SlideShare a Scribd company logo
1 of 10
A wellness megtanított minket arra, hogy
lehet magunkat kényeztetni, szolgáltatásokat
igénybe venni, magunkat jól érezni: étkezés,
vizek, masszázs…
Ezen az úton haladva, a szolgáltatások
között helyet talált magának a gyógyulás
is, másként mint kórházi körülmények
között.
Kialakult az egészségturizmus fogalma,
ami azt takarja, hogy tudatosan a
gyógyulás-egészségmegőrzés az utazás
célja.
Ez szállodai, gyógyfürdői környezetben
alternatív terápiákat,
és/vagy hagyományos, járó beteg típusú
kezeléseket takar ma.
Én az alternatív vonalat erősítem gerinc, és
lélek szakterületen. Amikor ez a két terület
rendben van, a test egésze is jobban
teljesít.
A teljesítmény ebben, mint minden más
iparágban is fontos. Minél több vendég,
annál több bevétel. Minél elégedettebb
vendég, annál több ajánlás.
Akkor elégedett a vendég, amikor egyre
többször tud boldog lenni a hely kínálta
lehetőségek által (kívülről), és a teste
öngyógyító folyamatainak aktivizálása által
(belülről).
Ekkor az Egyén otthonra lel, haza talál, és
visszavágyik. Miért? Mert a külső
kényeztetés, és a belső kényeztetés
között több minden mellett az is a
különbség, hogy az egyiket kapom, a
másikat adom. És mint tudjuk adni jobb.
A selfness szolgáltatáscsomag lehet a fő
irány, mert ahogy a csigolyák a test
tartópillére, úgy lehet ez a terület is az
egészségturizmus gerince, szinte
beruházás nélkül.
Kapcsolat
Varga János
Gerinc-Lélek Specialista
info@gerincmanufaktura.hu
www.gerincmanufaktura.hu
Cím: BIO, 1135 BUDAPEST,
RÓBERT KÁROLY körút 96-
100.
Telefonszám: +36 70 610 9399

More Related Content

Viewers also liked

Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1
Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1
Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1Joaquim_Oliveira
 
People Centered Research: Valby Idrætspark’s Communication
People Centered Research: Valby Idrætspark’s CommunicationPeople Centered Research: Valby Idrætspark’s Communication
People Centered Research: Valby Idrætspark’s CommunicationKatherine Twomey
 
¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andrade
¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andrade¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andrade
¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andradeceaje
 
La Montaña, 5 de mayo de 2014
La Montaña, 5 de mayo de 2014La Montaña, 5 de mayo de 2014
La Montaña, 5 de mayo de 2014Jardinera Msf
 
Start-up adotando Scrum
Start-up adotando ScrumStart-up adotando Scrum
Start-up adotando ScrumCamilo Lopes
 
Innovations in Food and Medicine Packaging
Innovations in Food and Medicine PackagingInnovations in Food and Medicine Packaging
Innovations in Food and Medicine PackagingGridlogics
 
Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...
Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...
Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...NE Kim
 
Estruturação e implantação de startups pela Oxy Aceleradora
Estruturação e implantação de startups pela Oxy AceleradoraEstruturação e implantação de startups pela Oxy Aceleradora
Estruturação e implantação de startups pela Oxy AceleradoraSidharta Costa Pinto
 
Shape memory polymers
Shape memory polymersShape memory polymers
Shape memory polymersAneel Ahmad
 

Viewers also liked (14)

Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1
Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1
Apresentação fm para slide rocket e slide share exp 1
 
People Centered Research: Valby Idrætspark’s Communication
People Centered Research: Valby Idrætspark’s CommunicationPeople Centered Research: Valby Idrætspark’s Communication
People Centered Research: Valby Idrætspark’s Communication
 
¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andrade
¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andrade¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andrade
¿Puedo montar mi propia empresa? Ellos lo consiguieron, CEAJE, Pilar Andrade
 
La Montaña, 5 de mayo de 2014
La Montaña, 5 de mayo de 2014La Montaña, 5 de mayo de 2014
La Montaña, 5 de mayo de 2014
 
Start-up adotando Scrum
Start-up adotando ScrumStart-up adotando Scrum
Start-up adotando Scrum
 
Beyond the Binary
Beyond the BinaryBeyond the Binary
Beyond the Binary
 
Actor Costume Props
Actor Costume PropsActor Costume Props
Actor Costume Props
 
Pasteleria hopes mel
Pasteleria hopes melPasteleria hopes mel
Pasteleria hopes mel
 
Innovations in Food and Medicine Packaging
Innovations in Food and Medicine PackagingInnovations in Food and Medicine Packaging
Innovations in Food and Medicine Packaging
 
Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...
Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...
Impacts of the Recent Development in the region on Food Security: Case Studie...
 
