmazások A telepített alkalmazások típusai átlagos száma* 14 Játék Közlekedés Kapcsolattartásra szolgáló Zenehallgatás Információkeresésre szolgáló A Mobinauták 78%-a szokott wifin Irodai alkalmazások keresztül internetezni! Hírolvasásra szolgáló Mobil fizetés A Mobinauták csupán 56%-a rendelkezik Vásárlás adatcsomag előfizetéssel! Sport Pénzügy A Mobinauták 64%-a rendszeresen frissíti az alkalmazásait Bázis: Okostelefon használók, N= 1012 *Bázis: Akik telepítettek már alkalmazást, N= 889, Ipsos MobiNauta, 2012 27
  • 28. A terjedés állapota Az okostelefon „lefelé” terjed: túl az újítókon, korai adaptálókon, benne a korai többségben…
  • 29. Több szegmens Főbb csoportok (Ipsos Mobinauta): -Telefonfüggők - Szükségből használók - Távolságtartók
  • 30. Killer application Jelentős eltérések abban, hogy mire használják az eszközt: a később csatlakozókat kevésbé / másképpen „szippantja be” ez a világ
  • 31. Illúzió? Vajon mindenkinek lesz okostelefonja?
  • 32. Ellenérvek így sem fog mindenki csatlakozni… nem úgy használják, mint az internetet… nem is jó mindenre…
  • 33. Mégis előremutató kiterjeszti az információkhoz való hozzáférést térben, időben és a társadalmi csoportokban biztosan előrelépést jelent, még, ha nem is ér el mindenkit, és nem is alkalmas mindenre
  • 34. Merre tovább? Ez a történet eleje, nem a vége!
  • 35. Mi vár(hat) még ránk? ez még mindig csak az okostelefonos „forradalom” kezdete az okostelefon sem az utolsó eszköz (jövőkutatók: néhány év múlva nevetni fogunk az iPhone-on)
  • 36. Köszönöm a figyelmet! Pintér Róbert Ipsos Interactive Services, online ügyfélkapcsolati igazgató 1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 39. e-mail: robert.pinter@ipsos.com tel.: (1) 476-7732; 30/999-6595 skype, twitter & FB: probesz © 2012 Ipsos. All rights reserved. Contains Ipsos' Confidential and Proprietary information and may not bedisclosed or reproduced without the prior written consent of Ipsos. 36