Jogos Ubíquos Reconfiguráveis
Jogos Ubíquos ReconfiguráveisJogos Ubíquos Reconfiguráveis
Jogos Ubíquos Reconfiguráveis
 
Estruturação e implantação de startups pela Oxy Aceleradora
Estruturação e implantação de startups pela Oxy AceleradoraEstruturação e implantação de startups pela Oxy Aceleradora
Estruturação e implantação de startups pela Oxy Aceleradora
 
Shape memory polymers
Shape memory polymersShape memory polymers
Shape memory polymers
 
La Cocina Peruana
La Cocina PeruanaLa Cocina Peruana
La Cocina Peruana
 

Similar to Orvos konferencia előadás

Hazai egészségturizmus
Hazai egészségturizmusHazai egészségturizmus
Hazai egészségturizmusAlexa Mozsgai
 
Mildred carter-tammy-weber-talpmasszazs
Mildred carter-tammy-weber-talpmasszazsMildred carter-tammy-weber-talpmasszazs
Mildred carter-tammy-weber-talpmasszazsOroszlankiraly
 
Természetesen egészséges!
Természetesen egészséges!Természetesen egészséges!
Természetesen egészséges!DXN
 
DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!DXN ganoderma kávé
 
Természetesen egészséges! DXN információk.
Természetesen egészséges! DXN információk.Természetesen egészséges! DXN információk.
Természetesen egészséges! DXN információk.DXN ganoderma kávé
 
DXN - Természetesen egészséges!
DXN  - Természetesen egészséges!DXN  - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!DXN ganoderma kávé
 
Kim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: KineziologiaKim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: KineziologiaSinknPcsikIldik
 

Similar to Orvos konferencia előadás (7)

Hazai egészségturizmus
Hazai egészségturizmusHazai egészségturizmus
Hazai egészségturizmus
 
Mildred carter-tammy-weber-talpmasszazs
Mildred carter-tammy-weber-talpmasszazsMildred carter-tammy-weber-talpmasszazs
Mildred carter-tammy-weber-talpmasszazs
 
Természetesen egészséges!
Természetesen egészséges!Természetesen egészséges!
Természetesen egészséges!
 
DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!
 
Természetesen egészséges! DXN információk.
Természetesen egészséges! DXN információk.Természetesen egészséges! DXN információk.
Természetesen egészséges! DXN információk.
 
DXN - Természetesen egészséges!
DXN  - Természetesen egészséges!DXN  - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!
 
Kim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: KineziologiaKim Da Silva: Kineziologia
Kim Da Silva: Kineziologia
 

More from Tamás A.

osztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadas
osztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadasosztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadas
osztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadasTamás A.
 
17 04 16 délelőtti program előtt
17 04 16 délelőtti program előtt17 04 16 délelőtti program előtt
17 04 16 délelőtti program előttTamás A.
 
Modul1 tudatos-energiafelhasznalas
Modul1 tudatos-energiafelhasznalasModul1 tudatos-energiafelhasznalas
Modul1 tudatos-energiafelhasznalasTamás A.
 
Csigolyakapcsolatok
CsigolyakapcsolatokCsigolyakapcsolatok
CsigolyakapcsolatokTamás A.
 
Videómarketing szállodáknak
Videómarketing szállodáknakVideómarketing szállodáknak
Videómarketing szállodáknakTamás A.
 
Szállodai Marketing Módszerek
Szállodai Marketing MódszerekSzállodai Marketing Módszerek
Szállodai Marketing MódszerekTamás A.
 
Se mobiltechnológiák Kovács Kornélia
Se mobiltechnológiák Kovács KornéliaSe mobiltechnológiák Kovács Kornélia
Se mobiltechnológiák Kovács KornéliaTamás A.
 
Se online oktatásmódszertanok Csedő Zoltán
Se online oktatásmódszertanok Csedő ZoltánSe online oktatásmódszertanok Csedő Zoltán
Se online oktatásmódszertanok Csedő ZoltánTamás A.
 
Se online hatékonyságmérés Takács Sándor
Se online hatékonyságmérés Takács SándorSe online hatékonyságmérés Takács Sándor
Se online hatékonyságmérés Takács SándorTamás A.
 
képzők képzése - 2
képzők képzése - 2képzők képzése - 2
képzők képzése - 2Tamás A.
 
képzők képzése - 1
képzők képzése - 1képzők képzése - 1
képzők képzése - 1Tamás A.
 
Ppt work photos_mtv
Ppt work photos_mtvPpt work photos_mtv
Ppt work photos_mtvTamás A.
 
Szentágothai lecture
Szentágothai lectureSzentágothai lecture
Szentágothai lectureTamás A.
 
Turi kidolg tetelek
Turi kidolg tetelekTuri kidolg tetelek
Turi kidolg tetelekTamás A.
 
Területfejlesztés és turizmus
Területfejlesztés és turizmusTerületfejlesztés és turizmus
Területfejlesztés és turizmusTamás A.
 

More from Tamás A. (15)

osztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadas
osztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadasosztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadas
osztatlan-filozofia-egeszsegfilozofia-la-Egeszsegfilozofia osztatlan 2_eloadas
 
17 04 16 délelőtti program előtt
17 04 16 délelőtti program előtt17 04 16 délelőtti program előtt
17 04 16 délelőtti program előtt
 
Modul1 tudatos-energiafelhasznalas
Modul1 tudatos-energiafelhasznalasModul1 tudatos-energiafelhasznalas
Modul1 tudatos-energiafelhasznalas
 
Csigolyakapcsolatok
CsigolyakapcsolatokCsigolyakapcsolatok
Csigolyakapcsolatok
 
Videómarketing szállodáknak
Videómarketing szállodáknakVideómarketing szállodáknak
Videómarketing szállodáknak
 
Szállodai Marketing Módszerek
Szállodai Marketing MódszerekSzállodai Marketing Módszerek
Szállodai Marketing Módszerek
 
Se mobiltechnológiák Kovács Kornélia
Se mobiltechnológiák Kovács KornéliaSe mobiltechnológiák Kovács Kornélia
Se mobiltechnológiák Kovács Kornélia
 
Se online oktatásmódszertanok Csedő Zoltán
Se online oktatásmódszertanok Csedő ZoltánSe online oktatásmódszertanok Csedő Zoltán
Se online oktatásmódszertanok Csedő Zoltán
 
Se online hatékonyságmérés Takács Sándor
Se online hatékonyságmérés Takács SándorSe online hatékonyságmérés Takács Sándor
Se online hatékonyságmérés Takács Sándor
 
képzők képzése - 2
képzők képzése - 2képzők képzése - 2
képzők képzése - 2
 
képzők képzése - 1
képzők képzése - 1képzők képzése - 1
képzők képzése - 1
 
Ppt work photos_mtv
Ppt work photos_mtvPpt work photos_mtv
Ppt work photos_mtv
 
Szentágothai lecture
Szentágothai lectureSzentágothai lecture
Szentágothai lecture
 
Turi kidolg tetelek
Turi kidolg tetelekTuri kidolg tetelek
Turi kidolg tetelek
 
Területfejlesztés és turizmus
Területfejlesztés és turizmusTerületfejlesztés és turizmus
Területfejlesztés és turizmus
 

Orvos konferencia előadás

  • 1. A wellness megtanított minket arra, hogy lehet magunkat kényeztetni, szolgáltatásokat igénybe venni, magunkat jól érezni: étkezés, vizek, masszázs…
  • 2. Ezen az úton haladva, a szolgáltatások között helyet talált magának a gyógyulás is, másként mint kórházi körülmények között.
  • 3. Kialakult az egészségturizmus fogalma, ami azt takarja, hogy tudatosan a gyógyulás-egészségmegőrzés az utazás célja.
  • 4. Ez szállodai, gyógyfürdői környezetben alternatív terápiákat, és/vagy hagyományos, járó beteg típusú kezeléseket takar ma.
  • 5. Én az alternatív vonalat erősítem gerinc, és lélek szakterületen. Amikor ez a két terület rendben van, a test egésze is jobban teljesít.
  • 6. A teljesítmény ebben, mint minden más iparágban is fontos. Minél több vendég, annál több bevétel. Minél elégedettebb vendég, annál több ajánlás.
  • 7. Akkor elégedett a vendég, amikor egyre többször tud boldog lenni a hely kínálta lehetőségek által (kívülről), és a teste öngyógyító folyamatainak aktivizálása által (belülről).
  • 8. Ekkor az Egyén otthonra lel, haza talál, és visszavágyik. Miért? Mert a külső kényeztetés, és a belső kényeztetés között több minden mellett az is a különbség, hogy az egyiket kapom, a másikat adom. És mint tudjuk adni jobb.
  • 9. A selfness szolgáltatáscsomag lehet a fő irány, mert ahogy a csigolyák a test tartópillére, úgy lehet ez a terület is az egészségturizmus gerince, szinte beruházás nélkül.
  • 10. Kapcsolat Varga János Gerinc-Lélek Specialista info@gerincmanufaktura.hu www.gerincmanufaktura.hu Cím: BIO, 1135 BUDAPEST, RÓBERT KÁROLY körút 96- 100. Telefonszám: +36 70 610 9399